Kutatások bizonyítják, hogy ezzel a fűszerrel csodásan lehet fogyni!

A kömény az egyik alapfűszerünk, számos étel ízesítéséhez használjuk. Már az egyiptomiak ismerték jótékony tulajdonságait, az étkezésen és fűszerezésen túl, a múmiák tartósítására is alkalmazták. Egy friss kutatás szerint a rendszeresen fogyasztott kömény segítségünkre lehet a testzsír csökkentésben.

fogyasll1

Egy iráni kutatócsoport túlsúlyos, azaz többnyire 88 kilón fölüli embereken végzett kísérletet. Két csoportra osztották őket, különböző táplálkozási tanácsokkal, és csökkentett kalória tartamú ételekkel látták el őket.

Az egyik csoport diétája pluszban kiegészült napi három gramm joghurtba kevert őrölt köménnyel. A másik csoport natúr joghurtot fogyasztott. Közel három hónap után az a csoport, amelyik köményt is fogyasztott 50%-al többet fogyott, mint a másik csoport. A kömény fogyasztók derékbősége, és testtömeg-indexe is jelentősen csökkent.

A római kömény jelentősen csökkenti a vérzsírok, és a koleszterin szintjét is. Megakadályozza a csontsűrűség csökkenését, szabályozza az ösztrogén termelődést, csökkenti a túlsúlyt, csökkenti a szervezetben fellépő gyulladásokat, de megakadályozhatja a méhnyakrák kialakulását is.Szabályozza a hasnyálmirigy működését, és a különböző, a normális emésztéshez szükséges savak termelődését. Illóolaj tartama miatt aktiválja a nyálmirigyeket, így ezzel is serkenti az emésztést.

Hogyan fogyaszthatjuk a köményt?

? szórjunk köménymagot különböző levesekbe, főzelékekhez, pörköltökhez, rizshez, babhoz vagy lencséhez

? saláta szószhoz is keverhetjük, nagyon jól talál bármilyen zöldségkeverékhez

? keverjük pácokba, majonézbe

? kiváló ízesítője lehet a pörkölt diónak, és a csicseri borsónak

? fogyasszunk rendszeresen köménymag teát

Hozzászólások: