Az ülés öl!!!

8c032e04-300x336

A sok ülés szó szerint öl: növeli többek között az elhízás, a tüdőembólia, a stroke és a cukorbetegség kockázatát.Egy új tanulmány szerint a jobb egészséghez fel kell állnunk. Azok, akik naponta legalább 11 órát töltenek ülve, 40 százalékkal nagyobb valószínűséggel halhatnak meg a következő három év alatt, függetlenül attól, mennyire aktívak fizikailag.

Az Archives of Internal Medicine folyóiratban közzétett tanulmány 222 ezer 45 éven felüli ausztrál önbevalláson alapuló adatait vizsgálta. A kutatók kimutatták, hogy a halálozás kockázata napi 11 óra üléstől ugrik meg, de még azokban is 15 százalékkal magasabb, akik napi 8-11 órát töltenek ülve azokhoz viszonyítva, akik legfeljebb 4 órát ülnek egy nap.

 ?Az elmúlt években egyre több bizonyíték támasztja alá a hosszú ülés káros egészségügyi hatásait? ? számolt be a kutatást vezető Hidde van der Ploeg, a Sydney Egyetem kutatója. ?Kutatásunk azért jelentős, mert nagy számú alany részvételével készült, és gyakorlatilag elsőként vizsgálta a teljes ülési időtartamot. A korábbi kutatások többsége ugyanis csak a hosszú televízió nézés egészségügyi kockázataira összpontosított.?

Van der Ploeg hozzátette, hogy az átlagos felnőttek 90 percet töltenek a szabadidejükben üléssel, és kevesebb mint a felük tartja be az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlásában szereplő legalább heti 150 perc mérsékelt intenzitású testmozgást.

A kutatáshoz két, az egészséges öregedéssel kapcsolatos tanulmány keretében gyűjtött adatokat használták fel. A bármilyen eredetű halálozás megnövekedett kockázata érdekes módon még akkor is változatlan maradt, amikor a résztvevők fizikai aktivitását, testsúlyát és egészségi állapotát is figyelembe vették.

Az elmúlt évek nagy, több tízezres mintákon végzett vizsgálatai szerint a mozgásszegény életmód különösen negatívan befolyásolja egészségünket. Egy 17 ezer kanadai felnőtt bevonásával készült 12 éves felmérés szerint azok, akik a legtöbb időt töltötték ülve a résztvevők közül, 50 százalékkal nagyobb valószínűséggel haláloztak el a kutatás ideje alatt azokhoz viszonyítva, akik a legkevesebbet ültek. (A nagy különbség még az után is megmaradt, hogy az eredményeket korrigálták a korral, a dohányzási szokásokkal, valamint a mozgással, sportolással töltött idővel.)

Amikor valaki hosszabb időt tölt ülve, az anyagcseréje lelassul. Az évmilliók során aktív életmódhoz alakult izmaink keringése a mozdulatlanságban lanyhul, így kevesebb kalóriát égetnek el. Csökken továbbá a zsírsavak (triglicerid) lebontásáért felelős enzimek termelődése, ami növeli a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát is. Igazolt továbbá az is, hogy nemcsak a hosszú repülőutak, hanem az irodai életforma is növeli a vérrögök kialakulásának kockázatát, ami tüdőembóliához, trombózishoz vezethet.

Minél kevesebbet mozog valaki, annál kevesebb vércukrot használ fel a szervezete, azaz a fenekünkön töltött idő növeli a cukorbetegség kialakulásának kockázatát is. A depresszió is gyakoribb az irodai dolgozók között: minél lassabb a keringés, annál kevesebb jó hangulatot biztosító hormon jut az agyba. Közismert, hogy a sok ülés átok a gerincre, különösen a gerinc alsó szakaszára, valamint a csípőhorpaszra, de ülésben megrövidülnek a térd ínjai is.

A legfrissebb kutatások azt is megmutatták, hogy a 8-10 órás irodai munkát napi 30 perc sportolással, mozgással nem lehet ellensúlyozni. Ezt támasztják alá azok az eredmények is, hogy sok irodai munkát végző nő hiába mozog rendszeresen, akár naponta, mégis túlsúllyal, valamint magas koleszterin- és vércukorszinttel küzd.

A vizsgálatok egyik legérdekesebb eredménye, hogy különbséget találtak a legtöbbet ülők és a munka során rendszeresen felálló, sétáló, szünetet tartók derékkörfogatában, testtömegindexében, valamint vérzsír- és vércukorszintjében.

Az új eredmények azt sugallják tehát, hogy naponta fél-egy órát mozgással tölteni még önmagában kevés, az lenne ajánlatos, ha az anyagcserénket az ébren töltött időben nem hagynánk hosszú órákra nyugalmi állapotba zuhanni. Ez pedig könnyebb, mint gondolnánk. Legközelebb, ha valaki a munkahelyétől távolabb talál csak parkolóhelyet, gondoljon rá, milyen kiváló lehetőség ez, hogy az anyagcseréjét kissé felpörgesse, és több kalóriát égessen. A lényeg tehát, hogy a célzottan sportolással töltött időn kívül is pörögjön az anyagcsere. A szex, a vasalás, de már a felállás során is több kalóriát égetünk, mint üléskor.

A kutatók azt tanácsolják, hogy gondoljunk úgy a testünkre, mint egy számítógépre. Amíg mozgatjuk az egeret, ütjük a billentyűket, addig a rendszer dolgozik. Abban a pillanatban viszont, amikor abbahagyjuk a matatást, a rendszer energiatakarékos üzemmódba vált. Azaz, amikor leülünk, inaktívvá válunk, a szervezetünk érzékeli, hogy kevesebb energiára van szükségünk, ezért az anyagcserénk alacsonyabb fokozatba kapcsol. Amikor viszont felemelkedünk a székből, felkapcsoljuk a zsírégetőinket is.

Az irodai dolgozóknak tehát tanácsos lenne minél gyakrabban (lehetőleg félóránként) felállni. E-mailt olvasni, telefonálni lehet állva is. Steve Jobs, az Apple alapítója kollegáival rendszeresen sétálva ötletelt. Ha fotel helyett labdán ülünk, a mikromozgásoknak köszönhetően a gerinc menti izmok nem merevednek be, nincs rá lehetőségünk, hogy órákra mozdulatlanul beleolvadjunk a székbe. Otthon pedig ajánlott a tévénézést napi két óránál rövidebb időre korlátozni, és közben minél gyakrabban felállni, esetleg szobabiciklizni. Már minimális változtatásokkal elérhető, hogy a mozgásszegény életmód szempontjából leginkább érintett középkorúak elkerüljék a kritikus évi 1-2 kiló felszedését.

Amerikai iskolákban már most is kísérleteznek ilyesmivel, egy kutatásban, amit az Apple is támogatott, kiderült, hogy azok a gyerekek, akik állnak az osztályteremben és mozoghatnak is, 20 százalékkal jobban teljesítenek a teszteken.

És hát azért az sem utolsó szempont, hogy ? 43 felmérés összesített adatai szerint ? az ülőknél

  • 24 százalékkal nagyobb eséllyel alakul ki vastagbélrák,
  • 32 százalékkal magasabb a kockázata a méhráknak (ez csak a nőknél, ugye) és
  • 21 százalékkal nagyobb az esélye a tüdőrák kialakulásának.

A test három fő módon használ fel energiát.

  1. Energia kell ahhoz, hogy a testünk sejtjei végezzék a dolgukat. Hogy a máj enzimeket állítson elő, hogy a tüdő oxigénnel lássa el a vért, hogy a szív dobogjon, hogy az agy és az izmok is működjenek.
  2. Energia kell azokhoz a mozgásokhoz, amik megizzasztanak, amiket sportként vagy fizikai munkaként végzünk.
  3. A második formától külön szokták választani azokat a mozgásokat, amiket mindenki minden nap végez. Mosunk, gyalogolunk, felmászunk a buszra, lépcsőzünk.

Amikor állunk, akkor is ebből, a harmadik típusból használunk energiát, értelemszerűen sokkal többet, mintha ülnénk. Egy napi 8 órát vagy annál többet ülő ember így nagyjából 300 kalóriát fogyaszt el, míg egy pincér vagy egy pultos, azaz azok, akik inkább állnak napközben is, 1300-at égetnek el.

A sok üléstől átalakulnak a test reflexei, és átáll arra, hogy a felvett energiát nem használja fel mozgásra, hanem elraktározza. Nagyrészt ez az oka annak is, hogy akik sokat ülnek, azoknak a sportban is csökken a teljesítőképességük, a testük ugyanis nincs felkészülve arra, hogy hirtelen nagy mennyiségű energiát használjon fel komoly izommunkára. Dr. Suzanne Steinbaum, a New York-i Lenox Hill kórház kutatója az eredmények alapján úgy véli, mivel az embereknek nagyon sokat kell ülniük a munkahelyükön, fontos, hogy a szabadidejükben elég időt fordítsanak a sétára és a mozgásra. Igaz, hogy a munkahelyen muszáj ülni, de amikor hazaérünk, nem szabad az időnk nagy részét a monitor vagy a TV előtt tölteni. A 8 órás küszöb felett a kockázatok exponenciálisan megemelkednek.

Hozzászólások:

3 thoughts on “Az ülés öl!!!”

Comments are closed.