Hogyan fogjátok egymás kezét? Ezt árulja el a kapcsolatotokról!

Megfogni annak a kezét, akit szeretsz a legtermészetesebb dolog. Nem kétséges, hogy a pszichológusok is szívesen tanulmányozzák ezt a fajta testi kontaktust és érzelemkifejezést.
Több tanulmány is szól a kézfogások jellegzetességeiről és azt figyelték meg, hogy sok mindent elárul két ember kapcsolatáról. Ti hogyan fogjátok egymás kezét a kedveseddel?

Ujjak laza egymásba fonódása – Tisztelet

Az ilyen kapcsolatok érzelmileg stabilak, a párok bíznak egymásban. Azt bizonyítja, hogy a felek felvállalják egymást, ugyanakkor elegendő teret hagynak a másiknak.

Tenyér a tenyérhez simul – Felelősség

Annak, akinek a tenyere lefelé mutat, a domináns fél, a másik úgymond az alárendelt. Ha egy férfi védelmezni kívánja a párját, akkor választja ezt a kézfogási formát.

Egymásba kulcsolt kezek – Törődés

Sokkal mélyebb köztetek a lelki kötődés, mint a fizikai kapcsolat. Őszinték vagytok egymáshoz, anélkül, hogy rejtegetnétek a gyengeségeiteket vagy hiányosságaitokat. A kapcsolatotok bizalmon alapul.

Egy ujjas tartás – Kacérság

A kapcsolat még a flört fázisában van, és éppen csak ismerkedik a két fél egymással. Ha már régóta együtt vagytok, akkor ez azt jelenti, hogy nagyon játékos természetetek van.

Véletlennek tűnő érintkezés – Rejtett szimpátia

Amikor beszélgettek egymással, a kezeitek gyakran találkoznak, úgymond véletlenül. Ez azt jelenti, hogy szimpatizáltok egymással, de ez nincs konkrétan kimondva és nem vagytok párkapcsolatban.

Az egyik fél a kezével átkulcsolva fogja a másikét – Bizalom

Az, aki tartja a másik kezét a tiszteletéről és hűségéről tesz tanúbizonyságot. Az, akinek a kezét tartják, teljes bizalmat adományoz a másiknak. Egy egészséges, stabil párkapcsolatban fordul elő ilyen.

Csuklófogás – Vonzalom

Esetenként agresszívnek is tűnhet ez a fajta kézfogás, de ugyanakkor vonzalmat is jelez. Azt is mutathatja, hogy a személy kemény és önző.

Csípőfogás – Szenvedély

A kapcsolatotok nagyon szoros. Ez a fajta kontaktus kombinálja a sétát és az ölelést. Ha a páros egyik fele átkarolja a másikat, azzal jelezheti azt is, hogy birtokolni akarja őt.

Karolás – Biztonság

Ha a nő belekarol a férfibe, azzal azt akarja jelezni, hogy biztonságra van szüksége, a férfi pedig, aki fogadja ezt vagy felajánlja karját, ezt meg akarja adni a nőnek. Egy klasszikus testi kapcsolat, nem feltétlen jelez szerelmet.

Hozzászólások: