Hihetetlen, de igaz: 1 pohár vörösbor elfogyasztása 1 óra edzéssel ér fel

Egy kanadai kutatás olyan vegyületet talált a vörösborban, amely ugyanazt a hatást éri el egy pohár ital elfogyasztása után, mint egy óra konditermi edzés.

vorosbor

A My Daily szakoldalon jelent meg annak a kutatásnak az összegzése, amely szerint 1 pohár vörösbor elfogyasztása ugyanolyan kedvező hatással bír, mint 1 óra konditermi edzés. Ennek az alapját egy különleges vegyület, a szőlő héjában is található rezveratrol adja, amelyet majdnem tíz éven át vizsgáltak amerikai tudósok, mégsem fedezték fel semmilyen pozitív hatását. Most a kanadaiaknak sikerült, ugyanis amikor ez a vegyület a szervezetbe jutott olyan mennyiségben, mint amennyit egy pohár átlagos vörösbor tartalmaz, több pozitív élettani hatás is észlelhető volt.

Ilyen a fizikai teljesítmény és az izomerő növekedése, valamint a szívműködés javulása. Ami érdekes, hogy a kutatásban észrevették, hogy ez a három élettani hatás pont olyan mértékű, mint egy óra konditermi edzés utóhatása. Természetesen rendszeresen nem lehet így kiváltani edzést, de egy-egy elmaradt alkalom pótlásához jól jön egy pohár vörösbor, illetve a szőlő, az étcsokoládé, a kakaó és a mogyoró fogyasztása is, hiszen ezek is tartalmaznak rezveratrolt.

Egyébként aki bort iszik, az a tudósok szerint vonzóbbnak is tűnik mások számára. Csak persze nem mindegy, hogy mennyit.

Hozzászólások:

18 thoughts on “Hihetetlen, de igaz: 1 pohár vörösbor elfogyasztása 1 óra edzéssel ér fel”

Comments are closed.