A FIÚ, AKI ÚGY TUDTA ÁTÖLELNI A LÁNYT, HOGY Ő MEGÉRTETTE: EZ A LEGFONTOSABB DOLOG A VILÁGON

large-21

Jött egy fiú az életembe, pont úgy, ahogy mint ahogy mindenki más. Abban az időben tudtam, hogy jönni fog valaki, aki megment abból, amiben éppen akkor éltem, de sosem kértem hangosan, nem rimánkodtam érte, mert az életemben először meg akartam oldani a problémáimat és nem elmenekülni előlük.
De Ő olyan más volt! Vele meg volt az, ami a másikban nem. A hajnalig tartó beszélgetések, a kihívás, hogy megismerjük egymást, vagyis azt, akit akkor neki mutatni akartam.

Neki megvolt a saját kis világa a barátokkal, meg a különböző szenvedélyeivel. Ő ilyen egyszerűen gondolkozott, hogy semmi nem számít.
Furcsa volt, hogy egy olyan típusú ember került bele a valóságomba, akihez egyébként biztos soha nem lett volna közöm, de aztán valaki, valahonnan mégis úgy irányította, hogy valamiféle nyomot hagyjon bennem.
Egy hosszú, részegen együtt töltött éjszaka után, amikor is tényleg nem történt semmi más, csak megcsókolt, kiléptem abból, amiben eddig voltam, szakítottam a biztossal és bár Neki kijelentettem, hogy bocsánat, de amúgy semmi komoly nem kell most, nem érek rá ezekre, mégis minden egyes üzenetének örültem és minden estét vártam, amit vele tölthetek.

Semmiben nem különbözött senkitől. Meglátott, meg akart szerezni és meg is tette.
Pár hét volt az egész. Aztán jött neki a következő lány, akit ismét meglátott, meg akarta szerezni és meg is tette.
Mellette olyan élet feelingje volt az egésznek.

Nem értettem, mégis miért hiányzott sokáig, amikor pedig egyértelműen akkor érzed ezt, ha valaki ad valami olyat, ami nélkül már nem vagy teljes. Ő nem tette. De nem is kellett, mert nem erről szólt.
Mellette változtam. Egy olyan falat húztam fel, amin nagyon-nagyon sokáig utána senki nem tudott ledönteni. Amiért nem kellettem neki, elhitettem magammal, hogy amúgy minden vagyok, csak szerethető nem.
Igaziból még most küszködöm ezzel a dologgal, elég nehéz túllépni rajta.

Aztán ahogy teltek a hónapok és vele már rég nem beszéltem, úgy gondoltam, hogy most csak olyan emberek kellenek az életembe, akikkel az ágyamat osztom meg és a testemet, de egy pillanatra sem a lelkemet. Meg is kaptam?
De Ő valahogy mindig ott járt az agyamban, miközben lehunytam a szemem, mindegy volt, hogy ki ölel át? Mert úgy senki nem tudott se előtte, se utána, ahogyan Ő. Ő biztonságot adott abban a világban, ami egyébként akkor megszűnt körülöttem létezni.
Az életem egy olyan szakaszában voltam, hogy tudtam, ha annak az időnek vége, kétségbe leszek esve. Kilátástalan volt a jövőm, nem tudtam mit fogok tenni és jó volt valakit arra tanítani, amit eddig átéltem. Mert megtudott hallgatni és néhány mondatom után azt mondta, hogy ezeket a szavakat be kellene kereteztetni. Jól esett akkor ez tőle.
De végül ugyan úgy kilépett az életemből, ahogy belecsöppent. Szótlanul.
Én pedig ott maradtam egyedül, sok-sok év után először.
Nehéz volt megélni azt a magányt, így hát az éjszakák, az alkohol, meg a névtelen férfiak lettek a megmentőim. Napi 16 óra munka után nem tudtam lefeküdni aludni akkor, amikor józan voltam.
Azt éreztem, hogy semmire nem vagyok jó és hiába küzdök mindenért, nem érek el semmit, sőt csak egyre lejjebb csúszok a létrán.
Az életem egyik legrosszabb időszaka volt. A várakozásé. Amikor illúziókat kergettem önmagamról, akit akkor nem is ismertem. Még erősebb akartam lenni, mint aki addig voltam. Nem akartam, hogy elfelejtsenek. Meg voltam róla győződve, hogy az őszinteséggel és a könnyekkel az ember semmit nem ér el, csak a büszkeséggel . Azt hittem, hogy csak akkor hagyok igen mély nyomot akárkiben, ha elérhetetlennek hiszik majd a szívemet. De őszinte leszek, nem lett így.
Akkor amelyik fiúk kerestek, maximum csak azért, mert édes éjszakákat akartak.. nem azért mert megértettek, belém láttak, vagy olyan különlegesnek láttak.
Aztán persze, ahogy teltek a napok, hetek a végén ezt a fiút is sikerült elfelejtenem.
Csak úgy elmúlt.

Sose volt szerelem Ő, jajj dehogy. Csak amikor valaki magyarázat nélkül megy el, akkor akarod tudni a benned felmerülő kérdésekre a választ. Önmagadban keresed a hibát és nem tudod felfogni úgy, hogy Ő ilyen volt és kész. Megtanultam elfogadni. Rájöttem, hogy egyszerűen nem lehetek én mindenkinek a Nagy Ő, mert nekem se lehet az mindenki.

Hozzászólások: