Netbulvár

Fehér cukor, más néven fehér halál

Gyilkosok a konyhaszekrényben

Első számú gyilkos: a fehér cukor, más néven fehér halál

Minden olyan táplálékban, melyet emberi kéz nem alakított át, az alkotórészek harmonikus viszonyban vannak egymással. Ez különösen az emésztés szempontjából fontos, mivel az anyagcsere során az egyik elemnek feltétlenül szüksége van a másikra. így például a búzamag esetében a korpa nélkülözhetetlen a keményítő átviteléhez, ami a mag belsejében található. A korpa tartalmazza azokat a B-vitaminokat és a meszet, amelyek a keményítők és a cukor anyagcseréjéhez nélkülözhe­tetlenek. Ha viszont ezek az anyagok hiányoznak, a szervezetnek kell ezeket előteremtenie, ezáltal legyengül, hiányok jönnek létre és a szer­vezet egészségének egyensúlya megbillen.

A természeti törvény úgy kívánja meg, hogy táplálékainkat finomítás nélkül, hőkezeléstől mentesen, sőt lehetőleg hámozás nélkül, egészében fogyasszuk el.

A fehér cukor előállításakor a fentiekben leírt törvényt az emberi­ség különösen drasztikus módon sérti meg, hiszen a cukor a tisztítás után már szinte csak kémiai szénből áll, tehát biológiai értelemben holt anyag. Azt a kb. 30 elemet, amit a cukornád vagy cukorrépa tartal­maz, kivonták belőle. Ezért, ha valaki ilyen cukrot fogyaszt, a szerve­zetnek valahogy meg kell próbálnia az említett elemek valamilyen mó­don történő “előteremtését”. Amikor a cukor oldott állapotában az em­ber véráramába jut, akkor azonnal megkezdi pozitívnak egyáltalán nem mondható “munkáját”. Mivel a cukor nem marad sokáig a belek­ben, hiszen rövid idő alatt felszívódik és a vérbe jut, ezért a vércukor­szintet abnormálisan megemeli. Ez látszatenergiát teremt, úgyhogy a fáradtság megszűnik. Persze csodálatos lenne, ha így maradna a hely­zet, de – a cukor mennyiségétől függően – már hamarosan bekövetke­zik a visszahatás. Még nagyobb fáradtság és álmosság jelentkezik, sőt a túlzott mértékű cukorfogyasztást követően szédülés is előállhat.

A természet nem hagy büntetlenül semmiféle meg nem engedett doppingolást.

A hirtelen jelentkező cukorfelesleg miatt az inzulint termelő miri­gyek sokkot kapnak és túl sok inzulint kénytelenek termelni. Ezért az átlag alá esik a vér cukorszintje, ennek következtében fáradtság jelent­kezik, Sokan ilyen esetekben megint édességet fogyasztanak, többnyire csokoládét, vagy valamiféle édes, cukrozott üdítőitalt és a leírt folya­mat kezdődik elölről. így fárasztja a cukor a szervezetet, mely előbb -utóbb teljesítő képtelen, sokszor depressziós állapotba kerül. Hasonló helyzet alakul ki, mint az erős dohányosoknál vagy a mértéktelen feke­tekávét fogyasztóknál. Hiszen az élvezeti szerek azonkívül, hogy ser­kentik a szervezeti működés szimpatikus paramétereit, a májat foko­zott glikogén kibocsátásra ingerlik. Az ember szervrendszere gyakran hosszú ideig elbírja az ilyen visszaéléseket, sanyargatásokat, aztán tör­vényszerű, hogy egy idő után szörnyű módon fizet vissza az okozott károkért.

Aki cukrot fogyaszt (vagy cukorral készített különféle édesipari termékeket), az igen hamar jóllakottságot érez, a szervezetbe vitt ma­gas kalóriaérték miatt. A baj az, hogy az emésztést segítő elemek tel­jes mértékben hiányoznak, ezért aztán a cukor fogyasztása többet árt, mint használ. így főként azokat az elemeket raboljuk el szervezetünk­től, amelyekre idegrendszerünknek szüksége van. Az ipari cukrok le­bontása igen B-vitamin-igényes, ezért méltán mondhatjuk, hogy a fe­hér cukor “öli” szervezetünk B-vitaminját. A cukor, organizmusunk centrumát pusztítja legjobban, hasonlóan, mint a kábítószerek.

A fehér cukor fogyasztása súlyos betegségeket okoz és rend­kívüli módon rövidíti meg életünket, ezért méltán nevezhetjük a cukrot fehér gyilkosnak! (Annak ellenére, hogy szelíden meglapul a konyhaszekrényben.)

Az ismert amerikai orvos Dr. Ouinglcy írta egy orvosi folyóirat­ban, hogy a fehér cukor előállítását, forgalmazását be kellene tiltani, mint a heroinét. Egy másik amerikai orvos, Dr Walker azt írja “Légy fiatalabb” című könyvében, hogy a folyamatos és túlzott fehér cukor fogyasztás ugyanahhoz a szervezeti széteséshez vezet, mint a kábító­szer élvezete.

Sokan úgy vélik, hogy őket nem érheti baj, hiszen alig fogyaszta­nak cukrot. Csak azzal nem számolnak, hogy az élelmiszerüzemek a legtöbb terméküket – a jobb eladhatóság miatt cukorral ízesítik. – Saj­nos az emberek többsége gyermekeit is előszeretettel mérgezi meg az édességgel történő “kedveskedéseivel”. Látszólag semmi más nem történik, csak az, hogy a gyermek zsírsejtjei növekedésnek indulnak. De ez csak látszat. A gyermekkori túlzott cukorfogyasztással lassanként előkészítjük a felnőtt kor betegségeinek melegágyát. A gyermekek édességszeretete közismert, mely a pubertás kor felé haladva egyre na­gyobb problémát jelent. Ilyenkor óriási mértéket érhet el a falási vágy, és bekövetkezhet a kóros elhízás. Ha nem történik radikális életmód­ változtatás, a serdülő korban kövér gyermek minden valószínűség sze­rint kövér felnőtt lesz. Ritkább eset az, amikor a kövér kamasz diétá­val és mozgással normális testsúlyra fogyasztja le magát.

Ki miért fogyaszt túl sok édességet?

Van, aki azért, mert rossz kedvét kívánja oldani vele. Van, aki “sportból” és csak. Aztán előfordul a jelenség a változás korában lévő nőknél. (Ebben az esetben is lelki depresszióról van szó.) Azt is megfi­gyeltem, hogy az egyedül élők – nők és férfiak egyaránt – szintén haj­lamosak a cukrászsütemények és egyéb nyalánkságok túlzott fogyasz­tására. Talán azért, mert az édes íz élvezetével próbálják pótolni a hi­ányzó társat, családot. Hajlamosak az édességek fogyasztására a má­sodik gyermekkorban lévők is. Az idősek ízérzése a többi képességgel együtt arányosan romlik. Legkevésbé az édes íz érzése tompul. Meg talán az is hozzájárul az édes, cukros csemegék élvezetéhez, hogy egy­re szűkülnek az örömet okozó lehetőségek. Bajt, bánatot átmenetileg oldhat a cukrászsütemény, de hosszú távon rontja az egészséget.

A szenvedélybetegek közé sorolhatjuk az édesség rabjait is.

Ezek az emberek szinte kórosan kívánják a cukrászsüteményeket, és általában mindenféle édesipari termékért rajonganak.

Az ízhatások közül az édes az, amely legjobban kívánja az ismét­lést. Természetesen van olyan is, hogy valaki megkívánja a savanyúsá­got, de vágyát egy-két savanyú uborka kielégíti. Az édesség szinte kó­ros kívánásánál egészen más a helyzet, követeli az ismétlést, és ezzel a szenvedélyek “rangjára” kerül! így a rendszeres és nagy mennyiségű cukrászsütemény fogyasztása miatt elhíznak. Sokan még ebben a helyzetben sem mondanak le napi édességadagjukról, sőt túleszik belő­le magukat a “minden mindegy” elkeseredést kifejező hozzáállással. Ilyenkor már valójában minden franciakrémes vagy dobostorta elfo­gyasztása egy koporsószögnek tekinthető.

Az ízletesség hatalma

Ismerek vegetáriánus családokat, ahol a szülők, ha kedveskedni akarnak gyermeküknek vagy jutalmazni akarják őket, gyümölcsöt adnak nekik. Biztos, hogyha mindenki így tenne, sokkal több egész­séges embert találnánk e kis országban.

Kétségtelen, hogy az ember természeténél fogva kedveli az édes­ségeket. Az ősember ezt a vágyát gyümölcsevéssel és kisebb mérték­ben mézevéssel elégítette ki. Nyilvánvaló, hogy a gyümölcsöt és a mé­zet azért fogyasztotta, mert ízlett neki. De egyúttal olyan tápanyago­kat, vitaminokat, ásványi sókat is bevitt a szervezetébe, melyek annak optimális működéséhez elengedhetetlenek. A baj az, hogy édesség utá­ni vágyát a ma embere úgy elégíti ki, hogy olyan ételt és italt is elfo­gyaszt, amelyek biológiai értéke egyenlő a nullával. Napjainkban már olyan narancsital is kapható, amelyiknek a színe vonzóbb, mint az iga­zi narancslé színe, az íze pedig édesebb, az aromája dúsabb, az ára ol­csóbb – és amiben garantáltan nincs egy szikrányi C-vitamin sem. Tá­vol áll tőlem, hogy bármelyik gyártó vagy forgalmazó cég üzletét rontsam. De azt még a gyermekek is tudják, hogy a hőkezelés elbontja a C-vitamint. Ennek ellenére egyes cégek magas hőkezeléssel előállított termékeiket mint kitűnő C-vitamin-forrást reklámozzák. (A tényről személyes tapasztalatokkal rendelkezem.)

Mivel az emberek elsősorban a jóízű ételeket és italokat keresik, ezekből egyre több kerül forgalomba. Az emberek sokszor anyagi ere­jükön felül veszik meg ezeket a biológiai “üresjáratokat”, melyek nél­kül vidáman élhetnének.

A legtöbb ember azt hiszi, hogy aminek jó az íze, az magas tápértéket is képvisel. Ennek az ellenkezője is igaz: van, aki úgy gondolja, hogy kevésbé ízletes ételnek nincs tápértéke.

A “jólétből fakadó rosszul tápláltságnak” a legfőbb oka az ízletesség és tápérték különválása.

Az ízletességnek hatalma van mind az állatok, mind az emberek körében. Ha egy szelet kenyeret bedörzsölünk füstölt kolbásszal, akkor a kutya ezt – még ha nem is éhes – elfogyasztja.

A cukor mint kalória-orgia

A nagy mennyiségű cukor, amit elfogyasztunk, kétféleképpen módosíthatja táplálkozásunkat. Lehet ráadás a normális táplálékra és lehet helyettesítője más eredetű kalóriáknak. Többnyire ez a kettő együtt jelentkezik: a cukor valamivel növeli az összes kalóriák számát, ugyanakkor pedig ki is szorít más élelmiszereket. Mivel a cukor az át­lagosan elfogyasztott kalóriáknak meglehetősen nagy hányadát jelenti, a cukorfogyasztás egyik vonatkozását sem lehet figyelmen kívül hagy­ni. Különösen nyilvánvaló a hatás azoknál az embereknél, akik az át­lagosnál lényegesen több cukrot fogyasztanak.

A normális táplálkozás mellett ráadásként fogyasztott cukor nö­veli az elhízás veszélyét. Ha pedig a cukor kiszorít bizonyos összetevő­ket a megfelelő étrendből, akkor a rosszul tápláltság veszélye növek­szik. A statisztikák adataiból csak átlagokat lehet kiszámolni. Ezek szerint az egy főre eső cukorfogyasztás (édesipari termékekkel együtt) 163-150 g naponta, ez a mennyiség mintegy 500-550 kalóriának felel meg. De mint ahogy azt tapasztaljuk, sokan ennek a mennyiségnek akár a dupláját is elfogyasztják, s ez a mennyiség már félelmetes ada­tot szolgáltat: napi 1000 kalória csak cukorból! Nyilvánvaló, hogy az említettek a cukormennyiségüket nem kizárólag direkt formában fo­gyasztják, hanem kifejezetten magas kalóriatartalmú ennivalókban, mint például a csokoládé, keksz stb. Az ezekben levő zsír és liszt csak növeli a szervezetbe vitt kalóriák számát. Ennek következménye pedig az elhízás lesz. E tény, ha nem is tekinthető betegségnek, de betegsé­gek előidézője lehet!

Az igazsághoz tartozik az is, hogy vannak olyan emberek, akik meglehetősen sok édesség elfogyasztása mellett sem híznak meg. Ez úgy lehetséges, hogy szervezetük el tudja égetni a fölösleges kalóriá­kat: anyagcseréjük pontosan annyival lesz intenzívebb, amennyivel több kalóriát vesznek magukhoz. Persze az előzőekben már említett káros hatások alól ők sem mentesülnek. Jól tudjuk, hogy egészen so­vány ember is szenvedhet emésztési zavarokban, cukorbajban és szív-koszorúér elmeszesedésben. Még a legfalánkabb ember gyomra befo­gadóképességének is van határa. Ha emberünk cukrot is fogyaszt, ak­kor a kalória bevitelnek mintegy 20%-át ebből fedezi. Nyilvánvaló, hogy kb. ilyen húsz százalékos arányban “esik el” szervezete a fehér­jéktől és a többi életfontosságú tápanyagtól. Ezért gyakori eset, hogy látszólag jól táplált valaki, s mégis a rosszul tápláltság határvidékein kóvályog, sok testi-lelki panasszal karöltve. Igaz, hogy a rossz közér­zet még nem feltétlen bizonyítéka a rossz táplálkozásnak, de mégis gyanakodni kell a rosszul tápláltságra, ha étrendünk a magas cukorfo­gyasztás miatt nem eléggé kiegyensúlyozott.

Jól megfigyelhetjük azt is, hogy a töménytelen édességet fogyasztó ember gyümölcsöt alig-a­lig, mondhatnánk csak esetenként, vendégségben fogyaszt.

Magától azért nem enne gyümölcsöt, mert a sok édes íz miatt a gyümölcsök fruktóz tartalmát már nem tudja érzékelni. Hasonló a helyzet, ha valaki édes üdítőitalokat fogyaszt, hiszen ezek fogyasztásá­nak mértékével csökken a tej ivása. Több olyan embert ismerek, aki­nek eszébe sem jut, hogy tejet is lehet inni.

Sokan nehéz élethelyzetben, rendkívüli feladatok megoldása estén folyamodnak tömény szénhidrátdoppinghoz. Kétségtelen, hogy a szén­hidrátok lebontása már a szájüregben megkezdődik, s roppant gyorsan szívódik föl szervezetünkben. A magas szintű energiaforrás átmeneti­leg emeli szellemi és fizikai teljesítőképességünket, a nagy hidegekben könnyen teszünk eleget a megnövekedett hőleadásnak. A bölcs ember “krízishelyzetekben” cukrászsütemény, csokoládé helyett mindig mézet fogyaszt. A méz kitűnő biológiai hatásai mindenki előtt ismertek. (A mézet mindig oldott állapotban, pl. hársfateában oldva vagy margarinos kenyérre csurgatva fogyasszuk, mert homogén állapotban gyo­morégést okozhat.)

Számtalan olyan kísérletről olvashatunk, mely a statisztikák tük­rében egyértelműen bizonyítják a cukroknak szervezetünkre gyakorló romboló hatásait.

A mértéktelen cukorfogyasztás az egyik oka a diabétesz mellitusz kialakulásának. Több évtizedes természetgyógyászati tapasztalatom: betegkörömben a legtöbb lábamputációnak pontosan a cukorbetegség volt az okozója. Ezenkívül a nehezen gyógyuló fekélyek, a foszlányos érfalak, a vivőerek tágulata, az érszűkületek stb. kialakulásáért is fele­lős a gyilkos cukor. Általánosságban az a tapasztalat, hogy minél több cukrot fogyaszt egy nemzet, annál több a beteg ember és annál rövi­debb az átlagos életkor.

Ezért méltán mondhatjuk, hogy a cukor maga a “fehér halál!”

Második számú gyilkos: a konyhasó, más néven nátriumklorid

Napjainkban is csak kevesen gondolnak rá, hogy a fehér kristá­lyos szerkezetű fűszer, a konyhasó, a másik alattomos gyilkosa az em­beri szervezetnek. Túlzás nélkül állíthatom, hogy rejtett “konyhasó­mérgezés” fenyegeti a fejlett országok lakosságát. Ennek ellenére az élelmiszereket előállítók előszeretettel ömlesztik a sót a forgalmazott termékekbe. Legyen az kenyér, sajt, töltelék hús, konzerv stb. Teszik ezt annak ellenére, hogy élvonalbeli, WHO által elismert tudósok már több évtizede megállapították: hogy a magas vérnyomás (hipertónia) kialakulásáért első számú felelős a konyhasó! A magas vérnyomásnak pedig súlyos következményei lehetnek. Mivel ebben a helyzetben az érfalakra nagyobb nyomás nehezedik, ezért agyvérzés, szívinfarktus, súlyos lábérszűkületek és veseelégtelenség jelentkezhet.

A sóban lévő nátrium hidratálja a szervezetet, így több folyadé­kot tart vissza a test, felhígul a vér, az érrendszer nagy nyomás alá ke­rül. A vesék megkísérlik a fölösleges nátrium kiválasztását, végül nem bírják a túlterhelést és tönkremennek.

A régebbi időkben az emberiség csak és kizárólag a tengeri sót ismerte, ami klórt egyáltalán nem tartalmaz. A konyhasó és tengeri só között hatalmas a különbség. A tengeri só megközelítőleg 100 elemből tevődik össze, míg a konyhasó csak kettőből. Ezek közül az egyik a klór, ami méreg. Méghozzá a konyhasó oly mértékben tartalmazza, hogy egy pohár erős konyhasóoldat alkalmas lehet egy emberi élet kioltására.

Úgy hiszem, mindenki hallott már arról, hogy különféle betegsé­geknél az orvos sótlan vagy sóban szegény diétát javasol. Ebből követ­keztethetünk az igazságra, hogy ha a só túlzott mértékű fogyasztása káros a betegre nézve, akkor nagy a valószínűsége annak, hogy az egészséges szervezetű emberre is káros. Hiszen aminek a fogyasztását meg kell tiltani, az okozta a betegséget, vagy legalábbis hozzájárult annak kialakulásához. A konyhasó szervetlen anyag, ezért enzimeket egyáltalán nem tartalmaz. Ahogy az ember vagy állat nem tud táplál­kozni kőporral vagy vasreszelékkel, úgy szervezetünk sincs berendez­kedve a konyhasó következmények nélküli fogyasztására. Ezt a tényt igazolja az is, hogyha csak “teheti” kiválik szervezetünkből (verejték, vizelet formájában). Rosszabb esetben különféle lerakódásokat képez­ve, mint testidegen anyag telepszik meg szervezetünkben.

Szervezetünk az anorganikus eredetű anyagoknak csak töredékét tudja beépíteni. Konyhasó esetében például egy evőkanálnyi mennyi­ségből csak egy milliomod grammot. A maradék mennyiség – csak­nem az egész – szennyezi a vért és szerveinket, ezért különféle megbe­tegedéseket idéz elő. A nyers kosztban minden tápsó közvetlenül ren­delkezésünkre áll, méghozzá szerves homogenitásban. Nem szólva ar­ról, hogy az egyes ásványi sók a felszívódási folyamatban kölcsönha­tást gyakorolnak egymásra.

Annyi só, amennyire az embernek szüksége van, bőségesen rendelkezésre áll a vegetáriánus táplálkozásban!

Fényes bizonyíték lehet erre a majom. Hiszen a legcsekélyebb konyhasó fogyasztása nélkül is vidáman ugrál a faágakon és egészsé­gesebb, mint az ember. Ha a természet úgy rendelte volna, hogy kony­hasóra szükségünk van, akkor valószínű a kertünkben állna egy konyhasófa és nem kellene mintegy kétszáz méter mélységből kiásni, vagy sok száz kilométer távolságból szállítani. Az indiánok és más termé­szetes életet élő népek, akik nem küszködnek annyi nyavalyával, mint az európaiak, mit sem tudnak a konyhasóról. Ezért aztán nem is hi­ányzik nekik.

Tudjuk jól, hogy a konyhasó fogyasztása szomjúságot okoz. Ez azért lehet, mert a só testidegen anyag és a szervezet méregteleníteni akar, vízzel akarja távoztatni. A konyhasó ozmotikus nyomása miatt a szövetek megduzzadnak, az erek szűkülnek és magas vérnyomás lép föl. A nátrium kiürülése a szervezetből csak vízzel együtt, oldat for­májában történhet. Nyilvánvaló, hogy minél több konyhasót fogyasz­tunk, annál több folyadék szükséges a vesén át történő kiválasztáshoz. A sóoldat egy része magában a sejtszövetben rakódik le. Ezért növek­szik a testsúly, és a bőr szivacsos, beteges külsőt adó lesz. Minél több sót fogyaszt valaki, annál gyakrabban kínozza a szomjúság és éhség­érzet. Nem véletlen, hogy a sertéseknek erősen sózzák a moslékot, hogy a lehető legtöbb folyadékot és táplálékot vegyék magukhoz.

Igen sok ember naponta 10-15 g konyhasót fogyaszt el, holott az ember veséje ennek a mennyiségnek csak az egyharmadát tudja kivá­lasztani. Ezért lehet aztán, hogy a sok sót fogyasztó ember erősen ve­rejtékezik, hamar kifárad és nehezen viseli a hőséget.

Szervezetünk egy darab természet

Az a sómennyiség, amit a szervezet nem tud kiválasztani, megülepszik a szervezetben. Ez aztán sok bajnak lehet az eredője, de első­sorban az artériákat meszesíti el. A konyhasó – különösen túlzott fo­gyasztás esetén – megsemmisíti a vitaminokat és az enzimeket is, ezért nagy a valószínűsége annak, hogy rákkeltő is.

Dr. Dakl, az amerikai Brookhaven orvosi kutató intézetének tagja patkányokkal végzett kísérletet. Egy éven keresztül sóban gazdag táp­lálékkal etetett 35 patkányt. Valamennyi kísérleti állatnak kóros mér­tékben megemelkedett a vérnyomása. Az orvos akkor lepődött meg igazán, mikor azt tapasztalta, hogy a só elvonására sem akart meg­szűnni a magas vérnyomásérték. Ebből következtethetünk arra, hogy a gyógyuláshoz többre van szükség, mint sótlan diétára. Ilyen esetekben az ún. tisztító étrend segít, amiben első helyet kell hogy kapjon a zöldség- gyümölcslevek fogyasztása. Ásványvíz nem jöhet számításba, mert nátriumot tartalmaz. A bőséges folyadékfogyasztás mellett kitű­nő hatást fejt ki a verejtékezés is.

Are Waerland “A konyhasó káros az egészségre” című könyvé­ben leír egy érdekes, megtörtént esetet. A második világháború után egy halálosan beteg katonát kezelt, aki agyonsózott ételeken élt hosszú hónapokon keresztül. Egy természetgyógyász javaslatára teljes tápmegvonást alkalmaztak. A beteg kizárólag vizet fogyaszthatott. A böjtölés nyolcadik napján még mindig 5 g só távozott a szervezetéből! Ez az eset iskolapéldája lehet annak, hogy a felesleges mennyiségű konyhasó beépül szervezetünkbe. Különösen katasztrofális helyzetben vannak a húsevők, akiknél még a szerencsétlen vesének reménytelen küzdelmet kell vívnia a húgysav kiválasztásával is.

A konyhasó, különösen, ha oly mértékben használják, mint a magyar konyhában szokás, minden előforduló betegség kialaku­lásának kedvez.

Még a sebek gyógyulását is késlelteti. Más kérdés az, hogy egyes helyzetekben sót hintenek a sebre, nem lévén más reparáló por, ke­nőcs, illetve dezinficiáló szer.

A sóval kapcsolatosan kialakult testi problémáinkat csak a vege­táriánus életformára történő részleges vagy teljes átállással szüntethet­jük meg. A konyhasó éppen olyan idegen testünk számára, mint a ve­gyi gyógyszerek.

Ne felejtsük el: szervezetünk egy darab természet! Ahogy az igazság ellenkezik a hazugsággal, úgy szerveink sem tűrik meg a test­idegen anyagokat károsodás nélkül.

A forró, erősen sózott, paprikás ételek sokkolják az idegeket, fö­löslegesen doppingolják a szívet, ami pillanatnyi látszatenergiát és me­legséget eredményez. Mint ahogy e fejezet elején írtam, az élelmiszer­ipar számtalan termékét sózza. (Sokszor még a margarint is!) Elegen­dő ez a mennyiség, sőt túl sok is. Ezért ne tetézzük a bajokat azzal, hogy még külön is használunk sót. Számtalanszor látni, hogy valaki, anélkül, hogy megkóstolta volna az előtte gőzölgő ételt, máris a sótartóba nyúl, csippent két ujjával és akkurátusan megsózza az ételt. A só fogyasztása egyre csak fokozódik. Ennek oka az ízérzés fokozatos el­tompulása.

Számtalan idős embert, ha úgy tetszik makrobiótát ismerek, akik magas életkorukat és egészségüket elsősorban a cukor és só nélküli táplálkozásnak köszönhetik. Ebből a tényből nem nehéz a következte­téseket levonni, hogy az ellenkezője is igaz!

Kedves Olvasó! Azért adtam e fejezet címének: Gyilkosok a konyhaszekrényben, hogy figyelemfelkeltő legyen. Hogy olvassák vé­gig, mert várható élettartamunk szempontjából e két ravaszdi fehér gyilkosnak bizony meglehetősen nagy szerepe van.

Az, hogy e fejezet ebbe a könyvbe bekerült, azért van, mert sok lábszárfekélynek, érszűkületnek és egyéb lábbajoknak a gyógyulása a só és a cukor elhagyása nélkül nem következik be. Tapasztalataim szerint gyógyszerekre is csak ritkán. Mindenki saját maga döntse el, hogy érdemes-e ezért a kétes “élvezetért”, amit a két gyilkos okoz, feláldozni egészségünket, vagy életünket megrövidíteni?

A só és cukor elhagyásával ízérzésünk is fokozatosan javulni fog. Egyre édesebbnek fogjuk érezni a gyümölcsöket, egy idő után még a sótlan burgonyának is kitűnő íze lesz! Csak az átállás, az első napok jelentenek nehézséget. Ha ezen átküzdöttük magunkat, új ízeket fo­gunk megismerni és megtapasztaljuk az igazi jó közérzetet és egész­séget!

Fokhagymácska a vegetáliák királya

A századforduló előtti időkben a fokhagymát egyértelműen a gyógynövények közé sorolták. Pontosan nem lehet tudni, hogy mióta, de napjainkban a fűszernövények között emlegetik. Véleményem sze­rint e kitűnő vegetáliának az előbbiekben leírt mindkét csoportban első helyet kell elfoglalnia. Ugyanúgy, mint ahogy egy sportoló is lehet két számban aranyérmes, megérdemli a fokhagyma azt, hogy két helyen is vezesse a rangsort.

Az egyik embernek már a fokhagyma szó kiejtésére is összesza­lad a nyál a szájában, nagyokat nyel, alig várja, hogy egyen belőle. A másik ember még a szagától is iszonyodik. Utóbbiakat sajnálom, de-hát nekik is van megoldás. Ők tabletta formájában fogyaszthatják.

A hazánkban előforduló, táplálkozásra alkalmas növények vagy azok termései között kétségtelen, hogy a fokhagyma rendelkezik a leg­nagyobb illatozási képességgel (olfaktorikus potencia).

Én szerencsésnek mondhatom magam, mert rendkívüli módon kedvelem a fokhagyma illatát. Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy csak kevesen élvezik a fokhagyma semmihez sem hasonlítható kellemes illatát. Sokat gondolkodtam rajta, hogy miért van ez így? -Gondolom azért, mert a sok manipulált élelmiszer fogyasztása negatív irányba alakította a szaglószerveket. Ezért lehet az, hogy sokan még a vöröshagyma illatát sem kedvelik. Pedig milyen kitűnő vacsora lehet egy adag sült krumplit elfogyasztani négy-öt gerezd fokhagymával és egy fej vöröshagymával! Arról, hogy ez milyen egészséges, majd meggyőződhet a kedves Olvasó, ha elolvassa ezt a fejezetet. Úgy kerülhetett bele a fokhagymácska ebbe a könyvbe, hogy kitűnő eredményeket értem el “vele” a láb érszűkületének gyógyításában!

Azoknak már sokkal nagyobb a tábora, akik a fokhagymát az íze miatt kedvelik (gusztatorikus hatás). Ezen nincs is mit csodálkozni, hi­szen a fokhagyma kitűnő ízt ad. Vannak olyan ételeink, melyek elké­szítése egyszerűen elképzelhetetlen a “király” nélkül. Azt hiszem, hogy ezeket az ételcsodákat oldalakon keresztül sorolhatnám.

Kevés olyan háztartás van, ahol nem tartanak otthon fokhagy­mát. És bármerre is jár az emberfia a világban, minden vendéglőben fellelhető az olyan étel, amelyik fokhagyma hozzáadásával készült. Igen, a fokhagyma meghódította a világot! Akkor járunk el bölcsen, ha a természet e nagyszerű ajándékát bőségesen és rendszeresen fo­gyasztjuk. A fokhagymagumók nagyságának nincs jelentősége. Egy gumón belül nagy eltéréseket tapasztalhatunk – a gerezdek számát ille­tően – amely 10-25-ig változik, nagyságtól függően. A nagyobb fejű fokhagymák jobban tárolhatók, valamint gyorsabban fejthetjük le hé­jukat. Tehát praktikusabbak. Élettani szempontból teljesen közömbös a gerezdek nagysága!

A növény fejlődése folyamán meglehetősen magas fényigénnyel rendelkezik, kimondottan szereti a sok napsugárzást. Ezért exogén en­zimekben igen gazdag! (Az exogén enzimekről: Az úgy fáj a nyakam! c. könyvemben írtam. Magyar Mezőgazdasági Kiadó, 1995.)

A fokhagyma egyik legfontosabb anyaga a lipofil, mely oldja a telített zsírsavakat!

Ez a természetes zsíroldékony anyag alkalmas lehet arra, hogy segítségére legyen azoknak, akik magas vérzsír szinttel rendelkeznek. Ezért hasznos a fokhagymát fogyasztani magas vérnyomás esetén, ér­elmeszesedés és érszűkület jelentkezésekor. Közepes gerezdnagyságot figyelembe véve, napi 4-5 db már néhány hónap alatt “kézzelfogható” javulást hoz. Ez nem csak a közérzet alakulásában van így, hanem a megfelelő véranalitika is mutatja a pozitív eredményeket. Természete­sen két dologra nem árt odafigyelni. Az egyik az, hogy a fokhagymát mindig más ételanyaggal együtt fogyasszuk, mert ha nem így teszünk, akkor a gyomornyálkahártyát ingereljük. Utóbbi halmazati esetben fekélyhez is vezethet, vagy a vékonybél károsodásához. A másik a fo­gyasztás fokozatossága. Hozzá kell szoktatni a szervezetet a nagyobb adagokhoz. Naponta 5 gerezdnél többet nincs értelme fogyasztanunk!

A fokhagyma fogyasztása, ha rendszeres, csodálatos közérzetet biztosít, télen szinte felmelegíti a testet, eloszlatja az egyes testtájakon (pl. tenyér, lábfej) a nyirkosságot, megszünteti a székrekedést és el­hajtja a szeleket. Ha esetleg kutyától kis gilisztákat “szereztünk be”, azt is elpusztítja, de általában minden férget semlegesít, megöli azo­kat.

Gyermekkorom nyarain vidéken sokat játszottunk a kutyákkal és sokszor kaptunk gilisztát tőlük. Ekkor nagyapám mindig teljes sikerrel alkalmazta a fokhagymakúrát. Több leírásban az is olvasható, hogy a sok fokhagymát fogyasztó emberek teljes védettséget élveztek a pusztító pestissel szemben! Minden tápanyagunknál nagyobb a fokhagyma baktériumölő hatása. Egyáltalán igen magas e növény antibakteriális hatása. Ez azt jelenti, hogy a fellelhető összes fertőzési lehetőségeket a minimumra csökkenti és erősíti a szervezet védekező mechanizmusát. Akinek esetleg dagad a lába, bátran ajánlhatom a fokhagyma fogyasztását, mert kitűnő vízhajtó. Növényeink közül ebben a vonatkozásban csak a petrezselyem előzi meg a “királyt”.

A nyersen elfogyasztott fokhagyma igen jó kondícióban tartja a hangszálakat, ezért is szoktam hosszabb időtartamú előadásaim előtt fogyasztani. Nem csak a hangszál funkciójára van jó hatással, hanem gyorsan és látványosan megszünteti a köhögést is.

Kijelenthetjük bátran, hogy a fokhagyma szervezetünk egészére kitűnő hatással van. Fogyasztásával még olyan súlyos betegségeket is megelőzhetünk, mint a trombózis. Minden fellelhető szakirodalom kitér arra, hogy a fokhagymafogyasztó embereknél nem fordul elő a vérlemezek összetapadása. De cukorbetegnek is ajánlható, mert csökkenti a vércukorszintet, ugyanakkor szénhidráttartalma elenyésző. Javítja továbbá a nyálkahártya állapotát, e ténnyel is összefüggésbe hozható antiszeptikus hatása. A századforduló előtt a fokhagymát si­kerrel alkalmazták hörghurut esetén, valamint asztmás megbetege­déseknél is.

A fokhagyma legfontosabb tényezője a mitogenetikus sugárzás.

A mitogenetikus sugárzás a “király” nagy titka. Ezt a tulajdonsá­gát csak néhány éve fedezték fel bizonyíthatóan a szemfüles japánok. Olyan képességet jelent, ami lehetővé teszi azt, hogy a sejtek pozitív információkat kapjanak. Nagyon vulgárisan ez azt jelenti, hogy ha “rumli” van a szervezetünkben, akkor a fokhagymácskában lévő mito­genetikus sugárzás “rendet csinál”. Ezért méltán mondhatjuk, hogy a fokhagyma rákellenes. Hiszen a daganatos megbetegedések kialakulá­sánál semmi más nem történik, mint megbomlanak a sejtinformációk. Mindenesetre elgondolkoztató lehet mindenki számára, hogy annak el­lenére, hogy a japán a világ összes népe közül a legerősebb dohányos, a rák előfordulása náluk a legalacsonyabb. Valószínű, hogy e rendha­gyó paraméterekben a fokhagymácskának is meghatározó szerep jut. (A bushidóról sem szabad megfeledkeznünk, ami a japán nép hihetet­len lelki kiegyensúlyozottságának a bazaltköve.)

A fokhagyma anyagai

C-vitamin. Már kisgyermekkorban megtanuljuk az iskolában, hogy a C-vitaminnak milyen nagy szerepe van életünkben. Meg azt is, hogy vízben oldódik és szervezetünk nem tudja raktározni. Ezért min­dennap szükséges fogyasztani belőle valamilyen formában. Téli idő­szakban kevesebb erre a lehetőség, de a fokhagyma segít. A C-vita­minnak egész szervezetünk anyagcseréjében óriási a szerepe, erősíti szervezetünk ellenálló képességét, munkabírását és segít a fertőzések kivédésében.

Magnézium. Egész izomzatunknak fontos katalizátora, a panasz­mentes működéshez elengedhetetlen. A szívizomba hasonlóképpen épül be, mint ahogy a karotin a szembíborba. A magnéziumhiányos ál­lapot sok bajt okozhat. A szív rendellenes működését, idegrendszeri zavarokat és szívgyengeség miatt visszértágulatokat. A lábak megdagadásának is több esetben oka lehet a magnéziumhiányos táplálkozás. Magnézium jelenléte nélkül elképzelhetetlen szervezetünk fehérje- és szénhidrát-anyagcseréje. Arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy csontozatunk, porcállományunk egyik fontos alkotórésze. Nagy érde­me még, hogy több mint 100 féle enzimet aktivizál!

Szelén. Az egészséges szívműködésnek igen fontos tényezője. Hi­ányában gyors elfáradás jelentkezik. Viszonylag kevés ennivaló tartal­mazza. Meghatározó szerepe van szervezetünk oxidációs folyamatai­ban. A legújabb kutatások szerint rákmegelőző hatást fejt ki.

Vas. Szintén több enzimet katalizál. A vörösvértestek legfonto­sabb alkotóeleme. Ezért is javasolt a fokhagyma fogyasztása vérsze­génység esetén vashiányos állapotoknál, nőknél menstruációs időszak­ban.

Kalcium. Elsősorban a csontozat felépítésében van jelentősége, de az igazsághoz tartozik, hogy mennyiség tekintetében ennél haszno­sabb források lehetnek. (Pl. mák, káposzta, tejtermékek stb.) Szerepe van a véralvadásban és gyorsítja az idegimpulzusokat.

Allicin. A fokhagyma egyik alapvető anyagának tekinthető, szín­telen, instabil anyag. Csökkenti a vérben a lipidek mennyiségét, el­pusztítja a kórokozókat. 1 mg allicin 15 NE penicillin antibiotikus ha­tásával egyenlő. A fokhagyma antibiotikus hatását elsősorban az allicinnek köszönheti. A fokhagymakapszulák készítésének alapanyaga!

B1-vitamin. Nélkülözhetetlen az idegrendszer panaszmentes mű­ködéséhez és a szénhidrát-anyagcseréhez. Fontos katalizátora az izom­működésnek, különösen határterhelések esetén fontos a -vitamin be­vitele a szervezetbe.

B2-vitamin. Elsősorban a látás és a növekedés “vitaminja”. De aktívan részt vesz a szervezet cukoranyagcseréjében is.

A-vitamin. A bőr és az egész szervezet nyálkahártya-rendszeré­nek a vitaminja. Hiányában a silány nyálkahártyák miatt a fertőzések kivédhetetlenek. Gyermekeknél fontos a testnövekedés szempontjából. A szemidegek működését is segíti, és – kevesen tudják, hogy a nemi mirigyek működésének szintén fontos feltétele. A fokhagyma olyan szteroidokat tartalmaz, melyek a férfi és a női nemi hormonok termelését egyaránt elősegítik. A zsidók voltak azok, akik elsőként felfedezték, hogy a fokhagymának nemi potenciát növelő hatása van, ezért afrodiziákum. A Talmud, a zsidóságnak a Biblia utáni legfőbb egyházi írásműve, melyet Krisztus után 500-ban fejeztek be, több helyen megemlékezik a fokhagyma gyógyító hatásáról.

Cisztein. Az aminosavak közé tartozik, elősegíti a máj méregtelenítő munkáját. Ezért is szokták javasolni cirózisnál és egyéb máj pana­szoknál a fokhagyma fogyasztását. Édes testvére a Béta-szitoszterin, mely gátolja az epéből kiválasztott koleszterin felszívódását.

Foszfolipidek. Olyan foszforvegyületek, melyek telítetlen zsírsa­vakat tartalmaznak. A napsugárzás hatására kifejlődött éteres olaj. Hatására kétféleképpen érvényesül, egyrészt bontja a vérzsírokat, másrészt magába foglalja a nagymolekulájú telített zsírsavakat. Ezért koleszterin- és triglicerid-csökkentő hatást fejt ki a véranyagban.

A vason kívül még két fontos alkotóelemet is tartalmaz a fok­hagyma, ez a cink és a réz. Ezeknek a szerepe elsősorban az enzimek működésénél fontos, de felelősek a sejtek növekedéséért és részt vesz­nek a vérképzésben.

Végül, de nem utolsósorban említem a fokhagyma jelentős man­gántartalmát. A mangánnak az inzulintermelésben van kiemelt szere­pe. Igen fontos elem, mellyel sajnos napjainkban keveset foglalko­zunk, pedig hiányában sok baj érhet bennünket. Azért, mert a mangán szervezetünk összes mirigyének a problémamentes működéséhez szük­séges. A mangán az agyműködést is elősegíti.

Számomra a fokhagyma legérdekesebb és legmegdöbbentőbb tu­lajdonsága az, hogy az álmosságot is megszünteti és az álmatlanságot is. Kivétel nélkül a pozitív visszajelzéseket kaptam. Több évtizede tar­tó gyógyászi munkám során még ehhez hasonlóval nem találkoztam, hogy két homlokegyenest más, sőt ellentétes panaszra, ugyanazt a ve­getáliát kell fogyasztani. Tessék csak bátran kipróbálni! Igaz, hogy a leírt hatás mindkét esetben csak napi négy-öt gerezd elfogyasztásánál jelentkezik számottevően.

Akik sokat kirándulnak, túrázgatnak erdőben, bokros részeken, ki vannak téve a kullancsok csípésének. Igaz, hogy kevés azoknak a kul­lancsfajtáknak a száma, melyek végzetes bajokat okozhatnak, de az “ördög nem alszik”. Ezért ajánlom, hogy aki elmegy kirándulni, lega­lább egy szép nagy gerezd fokhagymát vigyen magával. Esetleges kul­lancscsípés esetén zúzza össze és tegye a csípés helyére. A kullancs másodperc alatt elpusztul és kiesik a bőrfelületre.

Azt hiszem, hogy az e fejezetben leírtak meggyőzték a kedves Ol­vasót, hogy valóban a fokhagymácska a Király!