EZÉRT NE HASZNÁLJUNK A PUBLIKUS WC-K KÉZSZÁRÍTÓJÁT!

Manapság a már valamit is magára adó vendéglátó egység, legyen az egy kis kávézó, vagy pedig elegáns étterem, biztosan rendelkezik meleg levegőt fújó, elektromos kézszárítóval. A vendég miután megmosta kezét, csak egyszerűen a szerkezet alá kell tartsa kacsóját, a gép ezután automatikusan bekapcsol és a meleg levegő segítségével szárazra „törli” a kezeket.

14520587839555_47400736662867_db

A mindenre szemfüles szakemberek azonban most arra figyeltek fel, hogy a kézmosás után még mindig maradnak baktériumok a bőr felületen, amelyeket a papírtörlő könnyedén eltávolít, azonban a kézszárító nem bántja a kórokozókat, csak a vizet távolítja el, de még egy ennél meghökkentőbb dolgot is észrevettek.

Mindezt, természetesen egy érdekes kísérlettel bizonyították be: egy, a kísérletre jelentkező személy ujjvégein megszámolták a baktériumokat, miután az illető papírtörlővel, illetve a kézszárító segítségével vízmentesre törölte kézfejét. A teszt során kiderült: a papírtörlőt használva a kézről 40–60 százalékos arányban eltűntek a bacik, azonban a szárító esetében 255 százalékkal (!) több kórokozó került a kézre.

Ennek oka, hogy a szárítóban ezek a mikroorganizmusok remekül érzik magukat, mivel meleg van és páradús a levegő is, így a mosott kézre egyszerűen a gép ráfújja azokat. A kutatók szerint ezek a baktériumok nem igazán veszélyesek, legtöbb esetben az immunrendszer elbánik velük. Arra is figyelmeztetnek: az sem jó ötlet, ha egyáltalán nem szárítjuk meg a kezünket, csak hagyjuk, hogy magától kiszáradjon, ha más megoldás nincs, töröljük inkább a blúzunkba.

Hozzászólások:

One thought on “EZÉRT NE HASZNÁLJUNK A PUBLIKUS WC-K KÉZSZÁRÍTÓJÁT!”

Comments are closed.