EGY AMERIKAI ORVOS SZERINT, HA ÖSSZEKEVERJÜK EZT A HÁROM ALAPANYAGOT, MEGELŐZHETJÜK A DAGANATOS BETEGSÉGEK KIALAKULÁSÁT!

Carolyn Andersonnak hívják azt az amerikai orvosnőt, aki most elárulja, hogy melyik az a három összetevő, aminek összekeveréséből egy hatékony rákmegelőző gyógykészítményt kaphatunk. Ennek elkészítése nagyon egyszerű, és az alapanyagok beszerzése sem jelenthet gondot.

kurkumas-keverek

Dr. Andersen szerint a recept mintegy 2 ezer évre tekint vissza, és India keleti részéből származik. A készítményt a nyugati orvostudomány nemrég vizsgálta meg, és rájöttek arra, hogy amennyiben a három alapanyag keverékét egy rákos beteg naponta fogyasztja, rendkívül megnő a teljese felépülés esélye.

A három összetevő a kurkuma, az extraszűz olívaolaj és az őrölt feketebors.

A kurkuma egy természetes és nagyon erős gyulladáscsökkentő hatóanyaggal rendelkezik, amelyet kurkuminnak nevezünk.

Tudományos bizonyíték van arra, hogy a kurkumával számos rákos betegséget lehet orvosolni, illetve megelőzni. Ilyen többek között a vastagbél-, a prosztata-, az agy- és a mellrák. Egereken végzett kísérletekkel bizonyították be, hogy annak ellenére, hogy az állatok rákkeltő vegyi kezelésen estek át, a kurkumás kezelésnek köszönhetően a tumorok keletkezését teljesen meg tudták akadályozni. A szakértők arra is felfigyeltek, hogy a feketebors 200-szorosára erősíti fel a kurkuma hatását.

A RECEPT

Keverjünk össze egy ¼ teáskanál kurkumát egy ½ teáskanál olívaolajjal, és adjunk hozzá egy csipet frissen őrült feketeborsot.

Ezt kell fogyasztani rendszeresen, akár a salátánkba, leveseinkbe is beletehetjük. Anderson szerint naponta legalább kétszer-háromszor is bevehetünk a kurkumás rákmegelőző készítményből, hogy védve legyünk a legfélelmetesebb betegségtől.

Hozzászólások: