EGÉSZEN RENDKÍVÜLI LEVÉL EGY EX-FÉRJHEZ

Tanulságos levél arról, hogy milyen, ha két ember tényleg csak a gyerek érdekeit nézi a válás után. Kötelező olvasmány!

Mikor az írónő Susan Campos és férje Bill 8 év házasság után elváltak, az asszony a közös nevelést tűzte ki céljául, tudva, hogy ez egy hosszabb folyamat lesz. Hogy hova jutottak, azt megtudhatjuk, ha elolvassuk Susan évekkel később írt levelét, amit Billnek címzett.

exferj_level.jpg.1200x630_q85_crop-center_upscale

“Kedves szülőtársam a slamasztikában!

Amikor először felvetetted, hogy az utca túloldalára költözöl, nem sokkal a válásunk után, bevallom, voltak fenntartásaim. Nem kertelek, azt gondoltam, megőrültél. De be kell látnom, ez nem csupán a fiúnk számára volt a lehető legjobb dolog, hanem mindkettőnk életét könnyebbé tette. Amikor pár év múlva felhívtál azzal, hogy a mögöttem lévő ház eladóvá vált, és így a fiúnknak 15 lépést kell majd tennie, hogy átugorjon az apjához, már tudtam, hogy ez fantasztikus dolog, bár kértem pár napot, hogy átgondoljam.
Hogy őszinte legyek, ebben az időszakban a legtöbb időm azzal tett, hogy csípős megjegyzéseket hallgattam, az emberek összeráncolták a szemöldöküket és nekem estek, én pedig állandóan azt szajkóztam: ?igen, megvan a magánéletünk”, ?nem, nem édeshármasban élünk Bill új feleségével”.
Természetesen, mint bármelyik elvált szülőpár esetében, nálunk is merültek fel problémák, de talán a hozzáállásunk miatt, sikerült a buktatók nagy részét elkerülni. Az idő megtanított minket arra, hogy a tárgyalások, kompromisszumok hosszútávon segítenek abban, hogy a válás ellenére békességben neveljünk fel egy gyereket. Kérlek, engedd meg nekem, hogy megosszam azt a 3 tulajdonságodat, amely remek szülőtárssá tesz téged.

1. A humorod, amely olyan száraz, mint a martini

Szerencsére, amikor régi problémák kerülnek elő, képesek vagyunk nevetni, és ugratni egymást. De a legjobb abban vagy, hogy ravaszul tudod előhívni az emlékezetes szülői baklövéseimet. Néhány évvel ezelőtt, amikor amikor a fiam felidegesített a körióra után néhány kérdésével (?Mennyi idős korban kezdik az emberek a szexet? ?” ?Te mennyi voltál, amikor először szexeltél??”) emlékszem, arra gondoltam ?húha, remélem, nem megy át Billhez ezzel a kérdéssel”. Pár órával később, küldtél egy üzenetet: “28, huh?”Azt hiszem, legközelebb meglépek az ilyen kérdések elől, mint egy prűd kisasszony, és átpasszolom a válaszadás jogát.

2. Elég férfi vagy ahhoz, hogy haverom legyél, ha arra van szükségem, és egy szellemé válj, ha arra

Sokkal érzékenyebb vagy, mint amennyire mutatod. Amellett, hogy meghitt kis beszélgetéseitek vannak a fiúnkkal, nagyon szilárd randi-tanácsokat adsz nekem is, és ami a legfontosabb, csak akkor adsz tanácsot, ha kérem. Értékelem a csendes beleegyezésedet, és hogy kellő távolságból figyeled a kapcsolataimat.

3. A mértékadó szülői tulajdonságaid lenyűgözőek (és jól illenek az én néha túlaggódó lényemhez)

Rendben, bevallom: az a szabadság, amit adsz a fiúnknak, miközben én épp levágnám a szárnyait, általában jól sül el. Amikor meg akarom menteni a focitól, vagy őszintén szólva, bármelyik sporttól, ahol összeütközhet, megsérülhet, fellökhetik, eltörhetik – akkor te bátorítod, hogy próbáljon ki egy sportágat, amiből aztán kedvenc lesz. És amikor egy kicsit ideges vagy felbőszült leszek a nyegle kamaszbeszédtől, rád mindig számíthatok, mint biztos háttérre.

Szóval zárszóként annyit szeretnék mondani, köszönöm, hogy benne vagy az életünkben, és hogy olyan környezetet teremtettél a fiúnknak, amelyben mindössze néhány lépést kell megtennie, ha nem csak egyikünkre, de mindkettőnkre szüksége van.

Szülőtársad,
Susan”

 

Na, igen, lehet ezt így is…

Tetszett? Akkor oszd meg barátaiddal is!

Hozzászólások: