Akarsz-e?

Velem életet játszani akarsz-e? Egy élettérben lélegezni, s jelmezeket próbálni a való világ színpadán. Megtartani a nekünk tetszőt, s belebújni holtomiglan, holtodiglan, soha nem levetni, büszkén, hűséggel viselni.

Akarsz-e_bf959f0587172dd7ffec35cbd3e61374

Akarsz-e gyűrűt hordani, mely azt mutatja, történetünk soha véget nem érő, és az elején, közepén, s a végén csak mi ketten vagyunk főszereplők? Múltam mozifilmjét megismerni akarod? Akarsz legyinteni rá, és azt mondani, oh, badarság, felejtsük el, és rázzuk le végre, mint a cipőnkbe ragadt homokot?

Langyos, meztelen bőrrel hozzám simulni akarsz-e? Mindörökre döntést hozni teliholdas éjen, és velem megvárni a nyári hűs hajnalt. Pogány esküt tenni a szerelem szentségében, hogy velem maradsz egészségben, betegségben, és jóban, rosszban. És akarod-e kórházak mállott, zöld, hideg, csempéinek szorítani homlokod, nyugtatni lüktető elméd, engem várni, értem aggódni? És sírni akarsz?e a hazafelé úton, mert ott kellett hagynod a fojtó, nehéz gyógyszerszagban? Sután, remegve imádkozni akarsz?e értem, amíg táncol előtted az ablaktörlő két gonosz, idegesítő lapátja? Összeszurkált, véraláfutásos kezemet fogni áhitattal akarod-e, lehajtott fővel belecsókolni akarsz-e, mintha az lenne a legszebb női kéz a világon, és te sosem láttál volna ehhez foghatót?

Előttem térdelni akarsz-e? Lábamra szépséges cipőket illeszteni, és úgy térdepelni előttem, mintha a herceg lennél, én pedig addig a napig ocsút válogató Hamupipőke? Soha meg nem feledkezni a napról, amikor először résnyire nyitottuk egymásnak az ajtót, először csak a lábad tehetted be, mintha gonosz útonálló lennél, mert én már nem bíztam az emberekben, nem bíztam egyáltalán senkiben, csak önmagamban hittem, azt gondoltam egyszemélyes hadsereg leszek én, és mindennap újult erővel, felvértezve megyek majd ütközetbe. Nagyon tévedtem, mert egyedül kevés vagyok, túl sokszor sebesültem, és kiröhögtek engem a nagymenők. Felemlegetni, visszahozni ezt az időt akarod-e? Emlékezni, hogyan vetkőztettél, hogyan bontogattad férfias türelemmel lelkem rétegeit, mert úgyis tudtad, mindvégig tudtad, mit találsz majd legbelül. Újra bízni kitartóan a megérzéseidben akarsz-e?

Összepakolni a csomagodat akarod? Belefáradni a szerelembe, megfáradni a felelősség súlya alatt. Könnyebbséget, kötöttségmentességet, szabad szerelmet akarsz-e? Akarsz-e szabadon bolyongani újra a világban, oda vándorolni ahová a lábad visz? Gyenge már az a láb, túl sokat menetelt érzelemmentes sivatagokban, elfáradt már, megpihenne már női ölekben, az én ölemben. Akarsz-e összecsomagolva állni, egyik lábadról a másikra ácsorogni életünk előszobájában, és kiszáradt torokkal, elgyengülve, rekedten súgni, nem kell már ez a szerelem, mert megöl, elemészt, fulladsz tőle, és már nem tesz boldoggá? Akarod-e, hogy marasztaljalak, hogy utánad fussak, hogy felkutassalak és megérezzem az illatod a metróhuzatban? Akarod-e, hogy újra magamba bolondítsalak, hogy újra éhesen, ész veszejtve borulj a testemre, és soha ne akarj többé elhagyni engem? Akarsz-e arcodat a kezedbe rejtve sírni, mert valójában soha nem akartad, hogy mi kettéváljunk? És mondod-e még, hogy szerelem sziámi ikrei vagyunk, és a szétválasztás orvosilag és fizikailag is lehetetlen?

Hinni bennem akarsz-e? Vakon bízni, hogy mégiscsak van igazi, földön is, és égben is. Velem együtt éltetni a kapcsolatunkat, új ruhába öltöztetni, megújítani, frissíteni, napfényben füröszteni akarod-e?

Velem életet játszani akarsz-e?

Hozzászólások:

2 thoughts on “Akarsz-e?”

Comments are closed.