Heti két adag belőle megvéd a mellráktól!

A benne lévő Omega-3 zsírsavak elengedhetetlenek az agy fejlődéséhez, csökkentik a gyulladásos folyamatokat, védik a szívet és az érrendszert.

74242_mellrakellenzsiroshal-640c

Hetente két adag magas zsírtartalmú hal elfogyasztása 14 százalékkal lecsökkenti a mellrák kockázatát. Természetesen mindez a vadon élő halakra igaz.

A  megfelelő hatás érdekében minden nőnek hetente el kell(ene) fogyasztania 2 adag olyan zsíros halat, mint a lazac, a szardínia és makréla. Az olyan fehér halak, mint például a tőkehal, szintén egészségesek, de kevesebb Omega3 zsírsavat tartalmaznak.

Kínai szakemberek 26 korábbi tanulmány eredményeit vonták alapos elemzés alá. A vizsgált nemzetközi tanulmányok majdnem 900 ezer nő bevonásával készültek, akik közül 200 ezren küzdöttek emlőrákkal. ?A megnövekedett omega-3 zsírsavbevitel védelmi hatást nyújt a mellrák ellen.

Az elemzés szerint a halból nyert zsírsavak napi bevitelének minden 0,1 grammal való növelése öt százalékkal csökkentheti az emlődaganat kialakulásának kockázatát. Li szerint heti egy vagy két adagnyi zsírdús hal elfogyasztása javasolt.

Hozzászólások: