Netbulvár

Így látja a menekülthelyzetet egy magyar rendőr édesanyja

Egy édesanya a Facebook-on írta meg, milyen a rendőrök családjainak élete a menekülthelyzet kialakulása óta. A gyermekéért aggódó szülő minden napot végigizgul, és szomorúan látja, milyen állapotban kerül haza a fia. Bejegyzését változtatás nélkül tesszük közzé.

A migráns helyzet óta minden nap gyomorideggel várom és olvasom a híreket. Aggódva lesem, amikor hazaér – sápadtan, kimerülten.

Nekem a gyermekem. Másnak a testvére, párja, férje, apja….

Azt hiszem minden magyar rendőr családja hasonlóan éli meg a ezt az időszakot. Tudván, hogy szolgálatot teljesítenek védtelenül, eszköztelenül. Embert és idegrendszert próbáló helyzetekben helyt állva. Védve ami védhető és mentve ami menthető.

Elnézem a rendőröket lekicsinylő bejegyzéseket és nem értem milyen alapon bírálják őket. A közrendőr parancsot teljesít – egyértelmű, világos utasítás alapján – már amennyiben van ilyen. Sok esetben a fotókon megörökített rendőri tehetetlenség valójában a felső vezetés impotenciája. Akik példát vehetnének beosztottjaikról, leckét önuralomból, józan észből és kitartásból. Esetleg megtekinthetnék a helyszínen a körülményeket, kiállhatnának az embereik elé. A szemükbe nézhetnének….

Az illegális határátlépőkkel szemben álló rendőr jó esetben hisz abban, hogy a felettesei kiállnak mellette. (Én – civilként – sokszor nem vagyok ebben biztos.)

A rendőr egyenruha alatt ott az ember. Érző szívvel, saját gondolattal. Látják az elesetteket, látják a gyermeket és a síró nőket. Látják a megtört arcú embereket. És ekkor ők is Emberek – még ha az ocsmány és undorító média másképpen is próbálja őket beállítani.

De testközelből látják az agresszivitást, a gyűlöletet, látják az ökölbe szorult kezeket, a fenyegető mozdulatokat is. Napi 12 óra, vagy 24…. Ott állnak rendületlen tűző napon, esőben. Viselve a szitkokat és a feléjük dobott követ… tudván, hogy ők nem hibázhatnak.

Elismerés minden határrendésznek, rendőrnek akik értünk és miattunk – teszik a dolgukat.