10 dolog, amit még a rokonaiddal se beszélj meg!

Kétségkívül a rokonaink és a barátaink azok a személyek, akik minden esetben elvárják tőlünk, hogy őszinték legyünk.

Azonban vannak olyan helyzetek, amikor az őszinteség nem bizonyul a legmegfelelőbb választásnak, és szinte jobb, ha egyes dolgokat megtartunk önmagunk számára. Nézzük, melyek is azok a dolgok, amelyeket jobb, ha nem osztunk meg a rokonokkal, barátokkal!

1. A fizetésünk – legyen más számára tabu. Bármilyen sokat vagy keveset is keresünk, ezt tartsuk meg magunknak, mert ha nem esetleg azon vesszük észre magunkat, hogy a rokonok, puszta jóindulattól vezérelve megtervezik számunkra a kiadásainkat.

2. A tartozásaink – szintén nem tartoznak másra, ezért bármennyire is őrlődünk e felett, ne mondjuk el, mert segítség helyett esetleg bíráskodásban lehet részünk.

3. A kiadásaink – csakis ránk tartoznak, arra költjük a keresetünket, amire éppen szeretnénk. És nem biztos, hogy a rokon megérti, hogy egy bizonyos kereset mellett esetleg homárt szeretnél rendelni vacsorára.

4. A problémáink – szintén csak a mieink és nem tartoznak senki másra. Ugyanis adott esetben még meghallgatásra sem találsz, hiszen mindenki a saját dolgaival van elfoglalva.

5. Az esetleges függőségeink – legyenek tabutémák. Senki nincs hiba nélkül, van, aki minden este elfogyaszt egy pohár bort, más egy nap alatt elfüstöl egy csomag cigarettát, és ez kizárólag csakis őrá tartozik.

6. A jövőnkre való kilátásaink – csakis ránk tartoznak. Ha előléptetés van kilátásba, melyért keményen megdolgoztunk, ne mondjuk el szeretteinknek, hiszen adott időpontban úgy is meg fogják tudni.

7. A vásárlási tervünkről – is jó, ha csak mi magunk tudunk. Ugyanis lehet, hogy amire mi pénzt áldozunk, az más számára csak egy haszontalan költekezésnek bizonyul.

8. Szünidős terveinket – is tartsuk meg magunknak. Ha egész évben keményen dolgoztunk azért, hogy valahova elmehessünk egymagunk pihenni, lehet, ha nem kívánt társunk akad, ha előre beharangozzuk.

9. A munkahelyünkkel – kapcsolatos terveink, egy esetleges váltás is, csak és kimondottan ránk tartozik. Ilyen esetben ugyanis nagy a lehetősége annak, hogy jobbnál jobb tanácsokkal lássanak el bennünket, melyek egyáltalán nem válnak hasznunkra.

10. A jövőbeli terveink – bármennyire is magasztosak, igyekezzünk megtartani saját magunk számára őket. Nem hirdetni kell, hanem mindent megtenni azért, hogy valóra váljanak.

Bár a körülöttünk lévő személyek fontosak számunkra, és bizonyos mértékben be kell engednünk őket az életünkbe, mégis jobb, ha az elért eredményeinket osszuk meg velük, mint a valóra még nem vált terveinket.

Forrás

Hozzászólások: