4 egyszerű és fontos TESZT az egészségedért

Négy fontos tesztet állítottunk össze, amelyeket egyedül is könnyen elvégezhetsz. Tapints, mérj, és figyeld meg tested, szerveid működését, hogy még időben felismerhesd, ha orvoshoz kell fordulnod.
soterapia

Az apró változások gyakran valami nagy esemény hírnökei. Így van ez az emberi testtel is, mely azonnal riaszt, ha valami nincs rendben.

Sajnos a hétköznapi stressz miatt kevesen tulajdonítanak kellő figyelmet ezeknek az apró jeleknek. Sőt, vannak, akik bár észlelik a tüneteket, mégis úgy gondolják: ?most nem érek rá betegnek lenni?, ezért elodázzák a segítségkérést. Pedig ha időben orvoshoz fordulnának, akár a komolyabb bajokat is megelőzhetnék.

Méretet venni, mértéket tartani ? célpontban a diabétesz

A has környékén lerakódott zsírpárnák növelik az olyan szív- és érrendszeri megbetegedések, anyagcserezavarok előfordulásának kockázatát, mint például a magas vérnyomás, illetve cukorbaj. Továbbá igazolt tény az is, a hason található zsírpárnák növekedésével a hasi daganatok kialakulására is nagyobb az esély.

A teszt: Nincs szükséged másra, csupán egy mérőszalagra. Végy méretet derekad körfogatáról, ott, ahol pocakod leginkább kikerekedik.

Az eredmény: A tudósok meghatározták, a nőknél a 88 cm feletti, a férfiaknál pedig a 102 cm feletti haskörfogat számít kórosnak. Ha ennél magasabb értéket kaptál, itt az ideje a diétának. Jó, ha tudod, a fogyás szempontjából nem a kilogrammok számának csökkentése az elsődleges cél, hanem az, hogy a has körfogata legyen kisebb. Ez azért lényeges, mert ha az utóbbi csökken, kevesebb lesz az úgynevezett endo- (nem belső elválasztású) hormonok mennyisége. Ennek hatására pedig az agyban működésbe lépnek az étvágycsökkentő hormonok. Mindez együttesen eredményezi elsősorban a has, majd az egész test zsírtömegének fogyását. Ha már számtalan diétát kipróbáltál, mégsem jártál eredménnyel, kérj segítséget háziorvosodtól.

Önellenőrzés ? célpontban a bőrrák

A mértéktelen szoláriumozás, a felelőtlen napozással töltött órák miatt az elmúlt években megsokszorozódott a bőrrákos esetek száma. Pedig a melanóma, a legagresszívabb bőrrákfajta, kezelhető, ha idejében felismerik. Nem kell mást tenned, mint figyelemmel kísérned anyajegyeidet.

A teszt: Nappali fényben állj meztelenül egy falitükör elé. Vizsgáld át hajtövedet, arcodat, nyakadat, alkarjaidat, könyöködet, kezedet, hasadat és lábaidat. Kézitükör segítségével ? a falitükörnek háttal állva ? megszemlélheted a tarkódat, hátadat, popsidat és a lábak hátoldalát. Figyelem, ne hagyd ki a nemi szervek tájékát, a talpakat és a lábujjak közti részeket sem!

Az eredmény: Aki az önellenőrzést már kétszer, háromszor elvégezte, tudni fogja, hogy pontosan mikor lát bőrén elváltozásokat. Feltűnő pigmentek esetében a következőkre kell odafigyelni: ha az anyajegy nem kerek vagy ovális; ha a szélei életlenek vagy szabálytalanok; ha nagyon sötét; ha átmérője nagyobb, mint 5 milliméter; és ha kidudorodás van a közepén. Ha ezek közül bármelyik jelet észleled magadon, azonnal

Itatóspapír teszt ? célpontban a lúdtalp

Szinte minden második felnőttnek deformált, lúdtalpas a lába. Ez általában nem okoz panaszokat, ám ha úgy érzed, gyakran ?ég? a talpad vagy ízületi fájdalmaid vannak, érdemes kipróbálnod a következő tesztet.

A teszt: Állj nedves talppal egy színes itatóspapírra. A lenyomat elárulja, hogy talpadnak a hosszanti-, ill. a keresztboltozata egészséges formájú-e.

Az eredmény: A jó láblenyomaton könnyen kivehetők a lábujjak és az ujjpárnák, a karcsú lábközép, majd a sarok. Lúdtalp, illetve bokasüllyedés esetén a lábközép lenyomata igen széles. Gyakran ehhez még ún. terpesztett talp is járul, ebben az esetben az ujjpárnák között nem látható gödör. Ritka eset a homorú talp, amikor is a lenyomat kettéosztott, hiányzik róla a lábközép. Amennyiben a felsorolt eltérések közül valamelyiket észleled talpadon, fordulj ortopédushoz.

Bokamérés ? célpontban a vénák

Esténként ólomnehezek a lábaid? Gyakran vannak éjszakai lábgörcseid? Ezeknek a panaszoknak egyik oka lehet, hogy a vénákban lévő billentyűk nem zárnak rendesen, torlódik a vér, és a lábak megduzzadnak. A gyenge vénák visszért okozhatnak, legrosszabb esetben akár gyulladást, illetve trombózist idéznek elő. Ez utóbbi azt jelenti, amikor valahol az érrendszerben vérrög (trombus) képződik. A trombus növekszik, és előfordul, hogy egy kisebb-nagyobb darabka leszakad belőle. Ezt a leszakadt vérrögöt azután a véráram továbbsodorja egészen addig, amíg átfér az ereken. Amikor egy nála kisebb érszakaszhoz érkezik, megakad, és elzárja a vér útját. Ekkor beszélünk embóliáról.

A teszt: Mérd meg reggelente felkelés után és esténként bokád kerületét a legkeskenyebb részen. Jegyezd fel ezt az értéket, és néhány napon keresztül folytasd a méricskélést.

Az eredmény: Amennyiben a bokád esténként rendszeresen 1-2 cm-rel vastagabbnak mutatkozik, úgy valószínűleg sérültek a vénáid. A végleges diagnózist angiológus szakember ultrahang segítségével állapíthatja meg. Legjobb, ha megelőzöd a bajt: sok mozgással és súlykontrollal fitten tarthatod vénáidat.

Hozzászólások: