25 dolog, amit nem tettél meg és, amit komolyan megbánhatsz idős korodban!

Gondoltál arra, hogy az idő múlásával bánhatod majd azokat a perceket, órákat, melyeket semmittevéssel, vagy éppen a TV műsor bámulásával töltöttél el mindenféle értelem nélkül?

Nos, nem az acél, hogy elszomorítsunk, de minden esetre el kell gondolkodnunk néhány dolgon, sőt meg is kell valósítanunk őket, minél hamarabb, amíg még lehetséges. Az alábbiakban összeszedtünk néhány dolgot, melyeket, ha nem éltünk meg, vagy nem tettünk meg eddigi életünk során igyekezzünk megtenni, mert később megbánhatjuk!

1. Nem utaztunk, amikor lett volna rá lehetőségünk, hiszen ez az egyik legszebb élményforrás, mely során sok új ismerettel gazdagodhatunk. Tegyük mindezt addig, amíg fiatalok vagyunk, és nem köt le bennünket a család.
2. Nem tanultunk idegen nyelveket! Hiszen ismerjük a mondást, mely szerint „annyiféle ember vagy ahány nyelvet ismersz!”
3. Nem léptünk ki egy elmérgesedett kapcsolatból!
4. Nem óvtuk magunkat a napsugárzástól! Ennek olyan komoly következményei lehetnek, mint a ráncosodás, vagy legrosszabb esetben a bőrrák.
5. Elszalasztottuk azokat az alkalmakat, amikor kedvenc előadóink koncertjeire mehettünk volna.

6. Nem tettünk meg sok dolgot puszta félelemből!
7. Nem tulajdonítottunk elsőbbséget a sportolásnak, mely idős korunkra jobb életminőséget biztosított volna számunkra.
8. Hagytuk magunkat korlátozni a génjeink által!
9. Nem hagytuk ott azt a munkahelyünket, melyet nem szerettünk! Mert kell az anyagi biztonság mindannyiunk számára, de nem mindegy, hogy milyen áron.
10. Nem voltunk elég szorgalmasak a tanulás terén, hiszen rájövünk idővel, hogy az általános műveltség, az ismeretek nagyon fontosak az ember életében.

11. Nem értékeltük kellőképpen a szépségünket, nem szerettük eléggé önmagunkat!
12. Sokszor féltünk kimondani azt a szót, hogy „szeretlek”, pedig nem veszíthettünk, csak nyerhettünk volna vele.
13. Nem hallgattunk kellőképpen szüleink tanácsára, melynek igazság tartalmára előbb utóbb rájöttünk!
14. Elszigetelten éltük a fiatalságunkat!
15. Sokat törődtünk mások véleményével, ahelyett hogy csak saját magunkra koncentráltunk volna.

16. Mások álmaival törődtünk, ahelyett, hogy a magunkét valósítottuk volna meg maradéktalanul.
17. Elfecséreltük az időnket, és nem igyekeztünk kihasználni maximálisan azt.
18. Negatív érzéseket és haragot tápláltunk számunkra fontos személyek irányában.
19. Nem küzdöttünk elég kitartóan önmagunkért!
20. Nem végeztünk kellő mennyiségű önkéntes munkát, hogy általa szebbé tegyük a környező világot.

21. Elhanyagoltuk a fogaink ápolását, hiszen az kevesebbe kerül, mint a rendbetételük.
22. Nem használtuk ki azokat a helyzeteket, amikor kérdezhettünk volna a nagyszüleinktől, hiszen ők jelenthették számunkra a bölcsesség forrását.
23. Sokat dolgoztunk, és nem töltöttünk kellő mennyiségű időt a családunkkal.
24. Nem tanultunk meg soha főzni! Pedig ez a tevékenység sokszor kikapcsolódást és kellemes időtöltést is jelenthetett volna számunkra.
25. Nem adtunk esélyt önmagunk számára élvezni a boldog pillanatokat, és értékelni a körülöttünk zajló eseményeket.

Forrás

Hozzászólások: