10 dolog, amitől a falra mászik a pasi
Melyikünk ne került volna még olyan helyzetbe, hogy ott állt egy hatalmas vita közepén és gőze sem volt arról, mitől is robbant ki az egész patália, pedig ő aztán semmi rosszat nem tett?
Vagy mégis?
Senki sem tökéletes, még mi nők sem, és egyes kis rossz szokásainkkal és tulajdonságainkkal ki tudjuk kergetni a világból a pasikat. Hogy megkönnyítsük mindkét fél helyzetét ezért összegyűjtöttük a 10 legbosszantóbb női dolgot, amitől a pasik garantáltan falra másznak, tehát ezeket érdemes kerülni, amennyiben szeretnénk még sokáig boldogok lenni a párunkkal.
10. Angyal jelmez
A nők között, talán neveltetésük, vagy valami más miatt elterjedt tévhit az, hogy igazi kis angyalnak kell tűnniük, hogy tetszenek a pasiknak. Ezért kapcsolatukban is kénytelenek néha álarc mögé bújni, és letagadni, hogy ők is szórakoztak már, hogy láttak már pasit közelről és nem feltétlenül csak ruhában. Tény, hogy az tiszteletre méltó, ha valakinek mindössze néhány férfival volt dolga, de az legalább annyira tiszteletre méltó, ha valaki felvállalja önmagát. Ráadásul ma már emancipált világban élünk, így a nőket is ugyanaz a szabadság illeti meg, mint a férfiakat. Egyszóval vállaljuk önmagunkat, nincs szükségünk semmilyen jelmezre, ahhoz hogy boldog párkapcsolatban éljünk.
9. Miss Tökély
A legtöbb nő természetéből fakadóan egyszerűen képtelen beismerni, hogy egy másik nő is lehet szép, kedves, vagy éppen remek társaság, mivel automatikusan a konkurenciát látja benne. Sőt sokszor minden ok nélkül elkezdi kritizálni az összes szembe jövő nőt, és minden apró hibáját felnagyítja. Ez pedig teljesen felesleges, mert egyrészt a pasi akkor is meg fogja nézni, még ha nincs is semmilyen hátsó szándéka, másrészt irtózatosan bosszantó a pasik számára. Inkább dicsérjünk meg mi is más lányokat, mert az állandó kritizálással csak magunkat ássuk el.
8. A zöld szemű
Sokszor előfordul, hogy egy férfi csak kiejt a száján egy női nevet, és párja szeme már sűrű villámokat szór, pedig lehet hogy csak a hatvan éves titkár néniről van szó. De van amikor még ez a magyarázat sem elég, és a nők fantáziája úgy beindul, hogy szinte lehetetlen leállítani. Senkinek sem esik jól, ha kételkednek hűségében, ráadásul olyankor felmerül az is, hogy ?mindenki magából indul ki?. Legyél magabiztos, a pasik nem szeretik a pozíciójukat foggal-körömmel védő nőket.
7. Szeretsz, kicsim?
Vannak olyan nők, akik nem tudnak egyedül létezni, ezért mindenben a pasijukra hagyatkoznak és támaszkodnak. Emellett pedig naponta legalább tízszer meg kérdezik a pasijukat, hogy ugye szeretsz kicsim, és ha nem hangzik el mindannyiszor a válasz, már egész éjjel nyugtalanul forgolódnak. Ráadásul a férfiak tapasztalatai szerint a legmagabiztosabb nők lesznek a leghatározatlanabbak, ha szerelembe esnek. A pasik pedig nem szeretik, ha állandóan babusgatni kell valakit. Gondolj arra, hogy nem véletlenül van veled a pasid, és ne csikard ki belőle állandóan a szerelmi vallomást.
6. Ha feldobom kék, leesik zöld. Mi az?
A férfiak egy legrettegettebb kérdése a ?most mire gondolsz?, a másik legalább ilyen szörnyűség számukra a?találd ki mire gondolok?. A nők többsége szeret ködös, és rejtélyes kérdéseket feltenni, és párjának tudnia kell a választ, különben jaj neki. Eme kérdések elhangzása után a férfiak agyában megindulnak a gondolat tengerek, hogy megtalálják a megfelelő választ. Majd halkan elmotyog egy választ és reménykedik, hogy a következő pillanatban nem egy váza fog felé repülni. Szóval ne hozzuk ilyen kellemetlen helyzetbe szerelmünket, mert lehet, hogy védekezésképpen inkább elmenekül.
5. Csak az enyém
Valami belső ösztön van a nőkben arra, hogy 248. alkalommal is megigazítsák a férfi nyakkendőjét, vagy beletúrjanak a fiókba egy kényelmes pólóért. De vajon fordítva mit szólnának hozzá, ha például a pasijuk igazgatná nyilvános helyen a kedvesük szoknyáját, vagy sminkcuccai között turkálna kis kézkrémért. Tartsuk tiszteletben egymás privát szféráját.
4. Mindig kiborul
Az természetes, ha egy nő néha elpityergi magát, no de amikor sírógörcsöt kap egy lány azért, mert letört a körme, vagy mert nem tetszik az új frizurája, az egy férfi számára már túl sok. Ráadásul ilyenkor nemcsak el kell viselniük, de rájuk hárul az is, hogy emocionális támaszok legyenek. A törékeny, sebezhető nő ugyan sok férfi ideálja, de a hisztis libák már nem.
3. Shoppingolás orrvérzésig
A férfiak legutáltabb közös időtöltése a barátnőikkel a vásárolgatás, és a kirakattól kirakatig való araszolás órákon keresztül étlen-szomjan. A pasik ebből a programból szívesen kimaradnak, de ha mégis elrángatod, számíts rá, hogy fél óra alatt kihozod belőle a legrosszabbik énjét. Legjobb, ha mászkálás közben tartotok egy kis szünetet, és bekaptok egy kis harapni valót, vagy megisztok egy kávét.
2. Blablablablabla?
A legtöbb nőnek elég, ha megkérdezik milyen napja volt, és 3 órás monológba kezd bele, ami gyakran semmiről sem szól, és kitér a nap minden percében történt kis szösszenetre. A sok beszéd pedig igen fárasztó tud lenni a pasik számára, főleg amikor tényleg folyamatos és még közbe se lehet szólni. Próbáljunk inkább párbeszédre törekedni, semmint monológra.
1. Ha nincs ?, akkor nincs szex!
Ha az a tét, hogy ki hordja a nadrágot a kapcsolatban, akkor bizony a nők bármilyen fegyverhez képesek nyúlni, és ilyenkor rafinált módon a férfiak leggyengédebb pontján támadnak ? ez a szex. Egyszerűen, ha el akarnak érni valamit, akkor kihasználják vonzerejüket, hogy kicsikarják az ígéretet. Bár ez ellen a vesztegetés ellen a férfiak sem igen hadakoznak, de néha jobb,
ha megtiszteljük a másikat azzal, hogy a verbális kommunikációt részesítjük előnyben.
Hozzászólások: