Testünk biológiai órája

A gyógyítás tudománya bonyolult dolog, de az egészség megőrzésének titka egyszerű: kövessük biológiai óránk ritmusát minden egyes napon, minden egyes éven, egy egész életen át.

Az ember biológiai órája 24 óra alatt jár körbe egyszer, szemben a kismutatóval, mely egy nap két kört ír le. A nyugati irodalom is ismeri a bioritmusokat, de a keleti gyógyításban kiemelt szerepet játszanak. A bioritmus keleti felfogására épül az óra.

2_hagyomanyos_kinai_biologiai_ora-8ck3n2hnrn-640x541

Hajnali 1 és 3 óra között: – MÁJ
A szervezet teljesítőképessége ebben az időben a legalacsonyabb. A máj teljes erővel méregtelenít, nem szabad tovább terhelni. A máj kezelését azonban délután 2-3 között célszerű kivitelezni.
3-5 óra között: TÜDŐ, LÉGUTAK, FÉRFI REPRODUKTÍV RENDSZER
A tüdő aktív ideje, ekkor készül fel az egész napi munkára. A férfiak nemi aktivitása ebben az időintervallumban a legnagyobb, mert ilyenkor termelődik a legtöbb nemi hormon.
5-7 óra között: VASTAGBÉL 
Ekkor működik legaktívabban a vastagbél. Ez az egészséges székletürítés ideje. Megszabadítjuk szervezetünket a salakanyagban található mérgektől, így azok nem tudnak visszaszívódni és teljesítőképességünket csökkenteni.
7-9 óra között: GYOMOR 
A gyomor ekkor tud a leghatékonyabban dolgozni. Ez a bőséges, vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag reggeli ideje.
9-11 óra között: IDEGRENDSZER, LÉP
Testhőmérsékletünk optimális, az idegrendszer ebben az időszakban a legnyugodtabb, teljesítőképességünk igen magas. Ez a munka, tanulás ideje.
11-13 óra között: SZÍV
11 óra a szívciklus csúcspontja, ez a sportolás ideje.  Délben erősödik a gyomorsav-, majd később az epetermelődés, készen állunk egy finom ebéd elfogyasztására. 13-15 óra között: VÉKONYBÉL
Lassul a vérkeringés, az energiák a vékonybélben koncentrálódnak, csökken a fájdalomérzékelés is, ezért ilyenkor érdemes a fogorvoshoz bejelentkezni.
15-17 óra között: HÚGYHÓLYAG
A húgyhólyag dolgozik a legintenzívebben, ezért fogyasszunk bőségesen cukor és alkoholmentes folyadékot.Szervezetünk kiüríti a méreganyagokat, ismét ereje teljében van, tehát tanulhatunk, sportolhatunk, dolgozhatunk teljes energia bedobással.
17-19 óra között: VESE
Vesénk a legnagyobb tisztító munkában, ezért ebben az időben ne terheljük tovább zsírral, cukorral, sóval és egyéb mérgező anyagokkal. Vérnyomásunk csökken, szívműködésünk lassul, egy kicsit nem árt megpihenni munka közben. Ilyenkor érdemes elfogyasztani a könnyű vacsorát is.
19-21 óra között: SZÍVBUROK, VÉREDÉNYEK
Ilyenkor indul a szívburok és a vér munkaideje. Ha ilyenkor eszünk, azt már szervezetünk nem dolgozza fel, hanem elraktározza. Érzékeink kifinomulnak, menjünk színházba, olvassunk, hallgassunk zenét. Felkészül szervezetünk az éjszakai pihenésre.
21-23 óra között: „HÁRMAS MELEGÍTŐ”  
A hármas melegítő nem szerv, hanem azt a helyet jelöli, ahol testünk alsó-középső és felső részének szervei együttműködnek. Feladata, hogy a légzés, az evés és az ivás során a szervezetünkbe jutó, a tüdő és a gyomor által felvett energiákat a testünkbe irányítsa. Ez az időszak a pihenés ideje, a testünk és lelkünk nyugalomra, pihenésre vágyik, teljesítőképességünk erőteljesen csökken, ez a legpihentetőbb alvás ideje, tehát ne végezzünk se testi, se szellemi aktív tevékenységet igénylő munkát.
23-1 óra között: EPEHÓLYAG
A legintenzívebb az epehólyag görcskészsége, kevésbé csillapítható a fájdalom.

A mai világban sajnos nem lehet teljes mértékben követni a biológiai óránkat, de nem árt figyelembe venni étkezés és edzés kialakítás során.
Biological_clock_human_hu-600x316
Hozzászólások: