Tartós kapcsolat. A flört még belefér?

Flört nélkül nincs élet. Izgalmas, pezsdítő, olyan érzés, ami boldoggá tesz. A legtöbbször ártatlan „kapcsolatnak” indul, és az is marad. De mi a helyzet akkor, ha már házasságban vagy komoly kapcsolatban élünk. Szabad vagy tilos a flört? Meddig mehetünk el benne?

A vélemények megoszlanak. Az egyik tábor szerint már egy túl kedvesre sikerült mosoly is alááshatja a harmóniát, míg sokak szerint kimondottan jót tesz a flört a házasságnak. De ha szabad flörtölni, hol kell meghúznunk azt a bizonyos határt, ahol már árthatunk vele a meglévő kapcsolatunknak?

De mi is a flörtölés?

Egy olyan viselkedés, amivel azt jelezzük a másik nem képviselőjének, hogy tetszik nekünk – és természetesen fordítva. Finom jelek, közlések folyamata, aminek van egyfajta szexuális felhangja, hiszen a flört valójában nem más, mint egyfajta párzási rituálé. Felkeltjük a másik figyelmét, kívánatossá tesszük magunkat, és jelezzük, hogy a másikat is vonzónak találjuk – még akkor is, ha csak pillantásokról, mosolyokról van szó. Amolyan kis játék nő és férfi között, amiben talán az a legizgalmasabb, hogy maguk a felek sem tudják, hova vezet. A lényeg, hogy „jól esik”, hiszen általa érezzük, hogy kívánatos nők vagyunk.
Egyszóval ez egy, a lelkünknek igenis szükséges dolog, ami már-már kívánatos is minden szingli esetében, aki még nem találta meg az igazit.

Probléma akkor lehet, ha már párkapcsolatban, házasságban élünk, és olyasvalakivelflörtölünk, aki nem a párunk. Mentségünkre szóljon, hogy a legtöbbször egyáltalán nem előre megfontolt szándékkal flörtölünk. Egyszerűen csak magától jön, és folytatjuk, mert jól esik. Mert olyan érzéseket kelt bennünk, amit általában egy kapcsolat elején tapasztalunk csak meg: az ismeretlen izgalma, és annak a jóleső tudata, hogy valaki vonzónak talál bennünket.

A legtöbb nő (és persze férfi) azért bonyolódik ártalmatlan flörtökbe, mert ha több éves kapcsolatban él, valószínűleg már nincsen része abban a fajta csodálatban, amit ilyenkor kap. A nő olyan megerősítésre vágyik, hogy valaki kívánatos nőként (nem társként, anyaként és feleségként), tekintsen rá. Természetesen mindezt a saját párjától kéne megkapnia. És ha nem kapja, nem az a megoldás, hogy máshol keresi, mert az minden, csak nem ártalmatlan flört.
Akár csak egy-egy mindent elmondó pillantásról beszélünk, akár hetekig tartó pikáns évődésről a kollégával, az már károsítja a kapcsolatot.