Nem bírják a szomszédok a visítva szeretkező párocskát
New York ? 7201 Ridge Avenue, Brooklyn ? ez a címe annak a párnak, akiket a New York Post a leghangosabban szeretkező párnak nyilvánított.
Tavaly január óta összesen 133-szor jelentették fel a párocskát azon a városi telefonszámon, ahol a hangos szomszédság miatt lehet panaszkodni. A lap szerint az épületben lakók nem bírják már elviselni a folyamatosan unga-bungáló szerelmesek sikolyait és sóhajait, azok ugyanis túlhallatszanak a válaszfalakon.
? A nő a hangosabb, ő folyamatosan azt üvölti, hogy ?igen, add meg nekem?, és aztán különböző neveket sikít spanyolul ? árulta el az egyik szomszéd, aki szerint a párocska szombatonként a legdurvább.
? Ilyenkor legalább harminc percen át részesülünk a hölgy örömében!
A Daily Mail beszélt a hangos szerelmesekkel is, akik teljesen kiakadtak a panaszkodó szomszédok miatt.
? Ez a mi lakásunk! ? jelentette ki a Dominikai Köztársaságból származó nő, aki egyébként négy hónapos terhes. A kedvese szintén felháborodott a nyavalygókon, szerinte ők egyszerűen csak irigyek.
? Más mással zajong. Engem nem zavarna, ha más is hangosan szeretkezne. ? tette hozzá nevetve.
One thought on “Nem bírják a szomszédok a visítva szeretkező párocskát”
Comments are closed.
VISICCSANAK ÖK IS ÉS AKKOR MAJD NEM HALLJÁK B TERV VEGYENEK KISMALACOT ÉS AKKOR NEM KELL NEKIK VISITANI:)