Lerészegedéshez keres önkénteseket a rendőrség

A rend őreinek kiképzését segítik majd ezzel a nehéz feladatra vállalkozó jelentkezők.

Szokatlan kéréssel fordult a helyiekhez az amerikai Pennsylvania államban található Newtown Township rendőrsége, akik azért keresnek önkénteseket, hogy leitassák őket ? jelentette az NBC. A felhívást a héten tették közzé, és feltehetően jó sok érdeklődőre számíthatnak az egy hónap múlva esedékes ivászatra, amin azonban csak húsz szerencsés vehet részt.

alkohol(960x640)

Az önkéntesek a rendőrség közlése szerint különböző szintű ittasságot kell majd elérniük, hogy ezzel segítsék a rendőrök továbbképzését, akik azt fogják majd gyakorolni rajtuk, hogyan kell megállapítani, hogy valaki részeg-e. A rendőrök a tanfolyam végén bizonyítványt kapnak arról, hogy különböző technikákat alkalmazhatnak az ittas vezetés ellenőrzésére.

A húsz önkéntesnek két egymást követő nap kell a rendőrség rendelkezésére állnia, és fényes nappal italoznia ? persze szigorúan ellenőrzött körülmények között. Kitétel, hogy csak 21 évnél idősebbek, és 55 évnél fiatalabbak jelentkezhetnek, akik nem lehetnek túlsúlyosak és nem szedhetnek olyan gyógyszert, amire rossz hatással van az alkoholfogyasztás.

Hozzászólások: