LÁNYOK EZREIT BETEGÍTETTE MEG A HPV VÍRUS ELLENI OLTÁS

Egy neves angol napilap, az Independent foglalkozott a HPV oltás veszélyeivel. A brit gyógyszereket és egészségügyi eszközöket szabályozó szerv szerint csak Angliában majdnem 9000 lány lett beteg a HPV oltástól, és ezek csak a bejegyzett esetek. A becslések szerint ez a valós megbetegedések 10 százaléka csupán, és persze csak az angol adat. Ezt az oltást 2008 óta 23 évesen nők milliói kapják Nagy Britanniában. A cél a HPV vírus elleni védelem, ami összefüggésbe hozható a méhnyak rákkal. Egészséges lányok arról számoltak be, hogy az oltás után erős mellkasi és hasi fájdalmaik voltak, kimerültséget éreztek, nehéz légzést tapasztaltak. A regisztrált esetek több mint egy negyedében életveszélyes állapotba kerültek az oltástól. Az oltással kapcsolatban sok tudományos kétely felmerült már, japánban például már nem javasolják az orvosok. Állítólag meddőséget és korai klimaxot is okozhat. Azt senki sem állítja, hogy a HPV ellen nem hasznos, de sok orvos szerint a mellékhatások nagyobb kárt okoznak, mint amennyit a vakcina a megelőzésben számít. Az angol Nemzeti Egészségügyi Hivatal azonban ragaszkodik az oltáshoz, ugyanis a 35 év alatti nők rákos megbetegedései között első helyen a méhnyakrák áll, és ezek egy része megelőzhető HPV elleni oltással.

r-autism-vaccine-link-large570

Hozzászólások: