4 nap alatt mínusz 6 kiló zsírégető répás ital fogyókúrával

Ez az ital valóban égeti a zsírt és egyben a legegyszerűbb megoldás a túlsúllyal kapcsolatos problémákra. 
A recept alapja egy táplálék, amely feloldja a zsírt és a cellulitiszt, még a legmakacsabb “állott” zsírt is. A leginkább megdöbbentő viszont az, hogy ez az ital önmagában, automatikusan működik anélkül, hogy tennünk kéne érte bármit is: nincs szükség megerőltető testmozgásra, nélkülözésre, valamint áldozathozásra sem. A zsírsejtek a szervezetben automatikusan csökkennek. Egyre kisebbek és kisebbek, amíg teljesen el nem tűnnek. Amit tenni kell, az mindössze annyi, hogy innia kell 4 napon keresztül az italt. Ennyi az egész. A zsírégető ital a felhalmozódott zsírra és a visszatartott vízre hat. Ösztönzi az anyagcserét és ezzel a láncreakcióval csökken a zsírt. Ennek köszönhetően az ember formában érzi magát a társaságban a munkahelyén, bárhol. A pletykán túl a zsírégető ital “csodálatos”. Nincsenek szavak a rendkívüli erejére a zsírral szemben. 
Ezért egy tanács: próbálja ki azonnal, még ma. A “varázslatos” ereje az italnak azonnal hatni kezd: az első eredmények már másnap reggel láthatóak. Csak 24 óra és 1,5 kg tűnik el. Tényleg megéri. 

1000_ku_20150911_075051



A zsírégető ital hozzávalói az 1. napon: 
? 2 liter víz 
? 2 répa 
? 200 g konzerv kukorica 
? 2 hagyma 
? 200 g sampinyon gomba 
Egyéni ízléstől függően adjon hozzá egy csipetnyi sót és borsot. 
Alaposan tisztítsa meg a zöldséget és vágja apró darabokra. Egyesítse a hozzávalókat – sárgarépát, hagymát, gombát és a kukoricát – turmixolja addig, 
amíg sima, krémes nem lesz. A vizet melegítse fel 70 fokra. Akkor tökéletes a víz hőmérséklete, amikor fodrozódni kezd. Alaposan keverje össze a krémmel úgy, hogy ne maradjon csomós. Ennyi az egész: az 1. napra a zsírégető ital elkészült és fogyasztható. 

A zsírégető ital hozzávalói a 2. napon: 
? 2 liter víz 
? 2 répa 
? 200 g barna rizs (megfőzni az előző este) 
? 2 hagyma 
? 2 paradicsom 
Alaposan tisztítsa meg a zöldséget és vágja apró darabokra a répát, paradicsomot és a hagymát is. Egyesítse a rizst – amelyet előző este főzött meg a zöldségekkel és turmixolja addig, amíg krémes nem lesz. Úgy, mint az első napon is, forralja fel a 2 liter vizet. Amint a víz eléri a 70 fokot és fodrozódni kezd, öntse rá a krémet. Alaposan keverje össze a krémmel úgy, hogy ne maradjon csomós. Ezt a zsírégető italt kell fogyasztania a második napon. 

Íme a zsírégető ital hozzávalói a 3. napon: 
? 2 liter víz 
? 2 répa 
? 2 nyers tojás 
? 2 hagyma 
? 200 g barna rizs 
Az előző este főzze meg a rizst: a rizst a megfőzése után mérje le. Tisztítsa meg a sárgarépát, vágja szeletekre és mixelje össze a rizzsel. Adja hozzá a nyers tojást és a megtisztított és felaprózott hagymát. A hozzávalókat óvatosan keverje össze úgy, hogy ne maradjon csomós. Közben forralja fel a 2 liter vizet 70 fokra. Amint fodrozódni kezd a víz, adja hozzá a krémet. Keverje össze úgy, hogy ne maradjon csomós. És íme: kész a zsírégető ital, amivel 4 nap alatt akár 6 kg-ot is fogyhat. 

Az ital elkészítése a 4. napon: 
? 2 liter víz 
? 2 csirkemell (az előző este kell megfőzni) 
? 2 répa 
? 2 hagyma 
? 200 g sampinyon gomba 
A 3. napon párolja meg a csirkemellet. Aztán a 4. napon tisztítsa meg és vágja darabokra a répát. Mixelje össze a darabokra vágott csirkemellet, répát és a gombát is. Vágja apróra a hagymát és adja hozzá a többi hozzávalóhoz. Addig mixeljük, amíg puhává és krémessé nem válik. Felmelegítjük a 2 liter vizet, amíg fodrozódni nem kezd (ekkor 70 fokos a hőmérséklet). Lassan keverje hozzá a krémet. Ez az utolsó ital a 4. napon. Fontos, hogy ne feledkezzen meg arról, hogy a zsírégető italt hidegen, vagy akár melegen is fogyaszthatja: a hatékonysága mind a két esetben biztosított.

Hozzászólások:

10 thoughts on “4 nap alatt mínusz 6 kiló zsírégető répás ital fogyókúrával”

Comments are closed.