Három nagy szerelmünk van, és mindegyikből tanulnunk kell

Három nagy szerelmünk van, és mindegyikből tanulnunk kell… és mindegyikből valami mást.

Néhány elmélet szerint az életünkben három nagy szerelmünk van, és mind a három más-más okkal érkezik az életünkbe.

Az első azért, hogy megtanuljuk, hogy milyen elvárásokkal kell viseltetnünk egy kapcsolat iránt.

Lehet, hogy jól, de az is lehet, hogy rosszul végződik, egy biztos: ha véget ért tudni fogjuk, hogy mit várhatunk el egy kapcsolatban.

És mi az, amit egyáltalán nem szabad, és nem kell elviselnünk még annak a kedvéért sem, akiért rajongunk.

A másodikban többnyire önmagunkról tanulunk.

Megtapasztaljuk a saját határainkat, hogy kik vagyunk, hogy merre tartunk. Előfordul, hogy egy tanító szegődik mellénk társnak, aki olyan dolgokra nyitja fel a szemünk, amelyeket eddig észre sem vettünk.

A harmadik szerelem azért jön az életünkbe, hogy megmutassa nekünk, hogy milyen az, amikor egy jól működő kapcsolatban élünk, amikor igazán szeretve vagyunk.

Néha oda-vissza járunk a kapcsolatainkban, és nem is biztos, hogy összesen három kapcsolatunk van, vagy lesz. Előfordulhat az is, hogy sok szerencsétlen kapcsolaton keresztül tanuljuk meg ezeket a dolgokat.

De többségében elmondható, hogy az emberek nagy részének három komoly szerelme van az életében.

Az első szerelem azonban nem biztos, hogy kapcsolat, lehet, hogy sokkal inkább egy “majdnem” kapcsolat. Nem mindenkinek jut filmes, gimis szerelem. Lehet, hogy csak csöndben vágyakoztál valaki után, vagy játékszere voltál valakinek.

Ebből is tanultál, ez is felhívta a figyelmedet arra, hogy milyen elvárásokkal kell az ellenkező nem irányába közeledned.

A második szerelemből azt is megtanuljuk, hogy lehet, hogy olyan szerelemmel találkozunk, mint soha előtte, ez még nem jelenti azt, hogy egy életre együtt maradunk a társunkkal.

Lehet, hogy úgy szeret minket, hogy soha nem feledjük, de mégsem ő az igazi. Mert nekünk valami másra van szükségünk.

Lehet, hogy nehezen tesszük túl magunkat rajta, és sokszor visszatérünk még hozzá, hiszen nagyon szeretett minket.

De nem ismert igazán. Mert mi is akkor tanulunk meg magunkról sok mindent.

Végül magunkat választjuk.

A harmadik szerelemről tudni kell, hogy talán az a legnehezebb mind közül. Akkor jön az életedbe, amikor (lehet), hogy már mindenről lemondtál. De arról biztos, hogy lesz egy társad, aki szeretni fog.

Vele fogod megtapasztalni a biztonságot, a boldogságot, az egyenlő partnerséget. Itt fogod megtanulni, hogy a szerelmet nem találjuk, hogy építjük. Ketten. Együtt. Egymás mellett élve, egymást támogatva.

Ebben a kapcsolatban fogod megtanulni, hogy a társad nem helyetted fogja megoldani az életed, hanem mellett van, amíg te megteszed, amit kell.

Hozzászólások: