Ezt dobd ki a fürdőszobádból először!

Amikor évekkel ezelőtt elkezdtem odafigyelni arra, hogy mit vásárolok a boltban, és elolvastam az összetevők listáját, a (többnyire mérgező) testápolási termékekre való odafigyelés valahogy mindig utoljára maradt. Miután aztán rájöttem, hogy az élelmiszerekben lévő mérgező ipari vegyi anyagok mennyire károsak, tudtam, hogy a tőlük való megszabadulás szerves része kell legyen életemnek. Azt hiszem ez a progresszió az, amin a legtöbb tudatos ember keresztülmegy. Miután kitaláltam azt, hogyan tisztítsam meg a házamat természetesen, vegyszerek nélkül, elkezdtem kritikusan szemlélni azt, amit a testemre teszek. A legelső dolog amit a testápolási termékek terén leváltottam az az volt, amit mindennap a hónaljam alá dörzsöltem. Azzal kezdtem, hogy a “Secret” izzadásgátló dezodoromat megfordítottam és elolvastam a hátán lévő összetevőket. Szeget ütött a fejembe az “alumínium-cirkónium” nevű összetevő. Miután aztán utánaolvastam a dolognak, kiderült, hogy a mindenféle betegség közül kettőt biztosan okoz: mellrákot és Alzheimer-kórt. A link az alumínium és e betegségek között hevesen vitatott, egyes tanulmányok nagyon alacsony kockázati tényezőt mutatnak ki (ezek persze valószínűleg vegyipari vállalatok által finanszírozott tanulmányok).

14520579488835_31351998294646_db

Néhány tanulmány viszont szörnyű eredményeket mutatott ki, mint pl. azok a tanulmányok, amelyek megtalálták az alumíniumot teljesen felhalmozódva a mellszövetben, vagy amely tanulmányok kimutatták, hogy az alumínium átmegy az agy-vér gáton, Alzheimer-kórhoz vezetve. Az ok, amiért a vegyipari vállalatok alumíniumot adnak az izzadásgátlókhoz az, hogy “kiszárítsák az izzadásért felelős sejtek verejtékcsatornáit alumínium ionok befecskendezésével.” Amikor az alumínium ionok bekerülnek a sejtekbe, víz áramlik be. A sejtek elkezdenek megduzzadni, így a vezetékekből nem jut ki a verejték. Ez a reakció valójában igen természetellenes. Az, hogy a verejték kijutását megakadályozzuk a testből nem tűnik jó ötletnek, figyelembe véve azt, hogy van oka annak, hogy az emberek izzadnak. Az izzadás valójában egy csomó előnnyel jár – tisztább bőr, testhőmérséklet csökkenése, betegségekkel szembeni nagyobb ellenállóképesség. Csak hogy érzékeltessem, hogy mennyi alumíniumot használnak jellegzetesen bizonyos termékekben, Amerikában az FDA ( Élelmiszer és Gyógyszerellenőrző Hivatal) megköveteli, hogy minden izzadásgátló 20 %-al csökkentse az átlagember verejtékezését. Így az alumínium a dezodorok összetételének 10- 25 %-át alkotja, ami őrület, ha azt vesszük figyelembe, hogy az alumínium mennyire erős neurotoxin. Tehát ez az összetevő, ami miatt nekem most alumínium nélküli dezodorom van otthon és remélhetőleg neked is az lesz nemsokára. Bármelyik bioboltban kapható. Ha úgy gondolod hasznos volt számodra ez a poszt, oszd meg a többi olvasóval is!

Hozzászólások:

2 thoughts on “Ezt dobd ki a fürdőszobádból először!”

Comments are closed.