Ez a csodálatos gyógynövény a rákos sejtek 98%-át elpusztítja 16 óra alatt

Figyelembe véve, hogy a rák az egyik leggyilkosabb betegség a világon, a kutatók folyamatosan próbálnak rá gyógymódokat találni. A képen lévő gyógynövény a rákos sejtek 98%-át megöli mindössze 16 óra leforgása alatt. Nehéz ezt elhinni, tudom. Én sem hittem ezt el addig, amíg a kijelentés mögött álló kutatásokat el nem olvastam. Nevezetesen, a “Life Science” magazin publikálta először az artemisininről azt, hogy az “édes üröm”- azaz az “Artemisia annua” származék, amit a kínai orvoslás már régóta használ- a tüdőrák sejtek nem kevesebb, mint 98%-át megöli mintegy 16 óra alatt. A gyógynövény önmagában a tüdőrák sejtek számát akár 28%-al csökkenti, de vassal együtt használva az “Artemisia annua”teljesen “törli” a rákot szervezetünkből és ahogy kísérlet mutatta, ez a növény e mellett az egészséges tüdősejtekre nem volt hatással.

 

14520610408956_62344156696178_db

Az artemisinint a múltban erős malária elleni orvosságként használták, de mára már bizonyított tény, hogy ez a gyógymód hatékony a rák elleni küzdelemben is. Amikor a tudósok a növényhez vasat adtak a tanulmány folyamán, a vas a rákos tüdősejtekhez kapcsolódott. Az artemisinin szelektíven támadta a “rossz”, vasat tartalmazó sejteket, és a “jó”, egészséges sejteket érintetlenül hagyta. Általánosságban elmondható az az eredmények szerint, hogy az artemisinin leállítja az ” E2F1 “transzkripciós faktort és beavatkozik a tüdőrák sejtek életébe. Ez azt jelenti, hogy az artemisinin a rákos sejtek reprodukálásához kellő transzkripciós módot akadályozza meg- ahogy a University of California laboratóriumában végzett kutatások mutatják. A kutatás bebizonyította, hogy a rákos sejtek apoptózist, vagy önpusztítást követnek el. Ezt a növényt otthon magról is lehet termeszteni, kivonatát pedig csepp vagy kapszula formájában árusítják az interneten.

 

Hozzászólások: