Erre Jó A Szerelmi Kötés

Valld be, hogy felmerült már benned, milyen kényelmes volna egy rövid szertartással magadhoz láncolni vágyaid tárgyát. A szerelmi kötés azonban nem játék. Spiritiszta szakértőnk, Noémi a következőkben elárulja, miért.

Amióta ember az ember, keresi a párját. Akivel eggyé válhat a szerelem boldogító mámorában. Aki viszonozza, és éltető energiával tölti be az életét. A szerelemmel pontosan egyidős a reménytelen szerelem, a viszonzatlan érzelem vagy az elhagyás.

Nem csoda tehát, ha ősidőktől fogva keressük a hódítás és a sikeres kapcsolatok módját. Előfordul, hogy az olthatatlan vágy, az elkeseredettség, vagy éppen a rosszindulat olyan lépésre sarkall valakit, amely bizony már túllép az ártatlannak mondható szerelmi praktikákon. Erről szeretnék most néhány gondolatot megosztani.

Bizonyára hallottátok vagy olvastátok már különböző hirdetésekben vagy újságok hasábjain: „Elhidegült szerelmét visszafordítjuk, hűtlen párjába ismét szerelmet varázsolunk, jöjjön hozzámszerelmi kötésekért…”, satöbbi . Ez így jól is hangzik, és marketingfogásnak is kiváló. Most azonban megvilágítanám a szerelmi kötések energetikai és emberi hátterét.

Elsősorban butaságra és tudatlanságra vall, ha valaki ilyen eszközt próbál annak érdekében igénybe venni, hogy együtt legyen a párjával vagy éppen a kiszemelt „áldozattal”. Minden ilyen egyént az egokülönböző arculatai motiválnak. Arról nem is beszelve, hogy a másik szabad akarata ellen dolgozik. Továbbá mesterségesen szerelmet vagy szeretetet előállítani nem lehet.

A szerelem és a szeretet egy olyan kifinomult, magas rezgésű energia, mely nem a kínai sorozatgyártásban készül. Ez vagy van, vagy nincs, vagy működik és áramlik két ember között, vagy nem. Tény, hogy léteznek energialáncolatok  melyek két embert összekötnek, de ezeknek a gyökere sosem igazi érzelem, ami annyit jelent, hogy kényszeresen és erőltetve fordul a partner felé. Tehát összegezve nincs az a mágia és misztérium, ami a szeretetet felülírná vagy előállítaná.

Ezek tudatában pedig ne azt keressük, hogy ki rak fel szerelmi kötést, hanem inkább a megoldás forrását akarjuk megtalálni! Ha tudatosak vagyunk, megértjük miért jött az életünkbe egy kapcsolat, és mit mutat, mire tanít, mi a közös cél. Ha megértjük, egy-egy csalódásnak mi az oka, levonjuk belőle a következtetést, azzal saját személyiségünk is rengeteget fejlődik, hiszen átlátjuk a dolgok ok-okozati összefüggéseit, és harmóniában tudjuk élni az életünket.

Hozzászólások: