A pszichológusok azt mondják, hogy azok a párok, akik hetente kétszer találkoznak, erősebb kapcsolatuk van

Nagyon sokan szeretnének egészséges és boldog párkapcsolatban élni, viszont ez nem olyan egyszerű. Sokan nem találják meg a lelki társukat, mert túl nagy elvárásokat támasztanak a másikkal szemben. Annak érdekében, hogy egy kapcsolat ne laposodjon el, ne legyen tele feszültséggel fontos, hogy a felek odafigyeljenek egymásra és ne csak a társat lássák a másikban, hanem az igaz barátot is, akinek mindent elmondhatnak. Szakemberek szerint a heti két randevú optimális ahhoz, hogy egészséges és meghitt kapcsolat alakuljon ki két ember között. Mai posztunkban erről fogunk nektek beszélni.

1, Megakadályozza a “hamis” érzelmi kötelék kialakulását

Scott Carroll pszichológus szerint egy párkapcsolaton belül nagyon fontos, hogy a felek heti szinten legalább két randit tartsanak. Caroll szerint az együttélés a kapcsolat ellaposodásához, sőt akár szorongáshoz is vezethet, ami tönkreteheti a viszonyt, vagy akár hamis érzelmi köteléket is kialakíthat. Ennek elkerülése érdekében fontos, a rendszeres randizás, ugyanis ennek következtében egy világosabb képet kapsz a másikról.

2, Tiszteletben tartják a személyes teret

Prof. Dr. Terri Orbuch szociológus tanulmánya szerint azok a párok, akik nem tartják tiszteletben a személyes teret, vagy intimitási problémákkal küzdenek, nagyobb eséllyel válnak el. Ha hosszú távú kapcsolatban szeretnél élni, fontos, hogy tiszteletben tartsd a párod dolgait, hobbiját, személyes terét. Egy kapcsolatban mindenkinek joga van a szabadsághoz és a függetlenséghez, ha nagyon le akarod korlátozni a másikat, azzal csak viszályt szítasz. Ha el akarod kerülni a konfliktusokat, töltsetek néhány napot egymás nélkül, és rendszeresen járjatok el randizni.

3, Jobban megismeritek egymást

Egy kapcsolat során fontos, hogy megismerjétek a másikat és ezt csak úgy érhetitek el, ha folyamatosan beszélgettek egymással. Ehhez nem kell mást tenni, mint rendszeresen elmenni randizni. Seth Meyers pszichológus szerint ez lehetőséget ad arra, hogy megismerjétek a másik feleteket, sőt megmutassátok saját magatokat. Ennek hála minimalizálódik a válás esélye is.

4, Nemcsak pár, hanem barátok is lesztek

Egy 2014-ben elvégzett pszichológiai kutatás szerint azok a párok, akik barátként is tekintenek egymásra sokkal szorosabb kapcsolatot ápolnak egymással, mert nem csak társként, de barátként is támaszkodhatnak egymásra. Seth Meyers szerint egy kezdődő kapcsolatnál fontos, hogy a felek óvatosan közelítsék meg egymást és ne siettessenek semmit. Fontos a rendszeres randizás, ám azzal sem kell túlzásba esni, a heti két randevú pont optimális mennyiség. Ha te is olyan kapcsolatra vágysz, ahol a párod a barátod is, akkor beszélgessetek sokat, és haladjatok lassan.

 

Hozzászólások: