A gyerek olyan mint a szülei! Ezt az 5 dolgot soha nem lenne szabad előtte csinálni!

A szülők a gyerekek első tanárai, ahogy egy gyerek növekszik egyre inkább próbálja a szülei viselkedését utánozni, ezért a szülőknek nem elég csak elmondaniuk a gyereknek azt, hogyan éljen, hanem példát is kell mutatniuk.

A szülő arra kell nevelje a gyerekét, hogy szorgalmas és tisztelettudó legyen, értékelje az életet. Egy szülő kötelessége talán a legnehezebb dolog a világon, hiszen egy gyereket már kicsi korától kezdődően úgy kell nevelni, hogy minél több jótulajdonsága legyen. Ha azt szeretnénk, hogy a gyerek szeressen sétálni a friss levegőn, akkor menjünk vele minden nap sétálni. Ha kedves és tisztelettudó gyereket akarunk nevelni, akkor mi felnőttek is úgy kell viselkedjünk, vigyáznunk kell arra, hogy mit és, hogyan beszélünk.

M a szeretnénk megismertetni veletek néhány olyan fontos dolgot, amit semmi képen se csináljunk a gyerek előtt.

1. Ne tegyünk megjegyzéseket más személyekre

A legcsúnyább dolog valakiről a háta mögött beszélni, de ennél is csúnyább, ha a gyerek előtt tesszük mindezt. A gyerek mindent észben tart amit mondunk neki és olyankor fog kellemetlen helyzetbe hozni bennünket, amikor nem is gondolnánk. Ezért vigyázzunk mit beszélünk a gyerek előtt, mert azt a stílust fogja másolni, ahogy a szülei beszélnek más emberekről is.

2. Ne kritizáljuk a párunkat

Ha kritizáljuk a férjünket vagy a feleségünket a gyerek előtt, akkor a gyerek nem fogja tisztelni azt a személyt. Nem csak, hogy nem fogja tisztelni, hanem felnőtt korában ő is úgy fog viselkedni a partnerével. A gyerek jelenlétében beszéljünk szépen, nyugodtan és tisztelettudóan egymással.

3. Ne veszítsük el a türelmünket

A türelem nagyon fontos dolog, őrizzük meg a türelmünket és ne haragudjunk meg apró dolgokért. A gyereket minden érdekli, sok kérdést tesz fel és addig nem hagyja békén a szülőt ameddig az nem válaszol a feltett kérdésre. A gyerekkor az az időszak amikor a szülő bebizonyíthatja a gyerekének, hogy mennyire türelmes és jó szülő. A szétszórt játékok, a morzsák a szőnyegen, a kiabálás és a zaj mindenkit idegesít, de egy szülő akkor is meg kell próbáljon nyugodt maradni, és nem agresszívnek lenni a gyerekkel.

4. Ne hagyjuk figyelmen kívül a gyereket

A gyerek sok kérdést tesz fel, ami néha fárasztó lehet, de a türelem a siker kulcsa. Válaszoljunk a gyereknek minden feltett kérdésére mert, ha nem válaszolunk akkor a gyerek felteheti azokat a kérdéseket olyan embereknek akik nem érdemlik meg a bizalmát.
Beszélgessünk a gyerekkel, szánjunk rá időt, hogy meghallgassuk és tanácsot adjunk neki, mert egy szülőnél nincs jobb hallgatóság.

5. Ne használjuk örökké a telefonunkat

A telefont, táblagépet mindenki használja, de a gyerekek számára szükségesek a szabályok és ezt egy szülő csak a példamutatásával érheti el. Ha egy anyának örökké a kezében van a telefon, akkor a gyerek is ugyanazt akarja csinálni. A gyereknek meg kell szabnunk mennyi időt tölhet a virtuális világban. Küldjük ki őt játszani és beszélgetni a többi gyerekkel.

Hozzászólások: