3 dolog, amiben a szerelmespárok szavak nélkül is megértik egymást

Egy igazán jól működő párkapcsolatban, ahol megvan a kellő harmónia a pár tagjai között, nincs szükség szavakra, mert anélkül is megértik egymást a szerelmespárok. Ez rátok is igaz?

104124.970x500-300x155

1. Vannak olyan közös, bennfentes vicceitek, amiken csak ti nevettek

Elég, ha csak valaki kimond egy szót, vagy csinál valamit, és nektek egyszerre jut eszetekbe ugyanaz a vicces dolog róla. Elég csak egymásra néznetek, megszorítanotok egymás kezét, vagy rálesve a másikra azt látni, ahogy éppen hogy mosolyra húzódik a szája és tudjátok, ugyanaz a vicces dolog jutott eszetekbe.

2. Egy pillantással tudjátok jelezni a másiknak, hogy legszívesebben letépnétek egymásról a ruhát

Megkívántátok egymást? Összebújnátok? Kimondani sem kell, elég egy pillanat, és látod a másik szemében, hogy már veszi is le rólad a ruhákat és már azon gondolkodik, hogy milyen pózokban kellene boldoggá tennetek egymást. És mindezt egy tekintetből?

3. Nem kell kimondani, ha baj van, mert érzi a másik is

Anélkül, hogy elkezdenéd ecsetelni, mi bánt, tudja a másik, hogy bánt valami. Sőt, talán azt is tudja, hogy mi bánt. És bár legtöbbször jó, ha kibeszéljük magunkból a dolgokat, vele mégis sokszor elég, ha csak átölel és ezzel úgy érzed, minden meg is oldódik és minden újra jó.

Hozzászólások: