8 dolog a ‘80-as évekből, ami hihetetlennek tűnik, de igaz volt!

Ha visszatekintünk az 1980-as évekre, akkor olyan érzésünk lehet, látva a mai helyzetet, főként technológiát, mintha az őskort tanulmányoznánk.

Természetesen a nosztalgia megszépíti a dolgokat, hiába nem volt távirányító a tévéhez, az élet úgyis bizonyos szempontból jobbnak tűnt. Most lássunk 8 olyan dolgot a ‘80-as évekből, amelyek ma már szinte teljesen hihetetlennek tűnnek.

1. Pelenkák

Akkoriban nem úgy volt a pelenkával, hogy levettük a piszkosat, amit elhajítottunk, és újat tettünk fel. Nem, régebb ki kellett mosni az összepiszkított pelusokat, legtöbbször kézzel, és ez így ment éveken keresztül egészen a szobatisztaság örömteli eljöveteléig.

2. Nem voltak mobiltelefonok

Ma már az óvodásnak is azt vesznek, régebb sok helyen még vonalas készülék sem volt. Nem is értem, hogy tudtunk mobil nélkül élni?! Természetesen a kérdés irronikus, de valóban nehéz visszaemlékezni, hogy hogy beszélték meg az emberek a találkozókat, netán az egymás látogatását.

3. Nagy volt a “forgalom” a játszótereken

Az ‘80-as években minden gyerek a játszótéren volt, ma pedig mindjárt több a felnőtt, akik a homokozó apróságokra vigyáznak, alig látsz egyedül játszadozó gyereket. Bezzeg annak idején kicsaptak reggel és hazamentél este…

4. Szinte mindenki tudott varrni

Régebb nem volt ennyi ruha, hanem volt odahaza egy varrógép, kreativitás, ügyesség, ezért egy édesanya meg tudott varrni a gyerekének egy ünnepi ruhát, vagy egy régi szoknyából divatosat tudott varázsolni.

5. A tévének nem volt távirányítója

Azt a funkciót a gyerekek töltötték be, ha más csatornára szeretett volna váltani a család, de ez is jóval a 90-es évek elején-közepén következett be.

6. Mezítlábas világ

Ma elképzelhetetlen, hogy a gyerek nyáron mezítláb menjen ki játszani, de akkoriban ez gyakran előfordult, és egészségesebb, valamint erősebb is volt azon gyerekek lábtartása.

7. Fotózás a fényképésznél

Ha valaki szeretett volna családi fotót készíteni, akkor el kellett mennie a fényképészhez. Ma már csak előkapjuk a telefonunkat, és meg is van örökítve az emlék.

8. Műanyag zacskók

Ma már elképzelhetetlen az, hogy egykor az emberek kimosták, majd vártak, míg megszáradnak a műanyag tasakok, hiszen akkoriban nagy értéke volt ezen használati eszköznek. Ma már milliószámra hajigálja szanaszét mindenki, szennyezve az élővilágot és környezetet.

Forrás

Hozzászólások: