A zselés műköröm rákkeltő!

uv-nail-lamp-300x336

Egy új kutatás kimutatta, hogy a zselés műkörömépítés során kialakulhat a veszélye annak, hogy az illető az UV-szárítólámpáknak köszönhetően bőrrákot kap.

Vége a csodásan ragyogó körmök időszakának? Az egyik New York-i egyetem orvosa szerint a néhány hétig tartó csillogás nem éri meg az évekig tartó küzdelmet a rák ellen. Új kutatása során legalábbis kiderítette, hogy noha a zselés manikűr nem törik, és kétszer tovább tart, mint a hagyományos műköröm, a szárítás során alkalmazott UV-fény több káros hatással is rendelkezik.

A JAMA dermatológiai osztálya publikálta azt a tanulmányt, amely két középkorú nő sorsát mutatta be. Családjaikban nem fordult elő daganat semmiféle formában, mégis tumorok keletkeztek bőrük alatt, s mint a New York Post március hatodikai jelentése alapján kiderült, mindezt a szárítás során alkalmazott UV-fénycsövek okozták. Dr. Chris Adigun arra figyelmezteti a hölgyeket, hogy olvassák el az amerikai Dermatológiai Akadémia folyóiratát, amelyben bővebben kifejtik a témát.

“A nőknek, akik gyakran fizetnek a zselés manikűrért, kétszer is meg kellene fontolniuk, mire vállalkoznak, a rizikó óriási.”

Dr. Adigun tisztában van azzal, hogy az efféle manikűr népszerűsége évek óta egyre csak nő, de ajánlja a hagyományos módszert, még akkor is, ha az gyakoribb festéssel és ápolással jár.

Hozzászólások:

3 thoughts on “A zselés műköröm rákkeltő!”

Comments are closed.