Túrós, barackos álom sütés nélkül

A már jól megszokott darált kekszes alap, amelybe most olvasztott étcsoki került, erre rá a sárgabarack és a zselatinos vanília krém, a tetejére pedig ropogósra pirított mandula és házi, frissen főzött barack lekvár!

Hozzávalók:

kekszes alaphoz:
25 dkg darált háztartási keksz
5 dkg darált mandula  (kihagyható, mert elég drága, de akkor 5 dkg-mal több darált kekszre van szükség)
12 dkg puha vaj
9 dkg olvasztott étcsokoládé
kevés házi sárgabarack lekvár

krém:
4 tojás sárgája
10 dkg cukor
3 dl tej
1 teáskanál vanília kivonat
2 dl habtejszín
1,5 zacskó zselatin
1 vaníliás krémtúró

hirmagazin_2015-09-03_093739

1 kg jó érett, édes és puha sárgabarack (ennek a feléből készül a lekvár, így ha valakinek már van otthon sárgabarack lekvárja, annak elég a fél kg is)

5 dkg szeletelt mandula (kihagyható, helyette kevés olvasztott étcsokoládéval vagy csokimázzal is lehet díszíteni a süti tetejét)

Először készítsük el a lekvárt. A fél kg barackot jól mossuk meg, magját szedjük ki és egy kisebb lábosban tegyük fel főni ízlés szerinti cukorral és kb. 1 dl vízzel (a cukor mennyisége függ a barack édességétől/érettségétől és attól, hogy milyen édesen szeretjük a lekvárt). Főzzük teljesen puhára (én a barack héját nem szoktam lehúzni, mert teljesen szétfő), majd a gázról lehúzva botmixerrel keverjünk rajta párat. Tegyük vissza a gázra, forraljuk fel és már kész is. Hűtsük ki.

A kekszes alaphoz a darált kekszet morzsoljuk össze a vajjal és a porcukorral, majd keverjük hozzá az olvasztott étcsokoládét, végül pedig annyi sárgabarack lekvárral gyúrjuk össze, amennyivel egy nem morzsalékos, hanem összeálló, jól formázható masszát kapunk. Ezt nyomkodjuk bele a tepsi aljába.

A vanília krémhez a tojások sárgáját tegyük egy kisebb lábosba és keverjük habosra a cukorral, vanília aromával. Közben melegítsük forróra a tejet a tejszínnel és vékony sugárban, állandó kevergetés mellett öntsük a cukros tojáshoz. Az egészet alacsony láng felett, a kevergetést abba nem hagyva sűrítsük be. A zselatint melegítsük össze 6 evőkanál vízzel (forralni nem szabad, addig hagyjuk a láng fölött, amíg a zselatin felolvad a vízben), majd a vaníliás krémből tegyünk hozzá pár kanállal, keverjük simára és az egészet borítsuk hozzá a többi krémhez. Keverjük el, végük adjuk az egészhez a krémtúrót is és hűtsük langyosra.

hirmagazin_2015-09-03_093921

A megmaradt fél kg barackot mossuk meg, magját szedjük ki (a magokat egyébként ki lehet tenni a jó forró Napra száradni, majd pár nap után feltörve, a mag belsejéből gyermekkorom egyik kedvenc csemegéjére lehet bukkanni:)) és tegyük fel pár evőkanál cukorral és kevés vízzel párolódni (itt megint igaz a cukor mennyiségére, amit a lekvárnál írtam, azaz a barack édességétől/érettségétől függ). Amint a barack héja megráncosodott, szűrjük le és osszuk el szép egyenletesen a darált kekszes alap tetején.

A barackos alapra öntsük rá a zselatinos vanília krémet és tegyük hűtőbe dermedni.

Amint a krém már nem folyós, vegyük ki az édességet a hűtőből és díszítsük ki a pirított mandulával és a megmaradt sárgabarack lekvár egy részével. A többi lekvárt tegyük félre, jó lesz reggelire vagy más süteményekhez is.

Hozzászólások: