Természetes gyógyír az eltömődött artériák, a magas vérzsír és megfázás kezelésére

A következő nagyszerű gyógyreceptet Németországban állították össze, három szuperegészséges gyümölcs, és fűszernövényből.

A gyógyital elkészítéséhez szükség lesz citromra, fokhagymára, gyömbérre, na meg némi vízre. Ez a keverék segít megelőzni a lerakodások felhalmozódását a vérerekben, így csökkentve a szívroham, agyvérzés kockázatát.

Elejét vehetjük a megfázásos, vírusos fertőzéseknek, mivel immunerősítő hatóanyagok vannak a készítményben, amely emellett még energiát is biztosít a szervezetnek. Ugyanakkor szabályozza a vérzsír-szintet is, és megakadályozza a szabadgyökök sejtekre gyakorolt káros hatásait is, mivel nagyon gazdag antioxidánsokban.

14520576404313_54471704098069_db

Hozzávalók:

– 2 liter tiszta víz
– 4 citrom héja
– 4 nagyobb egész fej fokhagyma
– egy kisebb gyömbér gyökér (kb 3-4cm)

Elkészítés:

A citromot előbb mossuk meg, majd hámozzuk, és kisebb kockákra vágjuk fel. A fokhagymákat és gyömbért is tisztítsuk meg, és a citrommal együtt tegyük bele egy turmixgépbe, majd dolgozzuk össze. A kapott keveréket helyezzük egy edénybe, adjuk hozzá a 2 liter vizet, majd tegyük a tűzre melegedni. Addig tartsuk itt, amíg megközelíti a forráspontot.

Vegyük le a tűzhelyről, hagyjuk az egészet kihűlni, majd üvegpalackokba szűrjük le.Minden reggel, legalább 2 órával étkezés előtt. éhgyomorra kell elfogyasztani a gyógyitalból egy pohárral. Fogyasztás előtt ajánlott felrázni az üveget, és a fokhagyma esetleges kellemetlen szaga miatt sem kell aggódni, mivel a citrom, és a forró víz semlegesíti a különleges aromát.

Hozzászólások: