Szulejmán feliratosan Bölüm 77 2/1. rész.

Szulejmán részek feliratosan!

Bölüm 77 2/1 rész.

77.rész Leírása

 

77. rész
 
A Szultán Ibrahim levelét olvassa, amit Mahidevrannak írt, amelyben azt tanácsolja, hogy minden esetben meg kell védenie a fiát, és hogy hamarosan Bursába látogat, hogy beszéljen Mustafával. A Szultán Ayaz Pashát hívatja, hogy mondja el, hol van Ibrahim. A Pasha szerint Itáliában készíti elő a sereget, mire a Szultán: “Akkor mit csinál Bursában?” Utasította a Pashát, hogy azonnal hozza oda Ibrahimot. Ibrahim próbálja meggyőzni Mustafát, hogy ne ellenkezzen az apjával azzal, hogy feleségül veszi Helenát, mert ő az egyetlen, aki átvehetné a trónt az apjától. Mustafa elsírja bánatát, és aggodalmát, hogy az apja talán Mehmetet szeretné a trónon látni, hiszen nemcsak az apja álma, de az is erre utal, ahogy Mehmet balesete után rá nézett. Ibrahim szerint a Szultán összes gyermeke így gondolhatja, de ő biztos benne, hogy e mögött is Hürrem befolyása állhat. Matrakci rájön, hogy Nigar elvitte a kislányt, Rustem meg észre veszi, hogy ellopta az összes pénzét. Matrakci szerint, Ibrahim fel fogja forgatni az egész világot, hogy megtalálja a gyermeket. Közben Ibrahim hazatér, és látja, hogy katonák várják, hogy Süleyman elé vigyék. Ibrahim nem hazudik Süleymannak: arra a kérdésére, hogy hol volt, elmondja, hogy Mustafával találkozott Bursában. A Szultán azt feleli, hogy tudja, mivel olvasta a levélben. Ibrahim rájön, hogy minden Hürrem ötlete volt. Ibrahim azt mondja, hogy Mahidevran kérte meg, hogy beszéljen a fiú fejével, mire a Szultán, hogy Mustafa az ő fia, a koronaherceg, nem egy gyerek, hogy titokban találkozzanak. Ibrahim azzal védekezik, hogy az egész célja az volt, hogy meggyőzze Mustafát, hogy ne vegye el azt a lányt, és úgy tűnik, sikerült is lebeszélnie róla. Aztán Ibrahim emlékezteti Süleymant arra az időre, mikor még herceg volt, mindketten Manishában éltek, és akkor megfogadta, hogy soha nem tudná elárulni Süleymant. Amikor Ibrahim és Hürrem találkoznak a folyosón, a férfi azt mondja, legyen úgy, ahogy a nő akarja. Emlékezteti, hogy még a kezdetekkor Valide arra kérte, hogy ölje meg a kígyót. Ő nem követte a tanácsot, erre a kígyóból sárkány lett. Hozzáteszi, hogy többször alkalma nyílt volna, hogy végezzen vele, de nem akarta a Szultánt elszomorítani, de most eljött az ideje, hogy megállítsa. Hürrem azt kérdezi Süleymantól, hogy meg fogja e büntetni az árulót, de Süleyman szerint nem történt árulás, mert csak annyi történt, hogy Ibrahim csak lebeszélte Mustafát a házasságról. Hürrem csodálkozik, hogy férje, hogy tudja elhinni, hogy nem szövetkeznek ellene. Matrakci informálja Ibrahimot, hogy Nigar elmenekült a lányával. Nigar hajót keres, amivel elmenekülhet, de csak olyat talál, ami egy hét múlva indul. Katonák el is kezdik keresni, de már csak a hült helyét találják. Mustafa hívatja Helenát, és közli vele, hogy az esküvőt el kellett törölnie, mert ő a koronaherceg, és ezért a törvényeket kell követnie. Helena elmondja, hogy ez nagyon fáj neki, de talán jobb is így, mert ez a fajta életmód nem neki való, mert a palota pokol volt számára, és csak miatta maradt itt. Azért megy el, hogy ne okozzon több problémát, így büszkén távozhat. Hürrem ajándékokkal tér be Mirimah szobájába, és észreveszi a lány nyakában a nyakláncot. Mirimah azt mondja, hogy a szolgáinak pénzt adott, hogy megvegyék ezt az ékszert. Hürrem kifelé menet a szobából, talkálkozik Mirimah szolgájával, és elveszi tőle a levelet, amit a lányának küldtek. A szolga azt mondja, nem tudja kitől jött a levél, egy Aga adta a kezébe, ezzel is védelmezve úrnőjét. Hürrem nem hisz neki, és azt mondja, adja csak át Mirimahnak a levelet, de ne árulja el, hogy beleolvasott, mert különben lecsapatja a fejét. Süleymannak rémálma van: Mehmet a Szultán, aki lefejeztette Mehmetet, és Ibrahim az, aki átadja neki Mehmet fejét. Eljött Mihrimah és Yahya találkájának ideje. Afife Hatun próbálja megakadályozni a lányt, hogy kimenjen a palotából, de Mihirmah biztosítja, hogy a zeneórájára visszaér. Mihrimah és Yahya izgatottak, hogy újra találkozhatnak, és sajnálják a kihagyott időt. Csakhogy Hürrem követi lányát, és megzavarja az együttlétet, visszazavarja Mihrimaht a palotába. Hürrem kikéri magának, hogy Yahya hogy merészelt szemet vetni egy igazi Szultánára, és közli vele, hogy mostantól az élete az ő (mármint Hürrem)kezében van. Yayha bevallja, hogy szerelmes a lányba, és rendelkezzen vele, de kímélje a lányt. Hürrem megtiltja a fiúnak, hogy ismét találkozzon a lányával,majd a Hárem felé veszi útját, hogy beszéljen Mihrimahval. A lány szerint, a fiú nem tehet róla, hogy szerelemesek lettek egymásba, mire Hürrem ordít, hogy ő még túl fiatal ahhoz, hogy tudja, mi az a szerelem. “Állandóan rá gondolok, egész nap és egész éjjel. A szívem megszakadna, ha nem találkozhatnék többé vele. Ez a szerelem.”- válaszolja Mihrimah. Hürrem szerint a lány gyönyörű, és lesz még fiatalember, aki szerelmes lesz belé. Mihrimah tudni szeretné, mi a terve anyjának Yahyával. Hürrem azt mondja, hogy a fiú élete az ő kezében van, és ha ismét találkoznak, akkor nem ad kegyelmet a fiúnak… Nigarék amint belépnek a hajó kabinjába, Ibrahimmal találkoznak. Ibrahim őrjönve kérdi Nigartól, hogy mégis hogy képzelte, hogy megszökik az Ottomán Birodalom nagy Vezírjétől, és megtiltja, hogy lássa a lányukat. Sümbül informálja Hürremet, hogy hír érkezett Manisából, hogy Helena elhagyta a palotát, és visszament családjához. Hürrem irónikusan megjegyezte, hogy Ibrahimnak sikerült megváltoztatnia Mustafa döntését. Rustem közli Haticével, hogy mivel Nigar meglopta őt, el akar válni. Hatice viszont azt modja, hogy egyedül az ő döntése volt, hogy ők ketten összeházasodjanak, így nem engedélyezi a válást. A Szultán eldönti, hogy az egész családjával együtt ebédeljenek. Mihrimah nem tud enni, kéri, hadd mehessen vissza a szobájába. Süleyman Hürremtől vár magyarázatot. Hürrem viszont azt feleli, hogy nincs semmi probléma, ha lenne informálná őt. Nigar visszatér ottonukba, ahol Rustem követeli vissza a pénzét. Nigar csak egy részét tudja visszaadni, de ígéri, hogy a többit is visszakapja. Majd kéri, hogy váljanak el. Hatice szerint, Hürremnek egyre nagyobb a hatalma, ezért el kéne küldeni valahogy a palotából. Pl úgy, hogy Mehmetet is elküldik Sancakba (ez egy iskola). Ibrahim szerint Mehmet még túl fiatal, és egyáltalán nem biztos, hogy Hürrem követné fiát. Hatice azt javasolja, hogy talán Mehmet rábeszélhetné az anyját… Süleyman Barbarossával a flottáról tárgyal. Mehmet engedélyt kér, hogy hadd mehessen megnézni, hogy állnak az előkészületekkel. Apja beleegyezik. A bíró informálja a Szulánt a jótékonykodásokról. Ibrahim szerint a bírói poszt túlságosan elfoglalt ahhoz, hogy ilyen dolgokkal is foglalkozzon, de a bíró azt feleli, hogy igenis időt kell erre is kerítenie. Ibrahim dühösen, de csendben marad. Majd Ibrahim megpróbálja besározni a bíró fiát, de Süleyman leállítja, hogy egy ilyen nagyszerű államférfinak nem lehet rossz gyermeke. A bíró felesége találkozik Hürremmel, aki bemutatja neki Afife Hatunt, azzal, hogy ő vezeti a Háremet, valamint ő nevelte fel a Szultánt. Afife Hatun megköszöne Ayse Hatunnak a felajánlását a közhasznú alapítványuk számára. Süleyman látja, hogy Ibrahim megveregeti Mehmet vállát, és elszörnyedve jön vissza a rémálma. Hürrem titokban találkozik Ayaz Pashával. Megköszöni neki eddig tetteit, és biztosítja afelől, hogy ha Ibrahim Pashával esetleg történne valami, akkor őt támogatná a nagy Vezír poszt betöltésére. Ayaz ledöbben a hallottakon. Hatice meglátogatja unokahúgát, hogy megtudja, mi bántja. Mihrimah azt feleli, hogy egy kicsit beteg. Hatice felajánlja neki, hogy töltsön nála el néhány napot, de a lány udvariasan visszautsítja. Hatice találkozik Hürremmel, aki irónikusan megjegyzi, hogy amióta Firuze elment, ritkábban jön át hozzájuk. Hatice azt feleli, hogy lehet, hogy Firuze elment, de jön helyette más, és különbe is, Hürrem is hamarosan elhagyja a palotát, mivel Mehmet Sancakba megy, és vele kell mennie. Hürrem viccesnek találja, hogy el akarja küldeni a palotából. Közli, hogy csak akkor szabadulhat meg tőle, ha megöli a Szultánt. Ibrahim elmeséli Mehmetnek, hogy hogy találkozott az apjával: hallotta őt hegedülni, majd magával vitte. Azóta elválszthatatlanok. Mehmet panaszkodik, hogy az apja nem fogja elengedni Sancakba. Ibrahim szerint igen, ha eljön az ideje. Győzködi Mehmetet, hogy ő maga szóljon ez ügyben az apjánál. Mustafa elmeséli Yahyának, hogy elkülde Helenát, majd látva barátját, rákérdez, hogy ő jól van-e. Mustafa szerint, mielőtt Yahya elment, a szemei csak úgy ragyogtak, most meg gondterheltnek tűnik. A költő csak annyit felel, hogy fáradt. Yahya találkozik Mahidevrannal, és elmondja neki, hogy az a levél, amit Ibrahim írt neki, a Szultán kezében landolt, de a Pasha újabb levelet fog küldeni neki. Ibrahim hozzá is lát: a véres összecsapás Hürremmel újból elkezdődött, és úgy érzi, hamarosan valaki meg fog halni. Éppen ezért nagyon vigyázzon Mustafára: az ételeire, a ruháira, az ajándékaira. Mehmet kéri apját, hadd mehessen Sancakba tanulni. Süleyman szerint ez még túl korai, de Mehmet kéri, hogy ne tekintse tovább gyereknek. Sümbül azonnal értesíti asszonyát erről találkozóról. Süleyman nem érzi jól magát, kimegy a teraszra friss levegőt szívni. Aztán hirtelen összeesik…
szulejman2 (1)

További részeket itt találsz!

Hozzászólások: