Szulejmán feliratosan Bölüm 100 2/2. rész

Szulejmán részek feliratosan!

Bölüm 100 2/2 rész.

100.rész Leírása

100. rész

Gülbahar felébreszti Rüstemet, mert találtak egy meggyilkolt agát. Rögtön elmegy megnézni, mi történt, és a bölcsőt üresen találja. Süleymant is értesítik a baba eltűnéséről, aki azonnal a lánya segítségére siet. Gülbahar közben Nigar fülbevalóját találja a bölcső alatt. Biztos benne, hogy Nigaré, mert emlékszik arra, hogy amíg Diyarbakyrban éltek, Nigar mesélte, hogy ezt a fülbevalót fogja a lányának adni. Hürrem azon csodálkozik, hogy lehetséges ez, hiszen már évek óta nem találkoztak. Süleyman utasítja Bali Beyt, hogy keresse meg az unokáját és hozza elé Nigar fejét!
Nigar karjában a babával, Esmanurnak nevezve őt, egy halászt kér meg, hogy vigye át őket a túlpartra. Bali Bey a piacon találja Rüstemet, aki már keresi a gyerekét. Közli vele, hogy Nigar rabolta el. Matrakci azt mondja nekik, hogy találkoztak néhány napja, és segítséget kért tőle. Hozzáteszi, hogy most már érti, miért jelent meg újra annyi év után.
Hürrem beront Sah palotájába, és meggyanúsítja a Szultánákat, hogy elrabolták az unokáját. Persze, mindketten tagadják, hogy közük lenne a dologhoz, mire Hürrem beszél nekik Nigarról. Mikor távozik, Lütfü megkéri nejét és sógornőjét, ne avatkozzanak bele ebbe az ügybe. Sah azt feleli, hogy ő arra kérte Nigart, ölje meg Rüstemet!
A halász elmondja Rüstemnek, hogy ő átvitt a túlpartra egy asszonyt a lányával, akit Esmanurnak nevezett. Matrakcit sokkolja ez a hír. Mihrimah saját magát okolja a történtekért, és azon csodálkozik, hogy lehet Sah és Hatice az elrablás mögött? Addig hergeli magát, míg elájul.
Amikor Hürrem Mercan Agától kérdi, hol van Nigar, az megtagadja a választ. Sümbül megfenyegeti, hogy vér fog folyni az ügy miatt! Lütfü nem érti, hogy tehetett Nigar ilyen dolgot. Sah szerint, ez az egész a saját ötlete lehetett, hiszen ismeri a palotát. Emine azt mondja Sahnak, nem tudja ki vitte el a babát, mert ütést kapott a fejére, és elvesztette az eszméletét. Mercan szerint, Sahnak nem lett volna szabad megbíznia Nigarban. És most, hogy tartsa a száját, meg kell ölniük.
Közben Nigar az erdőben bujkál, és próbálja nyugtatgatni a babát. Matrakci, az erdőben arra kéri Bali Beyt, hogy ölje meg Nigart, hogy ezzel is megmentse Rüstem karmaitól. Mikor megtalálják, egy szikla szélén áll, így nem merik megközelíteni. Hatice azon aggódik,Süleyman milyen büntetést fog rájuk szabni, ha megtudja az igazságot. Sah megnyugtatja, hogy Mercan elintézi, hogy a janicsárok végezzenek Nigarral. Nigar azt mondja, hogy Matrakci elvette tőle a kislányát, aki most már biztosan meghalt. Megígérik neki, hogy meg fogják keresni a lányát, és hogy nem büntetik meg, hogy elrabolta a babát. Nigar azonban nem hisz nekik. Matrakci megígéri, hogy meg fogja keresni Esmanurt, és együtt fogják felnevelni. Ezek után Nigar hajlandó átadni Rüstemnek a babát, majd leugrik a szirtről. Zuhanás közben Ibrahimra és a közös perceikre gondol.
Mihrimah nagy megkönnyebbüléssel zárja karjaiba kisbabáját. Amikor Hürrem és Süleyman kettesben maradnak, Hürrem azt mondja, hogy Nigar őt és Rüstemet akarta megölni. De most már, hogy a nő halott, nem tudhatják meg, ki állt a dolog mögött. Lütfü azt mondja a Szultánáknak, hogy most már, hogy Nigar is meghalt, neki sincs sírhelye, csakúgy, mint Ibrahimnak. Miután Hatice távozik, Sah elkezd veszekedni Lütfüvel, mert olyan dolgot említett a húga előtt, amit nem kellett volna.
Bali Bey is alátámasztja, hogy Nigar fő célja az volt, hogy Hürremet és Rüstemet megölje. Ezért Süleyman arra utasítja a férfit, hogy mostantól védelmezze Hürremet mindenkitől, még saját magától is!
Hürrem és Rüstem azt tervezgetik, hogy ?segítenek?, hogy Lütfü és Sah elváljon, így könnyebb lesz mindkettőjüktől megszabadulni. Hürrem a másik tervükről, Mustfa eltávolításáról Manishából, is kérdezi a férfit, akinek már van egy terve, hogy hogy küldjék a Herceget Amasyába.
Mustafa arról beszél Yahiának, hogy már nem ő a kedvenc fia apjának. Yahia viszont úgy véli, hogy ha ez így lenne, akkor a Szultán nem engedné, hogy egy tartomány ura legyen, ami egyenes út a trón felé… Amikor Mustafa megtudja, hogy Mehmet Amasyába készül, megkönnyebbül.
Cihangir arról panaszkodik Mehmetnek, hogy anyjuk nem engedi, hogy meglátogassa Mustafát, de még ha bele is menne, az apjuk nem hagyná, hogy elmenjen tőle (apjától).
Lütfü megtagadja a magyar követnek, hogy a Szultánnal találkozzon. Rüstem ezt meghallja, majd azt mondja a követnek, hogy az egyedüli ember, aki ebben segíteni tud, az Mustafa Herceg. Rüstem azt mondja Mihrimahnak, hogy Lütfü ellenségként kezeli őt, mire neje megnyugtatja, és arra kéri, ne foglalkozzon vele. Rüstem azt feleli, hogy nem félti az életét, amíg ő mellette van, amíg a gyönyörű szemeit csodálhatja.
Ebu Suud Efendi fiát letartóztatták. Lütfü értesíti a bírót, aki saját maga dönt a fiú büntetéséről: talpára botozást kap. Yahia értesíti Mustafát, hogy a magyar követ beszélni szeretne vele, Mustafa csodálkozik, hogy vajon miért? Mustafa közli a követtel, hogy nagy arcátlanságnak tartja, hogy beszélni akar vele. Rüstem értesíti a Szultánt, hogy a követ és Mustafa találkoztak. Süleyman erre nagyon feldühödik. Amikor Lütfü és Rüstem találkoznak, Lütfü képtelen kontrollálni érzelmeit, és pofonra indítja karját, azonban Barbarossának sikerül megakadályoznia, hogy megüsse Rüstemet.
Hürrem látja Süleyman gondterheltségét, és aggódik a férfi miatt. Süleyman megosztja vele, hogy a fia, Mustafa viselkedése miatt fája a feje. Hürrem meg is ragadja az alkalmat, hogy Mustafáról beszéljen, azonban a férfi megkéri, hogy hagyja magára. Sah is megtudja, mi történt Mustafa körül, és kijelenti, hogy addig nem nyugszik, míg Hürrem el nem hagyja a palotát. Rüstem véghezviszi következő tervét.
A Szultán az erdőben sétál a fiaival, mikor hitelen egy dervis a nevét kiáltja. A dervis elé kerül, és közli, hogy meg kell védenie azokat az embereket, akiket szeret, hogy semmi rossz ne történjen velük, amíg elmegy háborúzni. Figyelmezteti, hogy mind veszélyben vannak, ráadásul a saját vére a fenyegető veszély. Leveszi turbánját, és ledobja elé. Ez azt jelenti, hogy valami rossz fog történni. Ez Rüstem ötlete volt, amit egy általa megfizetett ember játszott el.
Lütfü egy nőt bíróság elé küld, akit prostitúcióval vádolnak. Amikor a nő bocsánatért könyörög, Lütfü megtagadja, a nő rákiált, hogy mindenki tudja, hogy ő szexuálisan impotens. Lütfü annyira feldühödik, hogy maga dönt büntetéséről: a nemi szervét égetik meg?
Hürrem Cihangirtól tudja meg, mi történt az erdőben, hogy az apja mennyire megijedt. A hír hallatán Hürrem elégedetten mosolyog. Rüstem értesíti a Szultánt Lütfü brutális büntetéséről, aki tajtékzik a dühtől. Sah is hasonlóképp reagál. Amikor Sah megkérdezi férjét, miért kellett ilyen brutális módon megbüntetni azt a nőt, Lütfü azt feleli, hogy ő a Nagy Vezír, így joga van azt tenni, amit akar. Hürremet Sümbül értesíti, és Hürrem örül, hiszen Lütfü ideje elérkezett?Sah nagyon mérges férjére, és azt kiáltja, hogy el fognak válni. Mire a férfi megüti. A kertben már ott a Szultán, aki Mercan Aga beszámolójából értesül a bántalmazásról. Süleyman először a nővérét megy megnézni, hogy van. Miután Sah megerősíti Mercan információját, azonnal kirúgja Lütfüt mind a palotából, mind pedig a Nagy Vezíri posztról. Süleyman úgy dönt, hogy kivégezteti Lütfüt, aminek hallatán Hürrem és Rüstem elégedetten összenéznek. Esmahan könyörög anyjának, hogy védje meg apját a haláltól.
Hatice szerint, Hürrem mindent jól kitervelt, hogy Rüstemet előléptessék. Hozzáteszi, hogy most már semmi sem védheti meg a Dinasztiát. Süleyman gondterhelten kérdi Bali Beytől, mi történik a körülötte lévő emberekkel? Mit csinál ő rosszul? A férfi annyit mond, hogy lehet, hogy ő nem gőgös, de az emberek még lehetnek azok. A következő éjszaka rémálma van: Ahogy a háborúból hazatér, összes gyerekét, és feleségét holtan találja. Rémülten rohan a kardjáért, amit Mustafánál talál meg. Mustafa a trónon ül ? véres karddal a kezében? Felriad álmából ? arckifejezésére a teljes félelem ült.
Sah a lányára tekintettel arra kéri bátyját, ne végeztesse ki Lütfüt. Süleyman odakéreti a Pasát. Sah előtt kijelenti, hogy viselkedése elítélendő, és ki kellene végeznie ezért. De a lánya miatt most megkegyelmez neki. Hürrem abban reménykedik, hogy Rüstem magasabb pozícióba kerül. A Szultán Rüstem véleményére kíváncsi Mustafáról. A Pasa szerint, Manisha túl közel van a fővároshoz, és ha Mustafa úgy dönt, nyílként törhet be a palotába ? amíg ők háborúban lesznek. Ez a válasz Süleymant még nehezebb helyzetbe hozta. Kinevezi a Nagy Vezíri posztra Süleyman Pasát. Rüstemet sokkolja ez a döntés. Amikor a Szultán egyedül marad újdonsült Nagy Vezírjével, egy fölöttébb fontos misszióval bízza meg ? Mustafa Herceggel kapcsolatban ?

szulejman2


Szulejmán (feliratosan) 100. rész 2/2 by netbulvar

További részeket itt találsz!

 

Hozzászólások: