A szerencsés ember 7 titka

Míg egyesek alig vergődnek át az életen, mások minden lépésükben olyan lehetőségekkel találkoznak, amelyeket a maximálisan kihasználnak anélkül, hogy az erőfeszítés legalacsonyabb fokát is tanúsítanák! Erre szoktuk azt mondani, az illető nagyon szerencsés avagy megfogta az Isten lábát.

2015-09-26_073020

Kevesen tudják, azonban valamennyien szerencsésnek születtünk, avagy megfogtuk az Isten lábát. Csak nem vesszük észre, és nem azt tesszük, amit adott pillanatban kellene. Ennek kapcsán, az alábbiakban azt a 7 titkot mutatjuk be, amely az embereket szerencséssé teszi ? Charles Burke Rendelj több szerencsét című könyve alapján.

1. titok: a szerencsés emberek nem hisznek a szerencsében

10 sikeres üzletemben vallotta Burke-nak, hogy nem hisz a szerencsében. Mégis bevallották, hogy az életük során összetalálkoztak azok az események, amelyek elhozták számukra a lelki békét. Így hát, ők a szerencsét ?eseménynek? nevezik.

2. titok: a szerencsések is lehetnek balszerencsések

A szerencsés embereknek is vannak gondjaik. Csak ők egyszerűen lehetőségeknek fogják fel azokat. Például, tételezzük fel, hogy a közösség életét egy káros rovar keseríti meg. A ?balszerencsések? ezt katasztrófának tekintik, azonban a ?szerencsések? azon törik a fejüket, miként orvosolhatják a problémát, és menthetik meg a közösséget. Ráadásul, a megoldás gazdaggá teheti őket. A legnagyobb vagyonra ugyanis problémák megoldásával lehet szert tenni ? ez a szerencse receptje, amely bárki által megvalósítható.

3. titok: a hétköznapi ember inkább feladja, minthogy veszítsen

Gondolkodj el, hányszor veszítettél vagy vallottál kárt bizonyos szituációkban. Aztán azt is elemezd ki, hogy ez valóban kudarc volt-e vagy csak megálltál, feladtad. Elhagytad a harcmezőt még mielőtt kiderült volna, hogy győzelem vagy vereség lesz a vége? Amennyiben azon esetek száma a nagyobb, amikor félreálltál, ez semmiképp sem nevezhető balszerencsének, inkább feladásnak. És tedd fel magadban a kérdést: mi lett volna, ha nem állsz le, ha nem dobtad volna be a törülközőt, hanem végig játszod a meccset? Lehet, hogy győztél volna.

4. titok: a ?balszerencsések? gyenge lapokra fogadnak

Ha végignézel egy kártyapartit megfigyelheted, hogy a sikeres játékosok nem fogadnak minden eléjük kiterített lapra. Sőt, a bedobott kártyák száma jóval nagyobb a megjátszott lapokénál. Miért? Csupán azért, mert a jó játékosok ki tudják számolni a lehetőségeket valamennyi kombináció után. És azt is tudják, mikor kell fogadni. A szerencsés emberek a legállhatatosabbak a világon, amikor annak kell lenniük. Azonban vissza is tudnak vonulni, ha a lehetőségek ellenük fordulnak. Azért választják a nyerő helyzeteket, mivel megtanulták, miként ismerhetik fel lehetőségeiket.

De mitől lesz jó egy lehetőség? Először is, fel kell tenned a kérdést: megold-e egy széles körökben elterjedt problémát? Aztán, hogy az embereknek van-e pénzük megvásárolni a megoldást? Aztán, hogy eljuthatsz-e a megoldással az érintett emberekhez? Végül pedig, hogy a megoldás ténylegesen jó-e? Amennyiben a válaszok többsége ?nem?, a szerencsés azonnal lemond a lehetőségről.

5. titok: a szerencse embereken keresztül jut el hozzánk

A szerencse nem derült égből pottyan az ölünkbe, hanem a körülöttünk lévő emberek hozzák. Kevesen találnak az utcán jelentős pénzösszeget, vagy a kertjükben egy elásott kinccsel teli ládát. És még kevesebben nyernek a lottón. Tehát, a szerencse valójában a lehetőségek által érkezik az életünkbe. Például, olyan fiatalokkal találkozol az utcán, akik amiatt panaszkodnak, hogy nem lelnek rá szívük párjára. Ahelyett, hogy rágódnál a problémán, gondolkozz el olyan megoldáson ? egy honlap létrehozásán, amely által segíthetnél nekik párt keresni. Az ötlet miatt sokan szerencsésnek fognak nyilvánítani. És tény, hogy ezt a státuszt azzal vívtad ki magadnak, hogy mások ?balszerencséjét? orvosoltad.

6. titok: a szerencse az arra felkészülteket részesíti előnyben

Tegyük fel, amatőr színész vagy egy vidéki kis színházban. Egyszer csak, a mozivilág neves képviselője a faluba látogat, hogy ott élő beteg rokonát meglátogassa. Hogy kissé elterelje a gondolatait, úgy dönt, színházba megy. Ha amatőr színészként lépsz fel előtte, észre se fog venni! Viszont ha felkészülsz, és úgy játszod el a darabot, mintha életed egyik részletét élnéd át általa, biztosan felajánl neked egy szerepet a legújabb filmjében. De képesnek kell érezd magad, egyébként sok szerencsét az amatőr állásodhoz.

7. titok: felelősséget kell vállalni az élet ?balszerencsés? pillanataiért

Talán egyike a legnehezebb feladatoknak, hogy felelősséget vállalj az életed rossz pillanataiért. Ha a gödörben vagy, anélkül nem tudsz kimászni belőle, hogy ne fogadd el: a te hibád miatt vagy most benne. Lásd be, hogy te gerjesztetted az adott problémát, a legkisebb részletében, csakis így meríthetsz erőt, hogy felülkerekedj rajta. Azonban, ha nekilátsz, nem is annyira nehéz! Az élet ugyanis egy virágcsokor. A piszkos vízben van, tisztára kell cserélned azt, máris eltűnik a piszok és a kosz. Így van az elmével is: ha kiüríted belőle a rosszat, a piszkot, hely marad az információnak, a tiszta és friss adatoknak. Nem kell harcolnod a régi elveiddel, meggyőződéseiddel. Csak kevesebb figyelmet kell nekik szentelned. Továbbá, jobban oda kell figyelned az új dolgokra, amelyek idővel beborítják a régieket. Míg aztán egy napon arra ébredsz: ?Milyen szerencsés vagyok!?

Hozzászólások: