Rettegtek a Koronavírustól az Ebolától, a Szuperinfluenzától!? Akkor most leírom a véleményem. Előrebocsájtom, hogy sok embernek nem fog tetszeni!

Kezdetben volt a Föld nevű bolygó ?
Ezen a bolygón harmóniában és szimbiózisban éltek az élőlények.
Aztán megjelent az első humanoid…
Aztán a Homosapiens, ami kiszorította lassan a többi megmaradt, humanoid fajt.
A Homosapiens egy agresszív faj volt.
Egy részük vándorolt, más részük letelepedett és kolóniákat hozott létre.
Fejlődött, vadászott, gyűjtögetett, megismerte a tüzet.
Sok ezer éven át még is harmóniában élt a természettel.
Aztán elkezdett népeket igába hajtani, feltalálta a rabszolgaságot, és eközben szaporodott.
Aztán mikor felélte a lakóhelye erőforrásait, hadba indult, hogy más népeket leigázzon, és elvegye mindenüket.
Aztán iparosodott, feltalált új dolgokat, új anyagokat, és egyre és egyre kapzsibb lett.
Feltalálta a rabszolgaság új fajtáját amit kapitalizmusnak keresztelt el, és végtelen mammon imádatában mindent a tőkének és a pénznek rendelt alá.
A környezet és a természet az utolsó lett a listán.
150 éve szennyezi a folyókat, szennyezi a tengereket, az óceánokat, a levegőt.
Pusztítja szisztematikusan az éltető oxigént adó őserdőket.
Mindent elpusztít.
Elpusztította az emberek értékrendjét, egészségét.
Elpusztította a közösségeket, a családokat.
Elpusztítja a talpa alatt lévő otthonát is.
Aztán a bolygó nem bírta tovább.
Elkezdett beindulni a védelmi mechanizmusa.
Elkezdett melegedni. Kiszáradni.


Ha egy fajt ki akarsz irtani mivel kezded?
Elveszed az élőhelyét.
Ezt teszi most velünk a bolygó ami egy szimbiózisban élő nagy hálózat.
Ahogy felmelegszik, a sarki gleccserekben megfagyott baktériumok és vírusok kioldódnak, onnan bekerülnek a vizekbe.
Ellenük nincs ellenszer, és gyorsan mutálódnak.
Az agyon antibiotikumozott élelmiszerektől védtelenné vált az emberi immunrendszer.
Kiszipolyozták a termőföldeket, genetikailag módosított növényeket talált fel, amik több hasznot hajtanak, de rákkeltőek.
A termőföldben már nincsenek ásványi anyagok és nyomelemek.
Ez tovább gyengíti az emberi immunrendszert.
Szóval a sok kiolvadt vírus és baktériumok hova kerülnek?
A vizekből a halakba és a madarakba…
Nem furcsa, hogy a Koronavírus egy halpiacról indult, és az utóbbi nagy járványok pedig madarakból indultak??? Hm???
Az indiai mamut antibiotikum gyárak melletti folyókban, már olyan szuper baktérium törzsek vannak évek óta, amik minden orvosi kezelésnek ellen állnak.
Ömlik a folyókba a gyógyszergyárak szennyvize, mert ott megtehetik. A folyókból eljut az óceánokba, aztán csodálkoztok, ha csak úgy megjelenik ilyen meg olyan betegség, a tengerparti országokban…
Idő kérdése csak, hogy mikor fog ide eljutni…
Az az igazság, hogy ezen a bolygón az ember a legpusztítóbb vírus.
Mert ugyan úgy működik mint a vírusok…
Ahol megtelepedik ott elszaporodik, és feléli az élőhelyét, tönkre teszi, majd tovább áll.
Csak, hogy már nincs hova menni….
Magunk okozzuk a saját pusztulásunk.
A józan ész kiveszett, helyette a média olyan dolgokat ültet el a fejedbe, olyan dolgokra vágysz, amire egyáltalán semmi szükséged nincs.
Félelemben tart, hogy irányítható legyél.
Hitelekkel áraszt el, hogy irányítható legyél.

Ötszáz kilométerre pár ember beteg lett, és már fosztogatod ki boltokat?

Az amit most megvettél mennyi időre lesz elég?

Utána mi lesz?

Bele gondoltál már?

Majd jön a kormány és megment, mi?

Ez van, mikor az ember eltávolodik a teremtett világtól, és világot teremt magának!

Mára a Homosapiensből, Mohosapiens lett…

A Föld nevű bolygón TE vagy a legveszélyesebb és legpusztítóbb vírus, így hát ne félj!

Ha gondolod oszd meg ezt az írást.
Hisz téged is naponta “megosztanak”!

Köszönöm szépen, hogy végig olvastad.

(netbulvar.eu ezen a cikken kívül továbbra sem foglalkozik a vírussal ill. politikával)

Hozzászólások: