Rántotthús torta! A mentő ötlet, ha nem menő az édes?

Ma van a férjem születésnapja. Az igazat megvallva az én párom nincs oda az édességekért, annál inkább rajongója a rántott húsnak és a bacon szalonnának. Gondoltam egy kereket és nagyot és belevágtam a “Rántott hús torta” megalkotásába! A képen látható sós tortacsoda kerekedett ki belőle, ami hatalmas sikert aratott. Az elkészítése a következőképpen alakult:

Hozzávalók:

– 11 vékony szelet sertéscomb,

– tetszőleges fűszerek az ízesítéshez,

– liszt, tojás és zsemlemorzsa a panírozáshoz,

– napraforgó olaj a húsok kisütéséhez

– burgonyapüré az alaphoz és a díszítéshez,

– 8 szelet bacon szalonna a rózsákhoz,

– petrezselyemzöld a levéldíszítéshez.

Elkészítés:

Az egészet a burgonyapüré készítésével kezdtem. Ennek módját most nem írom le, mert ezt már mindenki ismeri. Amikor a püré elkészült, egy 24 cm-es kapcsos tortaformába szedtem a nagy részét, elsimítottam és hagytam teljesen kihűlni, hogy megszilárduljon. (A kisebb része kelleni fog a díszítéshez, így azt félre kell tenni!) Amíg a püré hűlt a hidegben, addig elkészítettem a húsokat. A szélek beirdalása után jó vékonyra klopfoltam őket, hogy sülés után is könnyen lehessen velük dolgozni. Befűszereztem majd a szokásos módon (liszt, tojás, morzsa) paníroztam és kisütöttem. Amikor megsültek a húsok jól lecsepegtettem és egy papírtörlővel borított tálcára tettem őket sorban. Alufóliával tettem rájuk még egy tálcával lefedtem őket. Az egészre néhány kiló sót tettem súlyként, hogy a húsok teljesen egyenesek legyenek. Amikor a püré kihűlt kiszedtem a formából és óvatosan megfordítva egy tálcára tettem, így a tortaforma alját is le tudtam szedni. Ezután fogpiszkáló segítségével rögzítettem a húsokat a püré körül, úgy, hogy a húsok két sorban átfedték egymást. Ez a képen kiválóan látszik. A díszítéshez baconrózsákat készítettem úgy, hogy szeletenként feltekertem a szalonnát. Az aljukat megtűztem fogpiszkálóval és sütőben addig sütöttem, amíg a rózsák széle egy kicsit el nem kezdett pirulni. A torta tetejére habzsákból csillagcsővel a burgonyapüréből nyomtam alapot a rózsáknak és a fogpiszkálók eltávolítása után belenyomtam óvatosan őket az alapba. A szalonnarózsák közé levélként petrezselyemzöldet tettem. A kimaradt pürével körbedíszítettem a torta alját, valamint a tetejét is a húsok belső része mentén. Egy szál gyertya és a paprikás burgonyapüréből felírt szám tette még tortásabbá a finomságot!

Az elkészítéshez sok sikert, a tortához pedig jó étvágyat kívánok!

husitorta

Hozzászólások:

6 thoughts on “Rántotthús torta! A mentő ötlet, ha nem menő az édes?”

Comments are closed.