Nem is piált, mégis letartóztatták ittas vezetésért!

Leg­job­ban maga az érin­tett cso­dál­ko­zott ami­kor meg­fú­jat­ták vele a szon­dát. Ugyanis annak el­le­nére el­szí­ne­ző­dött, hogy nem ivott al­ko­holt. Egé­szen el­ké­pesztő, amire fény de­rült az or­vosi vizs­gá­la­ton!

large_image20160102-20592-1hnvb32

Hazafelé tartott a nő, amikor defektet kapott, kerékcsere közben a rendőrök megszondázták.Elképedtek, mert a szonda úgy elszíneződött, hogy a nőt azonnal letartóztatták és bevitték a legközelebbi kórházba vérvételre. „Ilyen furcsa esettel még nem találkoztam a pályafutásom alatt – mondja Joseph Mausak a nevét elhallgatni kívánó amerikai hölgy ügyvédje. A vérvétel elképesztően magas, négy százalékos alkoholszintet mutatott ki védencem vérében, pedig aznap nem is fogyasztott alkoholt.Délben a férjével ebédelt és csak néhány pohár üdítőt ivott, mégis előállították ittas vezetésért. Szerencsére az orvosok profik voltak, és hamar kiderítették, hogy védencem egy különleges betegségben szenved, ezért sűrű bocsánatkérések mellett azonnal szabadlábra helyezték.” A hölgy egy úgynevezett fermentációs szindrómával él, mely következményeként teste élesztő, és cukor hatására elképesztő mennyiségű alkoholt termel,

hat óra alatt képes megduplázni véralkoholszintjét,

tizenkét óra alatt pedig meg is triplázhatja azt. Kész csoda, hogy a nő nem bódul egész nap, pedig betegsége miatt vérével együtt alkohol is csörgedezik az ereiben.

Hozzászólások: