A NAGY PET PALACK BIZNISZ

Néhány multi meggazdagodott belőle, a környezet pedig tönkremegy tőle

50 milliárd palackos víz fogy évente.

Nem túlságosan reklámozott tény azonban, hogy 1 db műanyag palack előállításhoz háromszor annyi víz szükséges, mint amennyi vizet töltenek bele. Tehát egy 1 literes PET palack előállításhoz 3 liter vízre van szükség. A gyártás során felhasznált vízből már csak szennyvíz lesz, ami vagy visszakerül a természetbe, vagy szerencsésebb esetben valamelyik szennyvíztisztító telepre.

17 millió hordó olaj (1 hordó olaj kb. 160 litert tesz ki) használódik el minden évben a PET palackok gyártására. Ez több mint 1 millió autó tankolása egy teljes éven keresztül.

Nézzünk rá egy PET palackra és képzeljük el, hogy negyedéig van töltve olajjal. Ennyi olaj szükségeltetett annak a palacknak a gyártásához.

Ezen felül egy másik 50 millió hordó olaj fogy el évente a víz felszínre pumpálására, kezelésére, szállítására és hűtésére is. Így a példában szereplő PET palackot nyugodtan töltsük tele olajjal.

A PET palack újrahasznosítható. Ha viszont kikerül a környezetbe, akkor 500-1000 év kell a lebomlására. Bomlása alatt mérgezi a vizeket, a talajt, a növény- és állatvilágot.

Az Óceán Felügyelőség (Ocean Conservancy) jelentései szerint az óceán partjain a leggyakrabban talált szemét a műanyag flakonok és a műanyag szatyrok. Az óceán minden négyzetmérföldjére (1,6×1,6 km terület) 46 000 úszó műanyag darab jut. Ez 55 m2-enként egy műanyag szemét. Becslések szerint emiatt a világon legyártott műanyagok 10%-a az óceánok fenekén landol.
letöltés (2)

PET palack újrahasznosítás

Sajnos a jelenlegi statisztikák szerint az elhasznált PET palackok 80%-a a szeméttelepen landol és nem az újrahasznosítóban. Ez azt jelenti, hogy tízből csak kettő műanyag flakon kerül újrahasznosításra, a maradék nyolc a környezetet szennyezi.

Szemfényvesztés-e a PET palackos víz?

A palackozott víz litere hazánkban kb. 60-150 Ft körül mozog.

1 köbméter csapvíz ma kb. 600-700 Ft. Ez azt jelenti, hogy 1 liter csapvíz 0,65 Ft-ba kerül.

Palackozott vízből a legolcsóbb fajta is százszorosa ennek az árnak. De egy átlagos minőségű palackozott víz ára inkább százötvenszerese vagy kétszázszorosa.

Ha egy ember 3 liter csapvizet fogyaszt el egy nap, az napi 2 Ft-ba kerülne.

De ha ugyanezt palackozott víz formájában fogyasztja el, az minimum napi 200-300 Ft-ba kerül.

Ásványvizet már csak azért sem éri meg venni, mert ezzel egy olyan ipart támogatunk, ami kizsákmányoló, pazarló és közömbös a romboló következményekkel, aminek a levét gyermekeink és unokáink fogják meginni.

Gazdaságos és környezetkímélő megoldás felszerelni egy házi víztisztítót a konyhába, hogy ne kelljen többé PET palackos vizet vennünk. Ezzel teszünk saját egészségünkért, illetve a természet és környezetezünk egészségéért is.

Hozzászólások: