Miért vonzódnak a nők a bunkó férfiakhoz?

Szinte naponta halljuk: ?mert a nőknek nem kellenek a kedves, udvarias, őszinte, hűséges férfiak, úgy látszik, a seggfejekhez vonzódik minden nő, mert nektek az kell, hogy lábtörlők legyetek?. Noha ezt nyilván egójukban sértett hímek mondják, a szomorú igazság az, hogy a többségünk legalább egyszer járt már ebben az utcában: kedvesen udvaroltak normális pasik, de a szívünk másért sajgott, és egy definiálatlan, lezáratlan játszma közepén vergődtünk hónapokig és évekig ahelyett, hogy pontot tettünk volna szenvedéseink végére. Jó volna megérteni, mi is ez az egész?Tisztázzuk az alapokat bunkó-ügyben, ha már?

20130728-lifenight-szerelem-nagyobb-esellyel-hoditanak3

Először is, egy kis szemantikai gyorstalpaló: ki is az a seggfej? A seggfej olyan ember, aki manipulál és kihasznál érzelmileg, anyagilag. Hazudik, játszik veled, nincs jelen, nem lehet rá számítani, nem vállal fel téged, hiányzik belőle az empátia, érzelmileg elérhetetlen. Elhanyagol, ignorál, fájdalmat okoz, bántalmaz, megcsal, veszélybe sodor, megaláz, és általában kevésnek érzed magadat mellette. Egyszóval: tökéletes terepet kínál, hogy előbb-utóbb tönkremenj.

Mielőtt előugrik a szokásos aranycsapat a bokorból, hogy ?de a nők is??, hangsúlyoznám: természetesen a nők között is vannak seggfejek, nem is kevés, de a férfi valahogy ? bizonyára szocializációjánál fogva ? immunisabb erre az ostromra a kezdetek kezdetén, később pedig könnyebb szabadulnia egy elkötelezett kapcsolatból, mivel a gyerekvállalással összefüggő anyagi kiszolgáltatottság, munkaerőpiaci hátrány és forráshiány az esetek többségében nem elsősorban őt sújtja.

Éppen ezért ezúttal maradjunk a nőknél: miért kéne egy nőnek ilyen férfi, ilyen kapcsolat? Ez itt a nagy kérdés. Szólok előre: nincs nálam a megoldás kulcsa, de olvastam szakirodalmat, figyelem magam körül az embereket, és ami még ennél is fontosabb: szeretném megérteni a saját témához kapcsolódó érzéseimet is, mert nekem is sikerült már első kézből tapasztalatot szereznem erről a frontról sajnos.

Hogyan kerül képbe egy bunkó pasi, és miért marad?

Miért kell a nőknek mindig a seggfej a rendes fiú helyett? ? kérdezed. Nem, nem kell, és nem mindig, de igen, néha úgy alakul. Egyébként lehet, hogy te sem vagy rendes fiú, csak szeretnéd azt hinni magadról, hogy ? de ez egy külön téma, most szorítkozzunk a tényekre. Nézzük csak?

1. Először is: senkinek sincs a homlokára írva, hogy ?vigyázat, seggfej vagyok?.

A bunkók ? ha már ez a terminus technicusunk mára ? általában rendkívül megnyerő emberek. Kedvesek, szelídek, szerények, intelligensek, magabiztosak, figyelmesek, gyakran az elesettek és a gyengék védelmezői, az erkölcs bajnokai a felszínen. A bizalom kialakításának fázisában az őszinteséget is remekül színlelik: valóban őszinték egy sor olyan dologban, amihez nem fűződik érdekük, ezért később el fogod hinni, amit mondanak? akkor is, ha a saját érdekeik mentén manipulálnak. És főleg azért, mert azt mondják, amit hallani szeretnél. Ebben egyébként is zseniálisak.

Általában az van, hogy mire az ember észbe kap, már túl mélyen involválódott érzelmileg ? rosszabb esetben anyagilag is ? ahhoz, hogy egyszerűen ki tudjon lépni a kapcs? játszmából. A bántalmazó kapcsolatokra jellemző ciklikusság ? a feszültség felgyülemlése, az erőszakkitörés, a mézeshetek és a nyugalmi időszak ? itt is jelen van (noha nem feltétlenül történik fizikai, vagy akár direkt, könnyen felismerhető lelki abúzus), és mi hajlamosak vagyunk kizárólag a pozitívumokra fókuszálni, mert szeretjük azt az embert, aki? szórakozik velünk, használ minket, nem törődik az érzelmi szükségleteinkkel (ami mindenképpen a lelki abúzus egy indirekt, nehezebben azonosítható válfaja, még ha ezt akkor vigyázva szépítjük-tompítjuk is magunkban, nemhogy másnak).

2. A bunkó valójában nem bunkó, hanem általában sérült, beteg ember.

Vannak bizonyos pszichés zavarok, amelyek hamar kibuknak, és laikus szemmel is jól látszanak: ilyen pl. a depresszió, az antiszociális és a bipoláris személyiségzavar, a különféle függőségek (az alkoholizmus nyilván feltűnőbb/deviánsabbnak számít, mint a munkamánia, esetleg akár a függőségü), a súlyos indulatkezelési probléma, de pl. a pszichopatákat, a borderline-osokat és a nárcisztikus személyiségzavarban küzdőket többnyire nehezebb kiszűrni. A közös nevező ezeknél a problémáknál általában az, hogy a delikvens érzelmileg elérhetetlen, és te nem tudsz semmit sem tenni ez ellen (istenem, annyira fantasztikusan jó a cikk, amit erre linkeltem, én csak fordítottam, de zseniális, ha csak egy linkre kattintasz ma, ez legyen az).

Namármost, ez természetesen magyarázat mindarra, amit ez az ember veled tett és tesz, de semmiképpen sem felmentés, és semmi esetre sem indok arra, hogy tovább tűrj. Amikor egy ilyen helyzetben nálam leesett a tantusz, hogy ?hoppá, ezek szerint? ez itt a baj!?, napokig csak sírtam: egyszerűen megkönnyebbültem, hogy nem velem volt a baj, nem én voltam kevés, és bármit is tettem volna másként ? jobban -, bármennyire is megváltoznék ? jobb lennék -, akkor sem lenne ebből soha sem konstruktív, erős kapcsolat. Legalábbis addig nem, amíg csak ? felismerve az erős párkapcsolati tükröt ? én változom, a másiknak viszont kényelmes úgy, hogy seggfej marad, tehát egyetlen lépést sem tesz a (személyiség)fejlődés irányába. Merthogy a társszerelemhez ketten kellenek.

3. Nurture-nature: a nő rendelődjön alá és tűrjön? és ápolja a betegeket.

Az egész patriarchális szocializáció arra épül, hogy a nő oldalborda, aki még a létező legromantikusabb értelmezés szerint is ?a férfinak lett teremtve? (szerencsére sok modern teológus kiemeli, hogy Éva nem Ádám talpából származik, tehát nem alárendeltje, nem is fejtetőjéből, tehát nem is fölérendelt, hanem az oldalából, vagyis az eredeti biblia metafora szerint mellérendeltje). A Jane Eyre-től a Twilighton át A szürke ötven árnyalatáig az a romantikus álomkép, hogy van egy zárkózott, érzéketlen, fura, titokzatos, gyakran pokróc módjára viselkedő, poligám Erős Férfi, akit a gyengéd, finom nő tiszta, őszinte szerelme és önfeláldozó gondoskodása szelídít meg, domesztikál. Aztán jön Czeizel Endre, és azt mondja: ?a feleségem gondoskodó társam volt, Dóri meg a szerelmem?, érted. Másnap meg Gesztesi Károly, és arról beszél, hogy még Liptai Claudia mellett is visszajárt az exéhez, Nikihez a sok kis kalandocska közepette, mert ?ő csupán szeret, és évek óta csendben tűr?.

Bár hányinger kerülget van a végletekig leegyszerűsített evolúciós pszichológiához kötődő magyarázatoktól, a mamutról meg a bogyókról, bizonyos értelemben a biológia is megjelenik, tehát a jelenségnek talán van nature-nurture összefüggése is. Én pl. a cisznemű nők hetero csoportjába tartozom, ezen belül is azokéba, akik szeretnének családot alapítani, és ezért gyakran kapom magamat azon, hogy eleve, ösztönösen azokat az erős, magabiztos, határozott férfiakat keresem, akikre rábíznám magamat ezen a téren. Ezt a fajta erőt, magabiztosságot és határozottságot pedig nem mindig könnyű megkülönböztetni az arroganciával társuló érzelmi elérhetetlenségtől, amennyiben a szocializációs kontextus ? vagyis az intelligencia és a megnyerő modor ? mindezt kitűnően palástolja, és van számtalan pozitív aspektusa is a történetnek. És aztán a végén ott a kérdés: ?hát? én is?. én is beálltam a sorba, aki a saját testi-lelki szükségleteit áldozza/áldozná fel, hogy a másiknak jó legyen?!?. Igen, és Liptai Claudia is ezt tette, holott nagyjából ötször annyit keresett végig, mint Gesztesi úr, tehát anyagi értelemben masszív downgrade volt számára ez a házasság (ezt csak azok kedvéért hangsúlyozom, akik aranyásó-szándékot látnak a seggfej mellé történő besorolásban).

4. Ennek nyomában ott van végig a női lét legnagyobb illúziója: az Én Vagyok a Kivétel-szindróma, amihez önigazolási vágy társul.

És tényleg elhisszük, hogy majd mi, csak mi és senki más, megváltoztatjuk őt, mert mi másabbak vagyunk, mint az eddigiek ? és a mi kapcsolatunk minősége a seggfejjel másabb, mint a többieké ? , tehát hatalmunkban áll elhozni a megváltást, ami eddig senki másnak nem sikerült. A téma kifejtése itt olvasható, jó sokan megosztották, linkelték, megvitatták, szeretem ezt az írást, jól a fején találja a szöget. Az énhatalom keresése ez, ami belső erőt sejtet, amikor már tudjuk, hogy csak a csoda segít, és kontrollt keresünk kétségbeesetten a szétcsúszásban: ha majd mi, akkor ?csak? rajtunk múlik. Mi meg mindenre képesek és készek vagyunk, mert a szerelem erőt ad.

Az van, hogy ehhez a nature-nurture, de főként nurture-gyökerű dologhoz kapcsolódik egyfajta önző önigazolás, a kihívásban meglelt öröm, vadászösztön, versenyszellem is. Szeretnénk kihúzni magunkat, hogy a makacs, öntörvényű, nagy természetű, vad férfi megszelídítői mi vagyunk: szőrén megültük a legvadabb lovat, a legtovább maradtunk a hánykolódó bika hátán, a tenyerünkből eszik a sas. Aztán a ló ledob minket, a bika megtapos, a sas kivájja a szemünket, és fájunk, hogy miért kellett ezt? Ez történik akkor is, amikor a férfi töri magát a jégkirálynő után: önigazolna, a vadászösztöne kielégítésével, a lehetetlen beteljesítésével: emögött van egy adag belső bizonytalanság, szinte mindig. Fontos: nem ezért szeretünk, de sokszor ezért nem szállunk ki ilyenkor időben.

5. És végül? már túl sok energia van ebben az egészben, és kapaszkodik az ember abba, amit épített, és? talán már függ is a másiktól.

Ez általában az utolsó fázis, amikor már nehezebb kilépni: az érzelmi, anyagi érintettség, a szociális elvárások, a környezet ? pl. a közös gyerek(ek) ? reakciói, érdekei? Az az igazság, hogy még akkor is elég nehéz és fájdalmas kilépni, ha ?csak? érzelmileg involválódott az ember (én azok közé a szerencsések közé tartozom, aki így), de az anyagi függés jóval keményebb dió, ahogyan a hosszú évek nosztalgikus emléke is. Gesztesi sokat tűrő, csendben szerető, Claudia ? és a kis ?calandok? ? mellett titokban gyereket szülő Nikijének már egyre kevesebb esélye van arra, hogy kilépjen ebből az örökké változó, színes háremből. Szereti ezt a faszt ? a többségünk már szeretett faszt, ? de ezer szálon függ is tőle. Csendben tűr? ? érzitek a fájdalmat és elfojtást, ami emögött a két szó mögött van?!

Czeizel története is szépen piedesztálra van emelve: az egyik nőt dugja, a másik a gatyáját mossa, közben ? maga mesélte máshol ? a küldetése az első, alig van jelen bármelyik nő életében is, amikor szükség volna rá. A felszínen az az üzenet, hogy lám, a bölcs, érett, idős zseni, a nagy koponya, a remek ember végül öreg, beteg napjaira, a halál árnyékában csodálatos szerelmet talált egy finomlelkű, tiszta fiatal lány képében, és közben régi, hű társáról és szolgálójáról sem feledkezett meg. Lám, milyen sorsokat produkál az élet, és ez a nemes férfi őszinte volt végig mindenkihez. Nem szól arról a fáma, hogy milyen egyedül gondozni és nevelni egy gyereket, és ezért feladni mindent, vagy milyen várni a társunkra otthon, amíg az mást ? fiatalabbat, szebbet, termékenyt ? tart a karjaiban. Mindkét nőt értjük: szeretik azt a faszt, és most már, ebben a két helyzetben, függnek is tőle. Jézusom, de sok ilyet láttunk már! (És a nagy számok törvénye alapján: biztosan van, aki így érzi jól magát, de a többség elsorvad sajnos.)

Élet a seggfej után

Mi a megoldás, van élet a bunkó után? Jó volna frappánsat írni, az biztos. Nem tudok.

Annyit merek mondani, azt is csak halkan, hogy van ilyen: próbáld meg ne szégyellni magadat ezért a szerelemért. Azért, hogy seggfejt szeretsz, szerettél valaha. Esetleg olyan seggfejt, aki brutális bántalmazó is (volt). Ez azt mutatja, hogy képes vagy szeretni, áldozatok (hé, nem önfeláldozás!) árán is, és ez nem egy haszontalan dolog: a seggfejek erre általában ? az esetek 99 százalékában ? nem képesek. Az egészséges ember viszont igen, és te ilyen vagy. Légy hálás, hogy ezt már tudod, most a továbblépés a dolgod.

A helyzet az, hogy a szerelem nem úgy működik, hogy miután tudod, hogy a másik seggfej, automatikusan nem szereted többé. Van, amikor így van, de van, amikor nem. Talán az a legfontosabb, hogy a szerelemről nem nagyon tudsz racionálisan dönteni, mert természeténél fogva nem az anyagi világ terméke, sok-sok fizikai tünete ellenére. Viszont arról általában nagyon is tudsz, hogy kivel vagy együtt, kit engedsz magadhoz (kivéve, ha extrém függésben vagy). Hozd hát meg legalább ezt az egy döntést, mert/ha hatalmadban áll. Nem egy fáklyásmenet kitenni a szűrét annak, akit kívánsz és szeretsz, de ez az egészséges létezésed ára.

A másik fontos tudnivaló az, hogy ezt a sztorit szinte biztos, hogy neked, egyedül kell rendbe rakni magadban, mert a manipulátornak nem fűződik érdeke a lezáráshoz (szeretné nyitva hagyni a kaput, hogy bármikor visszasurranhasson szükség esetén), és mivel nincs mély érzelmi érintettsége, lelkizésre se pazarolná az időt. Akkor se tette, amikor még a prológus zajlott, miért tenné akkor, amikor az epilógusnál tartunk?

Hogy van mit rendbe tenni egy ilyen látogató után, akárhány hétig, hónapig, évig, évtizedig volt jelen az életedben, az biztos. Valahol természetes, hogy a világba vetett bizalmad is meginog: ilyenkor minden hamisnak, álságosnak, valótlannak tűnik, a legtisztább törekvések is üresek, értelmetlenek, átláthatatlanok. Újra kell építeni elég sok mindent, minél súlyosabb az eset, annál többet. Sokszor ez csak segítséggel megy.

Nem hiszek abban, hogy hibás vagy, de abban mindenképpen, hogy felelős ? óriási különbség van a kettő között. A továbblépéshez meg kell értened, hogy milyen negatív sémák, korlátozó hiedelmek, önhazugságok, belső hiányok, hiányszemléletek vittek ebbe a kapcsolatba, és tartottak benne addig, ameddig. Mit mutatott ez a tükör, mire hívta fel a figyelmedet? Ennek a megértése nagyban csökkenti ? ha nem is szűri ki teljesen ? a későbbi seggfejek képbe kerülésének esélyét.

Az elengedésnek része a megbocsátás, ami nem azt jelenti, hogy a seggfej bármikor jöhet folytatni azt, amit eddig tett. Azt jelenti, hogy köszönöm, hogy megtanítottál pár fontos dologra, menj békével az utadon, és kívánom, hogy találd meg egy napon, amit keresel. Ezt nagyon nehéz érezni és kimondani magunknak, de a sérelmek dédelgetése azt betegíti meg, aki velük él. Nem fog könnyen menni, talán egyedül se feltétlenül, és ne feledd: a seggfej nem lesz ott, hogy segítsen feloldani a feszültséget. Ez is rád marad. A jó hír az, hogy évek múltán se késő.

Hozzászólások:

17 thoughts on “Miért vonzódnak a nők a bunkó férfiakhoz?”

Comments are closed.