Mi lett volna, ha történetünk nem siklik félre? Csak két azonos lélek, kapcsolódik csendben. Engedjük kibontakozni egymást, s megosztjuk…

Mi lett volna, ha történetünk nem siklik félre? Csak két azonos lélek, kapcsolódik csendben. Engedjük kibontakozni egymást, s megosztjuk gondolataink érzéseink. Hallgatás helyett, figyeljük a másik szív rezdüléseit.

Mi lett volna, ha egy ölelésben olvadunk össze, mikor az ég ránk szakad? Nem ítélkezünk, s mondjuk azt, amit; szerintünk- a másik hallani akar. Megmutatjuk, milyen lélek lakozik testünkben. S mint egy félénk őzgidát, csak lassan szelídítjük egymást addig, amíg már bátran nem futunk ki együtt a biztonság mezejére.

Mi lett volna, ha nem szakad el a kötelékünk? Felfigyelünk a mosoly mögött a bánatra, s a szemünkben megbúvó könnyekre. Nem vesz részt egy harmadik is kettőnk lélektáncába. Mert féltő birtoklás helyett, a szeretet és törődés útját választjuk.

Mi lett volna, ha nem találunk egymásra? Észrevétlen marad a szavak mögött rettegő gyermek hangja. Ölelés helyett, csak három lépésnyi távolságból szemléljük, milyen a másik. Nem hallgatjuk szívünk dobbanásait.

Mi lett volna, ha nem zavar meg minket semmi? Vállaljuk kendőzetlenül emelkedett és romboló érzelmeink. Némaság helyett, egyből kimondjuk azt, ami szomorúságot olt szívünkbe. Álmatlan éjszakákon lelkeink egyesülnek az éjszaka csendjében.

Mi lett volna, ha elfogadjuk egymást annak, aki? S egyből a kis hangra figyelünk, ami arra figyelmeztet, hogy engedjük el elvárásaink. Indulatainkban felismerjük a szeretetre éhező szavát. S öleljük egymást akkor is, amikor a düh előcsalja a megkeseredett lélek hangját.

Mi lett volna, ha hiszünk a szerelmünkben? Most nem tennénk fel ilyen kérdéseket. Csak örülnénk, hogy lelkeink kapcsolódni tudtak. S kézen fogva haladnánk tovább közös életünk útján.