Még csak most jön a fekete leves! Megindult Irak népe Közép – Európába!

Aki azt hiszi, hogy az araboknak nincs fekete humoruk, az téved. Irakban manapság a következő vicc járja. Kétféle iraki létezik, az egyik, akinek van pénze arra, hogy vállalja az Európáig tartó menekültút költségeit, és a másik, aki felfedezte magában a patriótát, azaz nincs pénze a kivándorlásra.

Az Európába eljutott menekültekről szóló sztorik és képek felkeltették azoknak az irakiaknak és nigériaiaknak az érdeklődését is, akik elégedetlenek kilátástalan életükkel, de eddig nem gondoltak a kivándorlásra ? derül ki a Wall Street Journal (WSJ) riportjából. Ebből még nagy gondja támadhat azoknak a döntéshozóknak, akik úgy vélték, hogy főként a szíriai menekültek problémáit kell kezelniük.

Az otthon maradottak barátaik telefonhívásain és Facebook-üzenetein keresztül követhetik nyomon a bevándorlók útját a Balkánon keresztül egészen Németországig vagy láthatják, amint ismerőseik partot érnek Görögországban. Ez ülteti fejükbe a gondolatot, hogy itt az ideje elhagyni hosszú idő óta háború szaggatta, káoszba süllyedt szülőhazájukat.

Csábító videó Magyarországról

Itt a soha vissza nem térő alkalom ? idézi a 27 éves Oszama Ahmedet a WSJ, aki éppen a bagdadi nemzetközi repülőtéren állt sorban a Görögországba szóló repülőjegyért. Öt barátjával indulnak útnak. Teljesen értelmetlen Irakban maradni, ahol semmilyen lehetőségünk nincs a boldogulásra ? mondja Ahmed, aki egyébként Belgiumba tart. Sok hívást kapunk barátoktól, hogy keljünk útra most, mert az európai hatóságok nagyvonalúak a bevándorlókkal.

1000_gt_20150918_092519

Az indulást régóta tervezték. Úszóleckéket vettek és futással javították kondíciójukat hónapokon át. A repülőtérre nem kísérték ki őket hozzátartozóik, nehogy a búcsúzás nehéz pillanatában meggondolják magukat. Akkor szánták el magukat az indulásra, amikor a múlt hét végén látták, ahogy a Budapestről gyalog elindult menekültcsoport minden gond nélkül eljutott Németországba.Az irakiak beindulása ugyanakkor még jobban látszik a görögországi Számosz szigetén, ahol a helyi hatóságok azt tapasztalták az elmúlt napokban, hogy sokkal többen jönnek ebből az országból, mint korábban. Idén egyébként összesen 6000 iraki érkezett Görögországba és Olaszországba, ami ötszöröse a tavalyinak.

Gyertek csak, gyertek!

Az üzleti lap helyszíni tudósítói úgy látják, hogy Irakból jó eséllyel elindul az újabb bevándorlási cunami, még azelőtt, hogy az EU tagállamai egyezségre jutnának a jelenlegi válság kezeléséről. Egyelőre a szíriaiak adják a menekültek nagyját, akiket felbátorított a német kormány döntése, miszerint menedéket kínál nekik függetlenül attól, hogy jutnak el Németországba. Angela Merkel ugyanakkor keddi nyilatkozatában világossá tette, hogy csak a háború elől menekülőket fogadják be, nem a gazdasági bevándorlókat.

Azoknak a szíriaiaknak a száma, akik nem akarják megkockáztatni a hosszú utazást, jelentősen csökkent a német bejelentés után ? mondta egy ankarai kormánytisztviselő. Törökország kétmillió szíriai menekültnek ad otthont. Sok szíriai, aki az elmúlt hónapokban bejutott Németországba, arra biztatja idősebb szüleit, hogy kövessék a példájukat, mert az út nem olyan veszélyes, mint hitték.

Nem egyértelmű

Az irakiakat, akik országát évtizedek óta az erőszak uralja, szintén indulásra ösztönzi az Égei-tenger felé vezető út ?megnyílása?, amely messze nem olyan kockázatos, mint a Földközi-tenger átszelése Észak-Afrikából Európa felé. A bagdadi utazási ügynökségek arról számolnak be, hogy megugrott a repülőjegyek iránti kereslet. További három isztambuli járatot indítottak a légitársaságok, miután az eddigi öt tömött utastérrel teszi meg az utat a két város között.

A jelek ugyanakkor nem ilyen egyértelműek. A szíriaiaknak helyet adó országok hatóságai és a helyszínen tevékenykedő nemzetközi és civil szervezetek képviselői egyelőre nem számolnak be a kivándorlás felpörgéséről. Az óriási augusztusi hullámban egyesült több tervezett és spontán kisebb migrációs hullám, amelyek számos országból indultak ki. Korai megítélni, hogy a német hozzáállás milyen hatással jár majd ? mondja Ariane Rummery, az ENSZ menekültügyi ügynökségének szóvivője.

Már nem a lányokról fecsegnek

A bevándorlókat az ösztönzi az azonnali indulásra, hogy attól tartanak, elvesztik az esélyüket a befogadásra, ha nem indulnak útnak ? bővíti a szempontokat Judy Dempsey, a berlini Carnegie Europe kutatóközpont munkatársa. Ezt támasztják alá a helyi beszámolók. A baráti beszélgetéseket az a téma uralja, hogy útra kell-e kelni Európába vagy sem. A férfiak normál esetben a háborúról, a lányokról és a fociról dumálnak egymással.

A Facebookot elárasztották az útmutatók azzal kapcsolatban, hogyan lehet végrehajtani a nagy utazást. Ez sokszor idegeneket is összehoz, hogy együtt vágjanak neki a veszélyes kalandnak. Az eligazítások sokszor kínálnak Google-térképeket a lehetséges útvonalakról és videobeszámolókat olyanoktól, akik eljutottak Európába.

Hozzászólások:

3 thoughts on “Még csak most jön a fekete leves! Megindult Irak népe Közép – Európába!”

Comments are closed.