Most már biztos hogy minden iratunk egy kártya lesz ? ennyibe fog kerülni nekünk?

Elfogadta a parlament az e-kártya bevezetéséhez szükséges törvénymódosításokat hétfőn.Az új okmányt ? ami összevonja a személyi igazolványt, a lakcímkártyát, az adókártyát, a TB-kártyát és az útlevelet, kibővíthető közlekedési kedvezmények igénybe vételére jogosító kártyákkal és akár diákigazolványként is funkcionálhat ? felmenő rendszerben vezetik be idén.
A módosítás sarkalatos pontját 150 igen, 13 nem szavazattal, 30 tartózkodás mellett fogadták el, míg a többi passzus 151 igen és 42 nem szavazatot kapott.
A változtatás rögzíti az e-kártyán szereplő adatok körét. Az okmányon emellett szerepel majd az érvényességi idő, a kiállítás kelte és helye, az, hogy mely hatóság állította ki, valamint ? nem olvasható formában ? az a tény, ha korlátozzák a tulajdonos külföldre utazását.
A kártya optikailag olvasható adattárolója ? a 12 éven aluliak és a rögzítést visszautasítók kivételével ? ujjnyomatot tartalmaz és alkalmas elektronikus ügyintézésre, elektronikus aláírásra.

FEATURE ZUR AUSGABE DER E-CARD

Akik a jelenlegi igazolványuk cseréjét annak lejárta előtt legfeljebb 60 nappal kérik vagy nem rendelkeznek érvényes személyazonosító igazolvánnyal, azoknak 1500 forint illetéket kell fizetniük az új iratért.
Az eljárás illetékmentes a 12 évet be nem töltötteknél; azon 18 évnél fiatalabbaknál, akik nem rendelkeznek más személyazonosító okmánnyal; a 65 év felettiként határidő nélküli igazolványt kérőknek; a külföldre utazás tilalma hatálya alatt állóknak; továbbá azoknak, akik igazolványát a tároló elem hibája miatt kell cserélni. Egyéb esetekben az igazolvány illetéke 5000 forint.
Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter korábban azt jelölte meg célként az e-kártya bevezetésére vonatkozóan, hogy egyetlen okmánnyal minden helyzetben lehessen ügyeket intézni.

Hozzászólások:

22 thoughts on “Most már biztos hogy minden iratunk egy kártya lesz ? ennyibe fog kerülni nekünk?”

Comments are closed.