A LEGTÖBB PSZICHOPATA UGYANÚGY ÍZESÍTI A KÁVÉT! VAJON HOGY SZERETIK?

Sok tejjel? Két cukorral? Vagy inkább jó erősen, feketén? Bármilyen hihetetlen a pszichopaták legtöbbje ugyanúgy ízesíti a kávéját. Részletek a cikkben.

Az osztrák Innsbruck-i Egyetem két pszichológusa, Christina Sagioglou és Tobia Greitemeyer kutatása során 500 ember ízlését vizsgálta meg a kávéfogyasztás szempontjából.

kave.jpg.1200x630_q85_crop-center_upscale

A kísérlet résztvevőinek egy 1-6-ig terjedő skálán kellett pontozniuk, hogy mennyire szeretik az édes, savanyú, keserű és sós ételeket és italokat. Az így kapott eredményeket hasonlították össze négy különböző, egyedi sajátosságokat vizsgáló személyiségteszt eredményeivel.

Ezek egyike az agresszióra való hajlamot vizsgálta, olyan kérdéseken keresztül, mint pl. mennyire érzik igaznak az alábbi állításokat: ?Bizonyos szintű provokáció után megütnék egy másik embert.”
Egy másik kérdéssor azt vizsgálta, hogy mennyire manipulatív személyek, egy harmadik pedig általánosabb jellemvonásokat helyezett a középpontba.

Végül arra keresték a választ, hogy milyen erősek a szadisztikus vonásaik, például mennyire értenek egyet olyan állításokkal, mint ?Élvezem kínozni az embereket”.

Az eredmények azt mutatták, hogy mindazok, akik a keserű ízt részesítették előnyben az édessel szemben, hajlamosabbak voltak a nárcizmusra, a mindennapi szadizmusra és más pszichopata vonásokra, mint mások.

A vizsgálatok eredményeinek összevetése egyértelmű és jelentős összefüggést mutatott ki az antiszociális személyiségjegyekkel rendelkezők, és az ízek közül a keserűt (kávé, sör, tonik) előnyben részesítők között. Az egyértelmű, hogy az, ahogyan a kávédat iszod, egészen pontos fokmérője annak, hogy mennyire szereted a keserű ízt. Amennyiben sok tejjel és cukorral szereted a kávét, az nem jelent mást, mint hogy nem igazán kedveled a keserűt, valamint hogy nagyobb valószínűséggel kedves, szimpatikus és másokkal együttműködő jellem vagy.

A különféle személyiségjegyek és a keserű íz együttes vizsgálata nem új dolog a pszichológiában, korábban is volt már rá példa.

Ezek a vizsgálatok is hasonló eredményeket mutattak, még pedig, hogy a keserűt nem kedvelő emberek és kísérleti patkányok nagyobb eséllyel rendelkeznek fokozott érzelmi érzékenységgel. Más kutatások szerint azok az emberek, akik szeretik a csípős, fűszeres ételeket és a koffeines italokat, valószínűbb, hogy szenzációhajhász jellemek, mint mások.

Hozzá kell tenni azonban, hogy az étel- és italízlésünket nagyon nagymértékben befolyásolják múltbéli tapasztalataink, szokásaink, sőt, kulturális hátterünk is.

Az eredmények objektivitásán az is ront, hogy sok esetben eléggé szubjektív annak megítélése, hogy egy étel vagy ital mennyire számít keserűnek. Ráadásul a tanulmány arra már nem tért ki, hogy mi lehet az összefüggés a keserűbb ízek előnyben részesítése, és a pszichopata jellemvonásokra való hajlam között.

Hozzászólások:

One thought on “A LEGTÖBB PSZICHOPATA UGYANÚGY ÍZESÍTI A KÁVÉT! VAJON HOGY SZERETIK?”

Comments are closed.