ÍME A LISTA: A 10 LEGKOSZOSABB HELY A LAKÁSBAN!

HA TEGNAP MÁR A MOSOGATÓSZIVACSRÓL ÍRTAM, FOLYTATOM A TÉMÁT EZ ÜGYBEN..:) VAGY IS HOL TALÁLHATÓ A LEGTÖBB KÓROKOZÓ AZ OTTHONUNKBAN? HA TE IS ÚGY ÍRTÓZOL A BACIKTÓL MINT ÉN, AKKOR BIZONYÁRA MÁR EDDIG IS TISZTÁN PRÓBÁLTAD TARTANI A HÁZ EZEN RÉSZEIT…

Én főleg a konyhában vagyok a legelővigyázatosabb, és mióta kisbabám van, ez az ételmérgezés fóbiám csak még nagyobb méreteket öltött. Külön lapító, vágódeszka mindennek, húsnak, zöldségnek stb, véletlenül se szabad összekeverni, szín szerint vannak szortírozva…A konyharuhákat mindennap lecserélem. Ha nyers húst készítek elő, 2 méteres körzetben semmi sem lehet , mert félek a hús levével lefröcskölök valamit véletlenül. Nem valami holmi hóbort ez nálam, ugyanis már 3x volt ételmérgezésem( mind 3x hibámon kívül), aki tudja mit jelent a fertőző osztályon tengetni a napjaidat, az megérti…

Persze tudjuk, hogy a túlzott higiénia sem jó az immunrendszerünknek, de van még elég piszkos hely a házban a konyhán kívül is..:)

Na de lássuk akkor azokat a helyeket!

1. Vágódeszka (az egyik kedvencem)

hfdocs05

18% veszélyes baktériumok, 14% penészgomba

A legveszélyesebb a fa vágódeszka, mert idővel szépen mindent beszív, és hát na…Ha lehet vegyünk műanyagot, vagy kombináljuk a kettőt. Én például a nyers húsokat és zöldség/gyümölcsöt a műanyagon készítem elő, persze más-más deszkán. Egy piros van a húsoknak, egy zöld a zöldség/gyümölcsnek,  a fa deszkát pedig használom például kenyérvágásra, vagyis száraz alapanyagokhoz.

2.  A tűzhely, mikró gombjai

Aragaz-Ariston-Hotpoint-H6GG1FX-detaliu-panou-butoane-control

14% veszélyes baktériumok, 27 % penészgomba

Hát persze, mert főzünk, mindenhez hozzáérünk, kapcsolgatjuk a gombokat, és nem is gondolnánk, hogy mik meg nem telepszenek ezeken a helyeken. Használat után, vagy legalább az esti eltakarítás után töröljük át fertőtlenítős törlővel ezeket a helyeket.

3.  Konyhapultok, felületek

Cleaning-Work-Tops

32 % veszélyes baktériumok, 14% penészgomba

Lám-lám, a konyha viszi a pálmát minden téren. Én ezeket a helyeket habos szivaccsal szoktam átsúrolni, majd egy tiszta konyharuhával áttörlöm, de lehet sima ecetes vízet is használni.

4.  Házi kedvenceink játékai, táljai

washing

23 % staphylococcos, 55 % penészgomba, 14% veszélyes baktériumok

Nekem nincs kutyám, macskám, de rendszeresen kell a játékaikat mosni, és a tálaikat fertőtleníteni, főleg ha kisgyerekek is vannak.

5.  Kávéfőző

how-to-clean-your-coffee-maker-31

50 % penészgomba, 9 % baktérium

Időnként töltsünk sima víz helyett ecetet belé, főzzessük fel, majd utána még kétszer sima vízzel főzzük ki, hogy ne maradjon ecet szaga.

6.  Fogkefe tartónk

pure-toothbrush-holder

27% baktérium, 64 % penészgomba, 14% staphylococcos

Ez szép eredmény és ijesztő! Menjünk és gyorsan mossuk ki mielőtt a szájunkba jutnak ezek a csúfságok! Ha már ott vagyunk, ne feledkezzünk meg a tusoló kabinról/függönyről, csempéről, ahol rekord sebességgel képes szaporodoni a penész, ha nem tartjuk kordában.

7.  A mosogató kagyló

Download

45% baktérium, 27% penészgomba

Ez sem meglepő. Mosogatás után általában mindig befújom a kagylót ecetes vízzel vagy tisztítószerrel vagy egy maradék citrommal is szoktam besúrólni.

8.  A legkoszosabb tegnap említett mosogatószivacs, törlőkendők

0e7087ba86f5afbb918f762a966e5cca_thum_420x470

77 % baktérium, 88% penészgomba, 18 % staphylococcos!!! Négyzetcentiméterenként 10.000.000. baktériumot ( Áuuu) tartalmazhat!!

9. WC kagyló

link-goclean-01-cutuot-b

Felmérések szerint egy négyzetcentiméteren 492 000 ! baktérium tenyészik, a wc előtti padlón 150 kórokozó.
A wc-t  3-4 naponta alaposan fertőtlenítsük ki, a wc-kefe tartót is, én mindig fertőtlenítőszert öntök a tartó edénykébe. A wc körül is végezzünk alapos munkát, hiszen oda is bármi kikerülhet cseppek formájában.

10 . Telefon, billentyűzet, távirányító, villanykapcsolók, kilincsek

Lint-free-cloth-Step-4

Mindenki nyomogassa piszkos kézzel, evés közben, így nem csoda, hogy felkerültek a listára. Én hetente áttörölöm alkoholos vattapamaccsal mindegyiket. Egy felmérés szerint a telefonon egy négyzet centiméteren 45 baktérium található, a billentyűzeten 9-10 ugyanakkora felületen.

Hát akkor fertőtlenítésre fel ! :))

Hozzászólások: