HÁROM TÁRS AKIKET EGÉSZ ÉLETÜNKBEN KERESÜNK

Arról már esett szó, milyen személyiségeket nem szabad közel engednünk magunkhoz. Most szóljon arról a fáma, hogy kik azok az emberek, akiket mindenképpen magunk mellett akarunk tudni életünk során.

Az emberi kapcsolatok vitathatatlanul fontos részét képezik életünknek. Társas kapcsolatainkat illetve azt, ahogyan magunkat látjuk és másokat kezelünk ezekben a kapcsolatokban, meghatározzák azok a tapasztalatok, melyek életünk során értek bennünket.

Természetesen vannak az ember életének érzékenyebb és kevésbé érzékeny periódusai. Abban szinte minden pszichológus egyet ért, hogy a gyerekkor, azon belül is az első 3-5 év meghatározó időszak. Ezekben a korai években tanulunk a legtöbbet szeretetről, bizalomról.

Ezért a szülők és a bölcsődék nagyon fontos szerepet játszanak környezetünkhöz és társadalmunkhoz való hozzáállásunkban. A következő igen érzékeny időszak a fiatal felnőttkor (14-21) ahol a gyermekkort hátrahagyva, először ismerkedünk meg a nagyvilág kihívásaival, míg személyiségünk teljesen ki nem alakul.

Életünk során számos kapcsolatot alakítunk ki, melyek közül jó esetben családi kötelékeink nyújtják a legnagyobb biztonságot és szabadságot. Barátságaink és szerelmi kapcsolataink életünk során sokfélék lehetnek. Ezért szeretnénk bemutatni azokat az embereket, akiket mindenáron meg kell találnunk.

1) A LELKI TÁRS

A lelki társunkkal minden szinten passzolunk. Mindig biztonságban és kényelemben érezzük magunkat társaságában. Természetesen a vele való kapcsolatban is vannak harcok, hisz ez elkerülhetetlen, de ezekre olyan megoldást találtok, ami erősíti kötelékeiteket.

Bármennyi időt töltötök is egymás nélkül, ha újra találkoztok szinte ugyanonnan folytathatjátok a beszélgetést, ahol egykor abbahagytátok… Találkozásotok pillanatában érezhető, hogy összetartoztok.

Talán előző életeitek során már találkoztatok, talán ugyan annak a léleknek egy-egy darabja vagytok, ki tudja…. A közhídelemmel ellentétben, lelki társunk nem feltétlenül ellenkező nemű és a vele való kapcsolat sem feltétlenül romantikus természetű…

2. A tükörkép

Az a személy, aki tükröt tart elénk, tehát őszintén beszél arról, ahogy életünket éljünk igen fontos társunk. Sokszor azt is figyelmen kívül hagyják, ha szavaikkal megbántanak minket, mert a kimondott igazságot mindennél többre tartják. Ettől még nem bunkó fráter, sőt.

Néha pontosan erre van szükség ahhoz, hogy az ember igazán egyenesben maradhasson. Sőt, nem ritkán te is hasonló szerepet töltesz be az ő életében, így kapcsolatotok természetéből adódóan szükségetek van egymásra.

Persze sokszor vitatkozhatok és talán eltérően is gondolkodtok bizonyos dolgokról, de nagyra tartjátok és elfogadjátok egymás véleményét, hiszen ez barátságotok legszilárdabb alapja.

3) AZ ŐRZŐ

Az őrőznk voltaképpen mentorunk, tanárunk, vezetőnk egy személyben. Inspirálnak, bátorítanak és segítenek bennünket utunk során. Ők húznak ki a bajból, állítanak talpra a depresszióból, ha magunktól nem sikerülne. Őrzőnk lehet valamelyik családtagunk, esetleg tanárunk, vagy edzőnk/jógaoktatónk/mesterünk.

Bizonyos esetekben őrzőnk olyan személy is lehet, aki már nincs is életben. Gondolunk itt olyan gondolkodókra és filozófusokra, akiknek gondolatai átsegítenek életünk sötétebb pillanatian. (Például: Jézus, Buddha, Einstein, Ghandi stb.)

Az őrző szerepe öröklődik az évek során. Sokszor a család egy bölcs tagjától – akire felnéztünk és akinek tanácsait fontolóra vettük – egy kevésbé személyes, sokkal inkább filozófiai, könnyedén idealizálható személy felé fordulunk.

Nagyon fontos, hogy sose idealizáljuk élő személyeket, próbáljuk meg őket emberi mivoltukban, erényeik és hibáik teljességében látni. Az, hogy mi találunk rá őrzőnkre szinte lényegtelen, hiszen életünkben betöltött szerepe számít igazán!

Hozzászólások: