Hány testvére van a férfinak? Erre számíts mellette a párkapcsolatban!

Nem is hinnéd, mennyit számít, hány gyerek mellett nőtt fel.

Mielőtt igent mondasz, ismerkedj meg a párod hozzátartozóival. Őket is megkapod ugyanis a ?csomagban?. Fontos, hogy milyen viszonyban van a társad a szüleivel, ám a párkapcsolatotok sikere azon is múlhat, hány gyerek született abban a családban.

no_ferfi_testverek

Olykor nem mindegy ugyanis, hogy egykéhez kötöd az életedet, az elsőszülött vesz el, a középsők egyike lesz életed társa, netán a legkisebbnek fogadsz örök hűséget.

Végre ketten

Egyáltalán nem biztos, hogy gyerekkorában elkényeztették azt, akinek nincs testvére. Persze, ha a párod megszokta, hogy a világ körülötte forog, nehéz lesz átállnia arra, hogy mostantól közös minden. Jóban, rosszban, kötelezettségekben, felelősségben osztozni illik. Ennél azonban sokkal nagyobb a veszélye annak, hogy régóta vágyik a többes szám első személyre. Azaz: szeretné megélni veled egy kicsit azt is, ami a múltjából kimaradt.

Gyanakodj, amikor olyan durcásan veszekszik veled, mintha a bátyád vagy öcséd lenne. Figyelj fel arra is, ha megpróbál a családja tagjává tenni téged, vagyis nem a felnőtt párjaként mutat be otthon, hanem hazavisz a szüleinek még egy gyereket.

Mondom a tutit

Akik többgyermekes családban nőttek fel, felnőttként is jobban alkalmazkodnak, önállóbbak, így könnyebben lesznek úrrá például az összeköltözés első nehézségein. A legelső utód azonban sokszor túlbecsüli a lehetőségeit, és azt hiszi, mindenki más helyett is intézkednie kell.

Ez abból fakad, hogy az elsőszülöttől, pláne, ha fiú, olykor többet várnak el a szülők. Ő pedig bizonyítani szeretné a rátermettségét. Lehet, hogy egy életen át ezt teszi majd. Bizony, akkor is az apjának, anyjának próbál megfelelni, ha ellentmondást nem tűrve veszi át majd az irányítást a te életed felett.

Nekem is jár

Amennyiben a párodnak nagyobb és kisebb testvére is van, könnyen lehet, hogy önértékelési problémákkal küzd. Előfordulhat, hogy tőled próbálja majd megkapni azt a figyelmet, szeretetet, amit a szüleitől hiányolt. Ez a középsőgyerek-szindróma. Amikor valaki úgy könyveli el magát, hogy valamiféle szükséges átmenetet képezett, és nem számított annyira a szüleinek, mint az elsőként leváló, lázadó nagyobbak vagy a sokáig dédelgetett kicsik.

Idejében figyelmeztesd arra, hogy nem te vagy a megoldás erre. Lehet, hogy vele kevesebbet foglalkoztak, ám ennek csak az volt az oka, hogy épp a problémamentességével próbált kitűnni. Vagyis biztos pont volt, aki önállóan is jól működött. Hiába bizonygatod, neked csak ő fontos, nem fogja elhinni, amíg a múltját nem zárja le.

Édes kicsikém

Nem vagy könnyű helyzetben akkor sem, ha a legkisebb gyerek a párod. Sokszor ők válnak le ugyanis a legnehezebben a szüleikről. Számítanod kell arra, hogy éppen rajtad próbálgatja majd, hogyan tud önálló felnőtt férfiként létezni.

Minden azon múlik tehát, mikor lépsz be a legkisebb gyerek életébe. Ha a lelkében szorosan kötődik még a szüleihez, neked sajnos az anyapótlék szerepe juthat. Rá pedig ugyanúgy igaz, ahogy az egykékre, legnagyobbakra, középsőkre is: a gyerekkor fontos, de csak akkor befolyásolja a felnőtt párkapcsolatainkat, ha tudattalanul abban bízunk, van esélyünk változtatni azon, ami a múltban nem számunkra megfelelően alakult. Az szabad tehát lelkében, aki belátja, hogy a jelen boldogságához a múlt feltételek nélküli elfogadása és elengedése szükséges.

 

Hozzászólások: