A FIÚ, AKI MINDEN ÁLMÁT TELJESÍTETTE A LÁNYNAK. AZTÁN MINDIG ELJÖTT A REGGEL?

large-2

Amikor megismertem, nem tudtam, hogy milyen szerepet fog játszani az életemben. Sőt, azt hittem, hogy csak egy statiszta lesz a sok közül.De most rájöttem, hogy nem is én, hanem Ő volt a főszereplő. Mert nélküle már semmit nem ér az egész. Nincs is színdarab.
Akartam. Egy éven keresztül folyamatosan. Tudtam, hogy meg kell szereznem. Egyetlen éjszakára volt szükségem vele, hogy bizonyítsam magamnak, hogy olyan lány vagyok, aki képes bárkit megszerezni. Nekem ő testesítette meg ezt az álmot.

Együtt dolgoztunk. Néha rám mosolygott, ha elment mellettem. Kávézás közben váltottunk egy-egy szót. Aztán elköszöntünk.
A karácsonyi bulin valahogy egymás mellé keveredtünk. Aztán az alkohol és talán a szeretet ünnepe hatására arra keltem fel hajnalban, hogy ott van mellettem az ágyban.
Hát megtörtént. Csak egy volt a baj. Még akartam. Amikor néztem, ahogy alszik megláttam benne a Nagy Őt. A szerelmet, amire egész életemben vágytam.

És akkor elkezdődött a játék.
Találkozgatni kezdtünk. Eleinte csak havonta, aztán kéthetente, majd heti kétszer?
Nálam töltötte az éjszakákat, majd ahogy felkelt a nap, neki állt öltözni és elindult haza.
Haza, ahol várta egy lány, aki ugyanúgy szerette, mint én őt.
Imádtam vele lenni. Azokban a lopott, titkos órákban minden olyan volt, mint egy tündérmesében.
Szerettem. Igen, olyat éreztem mint még soha.Tudtam, hogy tönkretesz, bánt és soha de soha nem lesz az enyém.
Megölt az érzés, de mégsem tudtam azt mondani, hogy legyen vége.
Az éjszakák, amiket nélkülem töltött, a nappalok, amikor tudtam, hogy Vele van, azok a pillanatok, amikor érkezett egy hívása és közölte: most mennem kell.
A közös, mosolygós képek látványa és az elmém, ami folyamatosan azt mondogatta, hogy mit csinálhatnak most együtt?  Lassan beleőrültem.
Tudtam, hogy lépnem kell. Tudtam, hogy mást kell találnom, különben soha nem tudom elfeljteni.
De nem is akartam. A közös vacsorák, a hajnalig tartó szeretkezések, a Duna parti séták és az egész kapcsolatnak az az izzó vágya, a szenvedély érzése megbénított.
Őt akartam, de nem kaphattam meg. Nem úgy, ahogy én akartam.
Döntöttem. Tudtam, ha Ő nem lép, nekem kell.
Elköltöztem, 2000 kilométerre tőle. Mert soha többet nem akartam látni, nem akartam az azt érzést érezni, amikor elmegy tőlem.
Máig nem tudom, hogy mi vett rá arra, hogy megtegyem ezt a lépést. Soha nem éreztem magam ilyen erősnek. De ekkora fájdalom se volt még bennem soha. Gyűlöltem és mindennél jobban szerelmes voltam belé.
Elköszöntem tőle. És akkor, abban a legutolsó pillanatban rám nézett és azt mondta: szeretlek.
Először kimondta. Nem tudtam, hogy azért ejtette ki a száján, mert tényleg így van, vagy mert igazán fáj neki, hogy elmegyek, vagy azért, hogy megnyugtasson.
Kétségkívül tudom, hogy igenis nagyon sokat érzett irántam. Mert barátok is voltunk. Mindent tudtunk a másikról. Azonban ez benne nem volt annyira erős, hogy tegyen értem. Nem volt képes lépni. És ezt soha nem fogom megbocsátani neki.
Azt sem, hogy többé nem fogok megbízni a férfiakban. Senkinek nem hiszek, nem tudom elhinni, hogy csak engem szeretnek és rettegek, hogy még egyszer belekerülök ebbe a csapdába.
Nem szabadna, tudom, de nem tudom leküzdeni ezt az érzést.
El kell felejtenem, örökre. De hogyan búcsúzzak el attól, ami az életem?

Hozzászólások:

2 thoughts on “A FIÚ, AKI MINDEN ÁLMÁT TELJESÍTETTE A LÁNYNAK. AZTÁN MINDIG ELJÖTT A REGGEL?”

Comments are closed.