FÁJ, BENŐTT A KÖRMÖD? ÍGY SZABADULJ TŐLE!

Ha a köröm széle benő a körömsánc alá, akkor felgyűri azt és begyullasztja, ez bizony a benőtt köröm. Ki ne találkozott volna a fájdalmas jelenséggel? Szívszorító tud lenni a benőtt köröm, de lássuk, mit tudunk tenni annak érdekében, hogy a fájdalmat némileg mérsékeljük.

ingrown-toenails

A gyulladt részt semmiképpen ne piszkáljuk, szurkáljuk, vagdossuk házilag. Ez nem csak, hogy fájdalmas, de súlyos fertőzést is idézhetünk elő. A fájdalmas gyulladás enyhítése érdekében naponta 1—2 alkalommal csepegtessünk szegfűszeg illóolajat a köröm szélére.

A legfontosabb lépés, hogy megelőzzük a köröm benövését és gyulladását. Ne vágjuk ívesre a körmöt, ne használjunk túl szűk cipőt, és ne hanyagoljuk el a lábápolást sem.

Ha már benőtt, begyulladt a körmünk, forduljunk pedikűröshöz, ahelyett, hogy otthon saját magunkat ápolnánk, vagdosnánk. A szakember megfelelő kezelésben részesít majd, és idővel helyre tudja hozni a hibát. Ha már begyógyult a gyulladás, a benőtt körmöt eltávolítják, majd visszanövesztik a körmöt. Majd a növés ideje alatt naponta ellenőriznünk kell, hogy a gyulladás érződik-e még.

A szakember úgynevezett körömszabályozást is tud végezni, annak érdekében, hogy megfelelően nőjön a köröm. A kezelés eltarthat egy évig is, és közben megegyezett időszakonként fel kell keresni a pedikűröst, hogy ellenőrizze a szabályozó feszességét. Cukorbetegek mindig kérjék ki ehhez az eljáráshoz orvosuk engedélyét.

Hozzászólások: